A cseh Sosnová adott otthont tesztversenynek ezen a hétvégén, a győztes pedig végül a tavalyi Szilveszter Rali második helyezettje, a még mindig csak 19 éves Petr Semerád lett – ugyanazzal az autóval, amellyel múlt hétvégén Grzegorz Grzyb még a Kisvaszar Ralin állt rajthoz (Topp-Cars Skoda Fabia Evója). A futam során egy 10 kilométeres pályát kellett teljesíteni háromszor, a mezőnyben pedig olyanokat is láthattunk, mint Jan Kopecky, Vojtech Stajf, vagy éppen a Focus WRC-vel induló Vaclav Pech – Kopecky végül egy defekt miatt lemaradt, így Semerad nyert Stajf előtt 2,8 másodperccel.…
BővebbenSzerző: rallyonline
Most már ízig-vérig ralipályákon versenyezhetnek László Istvánék
A hétvégén Domaházán folytatódik a Rally3-as bajnokság ahol a Licenszes versenyzők folytathatják a Salgó Ralira való felkészülést. Az Inter Europe Team versenyzőpárosa, László István és Holló Barnabás is rajthoz áll a Mitsubishi Lancer EVO9-essel. László István: “Teszteltünk már épített pályán a Rabócsiringen ahol a széles aszfalton az autó kezelhetőségét próbálgattuk, aztán mentünk Kunmadarason ahol a széles reptéren az esőtől vízessé vált felületen a csúszós helyzeteket gyakorolhattuk, és most hétvégén már végre egy ízig-vérig Rali pályán mehetünk. Szombaton körözünk egyet a prológon, amit most az új autó miatt kíváncsian várok, hiszen…
BővebbenVideó: Így zajlott a KZ Invest Kupa szezonnyitója
A kabai futam összefoglalója:
BővebbenHivatalos: Megvan a Salgó Rali kiírása
Egy nap, három pálya háromszor, 120 versenykilométer – megjelent az idei Rali1-es szezonnyitó kiírása! Ide kattintva megtekinthető!
BővebbenMegnézhetünk egy belső felvételt Balogh Janiék tesztjéről
Egy pécsbagotai kör a Balogh-Holczer páros új Ford Fiestájában:
BővebbenVelenczei szerint szenzációs a Topp-Cars Skodája
Alsómocsolád – Kisvaszar. Ezen a klasszikus pályán indulhatott el az idei rali szezon. A Gulf Racing Hungary csapatának, Velenczei Ádámnak és Szőke Tamásnak ez volt az első közös versenye és egyből győzelemnek örülhetett a páros, velük együtt a szurkolóik is, akik szép számmal látogattak ki a Komló környéki futamra. Első versenykilométerei előtt a Kisvaszar Rally-t megelőzően egy hosszabb teszttel próbálta megismerni egymást és új autójukat a Velenczei Ádám – Szőke Tamás páros. A csapat ebben a szezonban alakult és a ToppCars által biztosított Skoda Fabia R5 Evo versenyautóval szeretnének a…
BővebbenÍgy zajlott Turánék kisvaszari hétvégéje
Egy hajszállal maradt le a győzelemről a Turán Motorsport Kisvaszaron – íme az összefoglaló videójuk:
BővebbenVideó: Így nyerték Velenczeiék a Kisvaszar Ralit
A Lepold Média videója a futamot nyerő Velenczei – Szőke párosról:
BővebbenMegvan a nevezési lista a Domaháza-Zabarra
Most is lesznek R5-ösök, Balogh Jani, Dudás Gergő, vagy Csucsu is a listán, de lesznek Mitsuk, R2-esek, na és most azért a “nem licenszes” mezőny is bővebb, mint Kisvaszaron. A nevezési lista ide kattintva megtekinthető! fotó: DuEn
BővebbenVideó: Ezért nem lehetett megfogni Dénes Szabolcsékat a Rali3-ban
A ladás páros az összes gyorsaságit megnyerte Kisvaszaron – íme egy belülről:
Bővebben