Hivatalos: Az Észt Ralival tér vissza a WRC!

Július elsején sajtótájékoztatón jelentették be, hogy bekerül az idei WRC-versenynaptárba az Észt Rali – a parádés pályákon zajló futamnak tavaly volt már egy kandidáló versenye és mivel a regnáló világbajnok, Ott Tanak miatt Észtországban egyébként is egyre nagyobb az érdeklődés, így jó esélye volt a szintlépésre. Ez elsőre még nem jött össze, nem került be a naptárba, de a koronavírus segített a futamon: mivel több versenyt is le kellett mondani, így megnyílt erre a lehetőség.

Most pedig már hivatalos, hogy a WRC-szezon szeptember 4-6-án, Észtországban folytatódik – eddig három futamot rendeztek meg Monte-Carlóban, Svédországban és utoljára Mexikóban, még márciusban. Több nagy futamtól is búcsúznunk kell erre az évre, de a naptár így is alakul: az már biztos, hogy Észtország után szeptember végén jön Törökország, október közepén Németország, október legvégén pedig az elhalasztott Szardínia Rali, míg a szezonzáró jelen pillanatban úgy fest, hogy Japánban lesz az eredeti, novemer 19-22-ei időpontban.

Azonban itt még nincs vége, a WRC promótere ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytat, hogy a tradicionális Ypres Rali Belgiumban idén vb-futam lehessen, ha ez összejön, akkor októberben még egy versennyel sűrűsödik a menetrend – sőt, Horvátország is képben van még, mint teljesen új helyszín.

Related posts