Szombaton rendezték Észtországban a Viru Ralit, amelyen tesztelési célzattal rajthoz állt a világbajnok Ott Tanak is a gyári Hyundai WRC-vel. Tanak természetesen nyerni tudott a rajta kívül egy WRC-t felvonultató mezőnyben, a szűk 90 kilométer végén közel két perces előnnyel finiselt – igaz, az utolsó rövid pályán a másik (Ford Fiesta) WRC-vel Georg Gross győzött, miután Tanak “fánkozott” egyet a közönségnek. fotó: Ott Tanak Twitter
BővebbenSzerző: rallyonline
Mennek, ahol tudnak: Minden lehetőséget megragadnak a felkészülésre Hadikék
Több versennyel és teszttel hangol a július közepén elrajtoló Rali1-es szezonra Hadik András és Kertész Krisztián – igyekeznek a lehető legjobban kiismerni a Ford Fiestát, és a megtett kilométerek tekintetében mindenképpen ők érkeznek a legfelkészültebben a Salgó Ralira. Tavaly ősszel érkezett meg a Hadik Rallye Teamhez az első új, MKII-es Ford Fiesta R5, Hadik Andrásék a Rally Hungaryn vetették be először. Az idei évre azért már dolgoztak a beállításokon és még a koronavírus terjedése előtt elindultak egy horvát futamon, a Kumrovec Ralin, az „újranyitás” óta pedig szinte folyamatosan autóban ülnek.…
BővebbenHogy mit jelent Tanaknak az Észt Rali?
Először került be a WRC versenynaptárába az Észt Rali, szeptemberben Ott Tanak hazájában indul újra a szezon. A regnáló világbajnok ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az utóbbi években például Finnországba egyre több észt szurkoló látogatott el és az a futam már-már hazai versenynek számított neki, de még sincs egyetlen olyan hely sem, mint az otthon – rengeteget jelent neki az, hogy saját közönsége előtt versenyezhet és bizonyíthat. Ez a bizonyítás viszont némi nyomást is helyez rá, ott muszáj lesz jól mennie, viszont az autó nem az igazi ezeken a pályákon –…
BővebbenBelső felvétel Janika 1997-es kisterenyei szakaszáról
Legendás gyorsasági, legendás páros, legendás időszak – a Best of Onboard felvétele:
BővebbenJöhet a szezon: Most már belakták az új Fordot Bodolai Lászlóék
A Kisvaszar Ralin és a Domaháza–Zabaron is rajthoz állt a Ford Hungary Rally Team, utóbbin pedig már a tempó is rendben volt – várják az első tétversenyt. Még a hosszúra nyúlt szünet előtt, Horvátországban volt lehetősége kipróbálni Bodolai Lászlónak a vadonatúj, MKII-es Ford Fiestát, de ott tényleg még csak az ismerkedésre volt idő. Az újranyitást követően aztán két teszten és két tesztversenyen is próbálgathatta új fegyverét a pilóta, és most már úgy érzi, hogy felkészült a szezonra. „Pozitívan értékelem az utóbbi heteket, pedig kicsit tartottam tőle, hogy kidobott pénz lesz…
BővebbenHivatalos: Az Észt Ralival tér vissza a WRC!
Július elsején sajtótájékoztatón jelentették be, hogy bekerül az idei WRC-versenynaptárba az Észt Rali – a parádés pályákon zajló futamnak tavaly volt már egy kandidáló versenye és mivel a regnáló világbajnok, Ott Tanak miatt Észtországban egyébként is egyre nagyobb az érdeklődés, így jó esélye volt a szintlépésre. Ez elsőre még nem jött össze, nem került be a naptárba, de a koronavírus segített a futamon: mivel több versenyt is le kellett mondani, így megnyílt erre a lehetőség. Most pedig már hivatalos, hogy a WRC-szezon szeptember 4-6-án, Észtországban folytatódik – eddig három futamot…
BővebbenTiltott technológia: Gordon Murray T.50
Megmutatta magát a nagyvilág előtt a Gordon Murray Automotive szuperautója, mely a legendás McLaren F1 ihletésében készült el, és sok helyen már most minden idők legjobb – és egyik legdrágább – sportkocsijaként emlegetik. Murray-t nem kell bemutatni az autósport rajongóinak, hiszen 1969-től 1986-ig a Brabham, 1987–1991-ig a McLaren csapat technikai igazgatójaként dolgozott a Formula–1-ben. Többek között az ő munkája volt a McLaren MP4/4-es versenyautó is, amely az 1988-as szezon 16 versenyéből 15-ön diadalmaskodott, és az első világbajnoki címéhez segítette hozzá Ayrton Sennát. Murray a motorsport után az utcai kocsik felé…
BővebbenHivatalos: Bajnoki futam lesz a Mikulás Rali
Az RSB közleménye: “Nagy örömmel jelentjük be, hogy a 2020-as Bajnokság utolsó futama a Mikulás Rally lesz, ahol a Szakág ÖSSZES kategóriája képviselteti magát! Részletek hamarosan!”
BővebbenMegszállták Domaházát: Több párossal érkezett a Rali3-as futamra az Inter Europe Team
A csapatból jó páran komoly helyezést értek el, ifj. Bihari Péterék a közönség egyik kedvenceivé váltak, míg László Istvánék az éles szezon előtt tesztelhették tovább az EVO IX-es Mitsubishi Lancert. Szép létszámban képviseltette magát az Inter Europe Team a június második felében rendezett Integra Group Ralin, amit Domaháza és Zabar között rendeztek. „Amióta megvásároltuk az autót, ezt a pillanatot vártuk, hogy végre igazi ralipályán mehessünk vele. Gondoltuk, hogy ez a pillanat hamarabb fog eljönni, de sajnos a körülmények miatt elhúzódott!” – kezdte a beszámolót László István, a Mitsubishi Lancer EVO…
BővebbenElmarad az idei Barum Rali
A cseh szervezők bejelentették, hogy idén nem tudják megrendezni a legendás Barum Ralit – az esemény 50. “epizódja” tolódik egy évvel későbbre. Az ERC naptára így módosul, illetve a magyar pilóták és nézők számára is közkedvelt versenyt – az ok elsősorban az anyagi nehézségek leküzdhetetlensége.
Bővebben