Malcolm Wilson, az M-Sport vezére korábban már elmondta, hogy mindenképpen szeretnének topversenyzőt igazolni 2022-re, mert úgy érzik, hogy az új Rally1-es Pumával reális esélyük lehet a győzelemre – el is terjedt az a vélemény, hogy mivel az új szabályok első évében mindig nagyot dob a csapat, ezért érdemes lehet most odaigazolni. Eddig azonban ezt nem tudta összehozni az M-Sport: Thierry Neuville és Ott Tanak marad a Hyundainál, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera a Toyotánál, Sebastien Ogier pedig visszavonul, a tervek szerint csak pár futamon akar rajthoz állni, de azt is…
BővebbenSzerző: rallyonline
Velenczei Ádámék nem indulnak hétvégén
Ugyan a Székesfehérvár-Veszprém Rali nevezési listáján még ott volt Velenczei Ádám és Bacigál Igor, de információink szerint végül nem vesznek részt a hétvégi ORB-futamon. Az értesülésünkkel megkerestük Topp Zoltánt, a Topp-Cars Rally Team vezetőjét, aki megerősítette: Velenczeiék nem indulnak, a csapatot ezen a versenyen csak Órai Balázs és Janza Tamás képviseli. fotó: Bitto Zsolt
BővebbenNem lesz kvalifikációs szakasz Veszprémben, így dől el a rajtsorrend
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy murvás versenyeken már rendeznek kvalifikációs szakaszt, amely nem számít bele a futam értékelésébe, viszont az alapján lehet rajtsorrendet választani a versenyre, hiszen a laza talajon rendkívül sokat számít, hogy ki mikor megy rá a pályára és mennyit kell takarítania. A hétvégi Székesfehérvár-Veszprém Ralin viszont nem rendeznek ilyet, helyette a nevezési lista első 15 helyét elfoglaló páros választhat az ott szereplő sorrend (aminek alapját a bajnokság állása adja egy-két eltéréssel), hogy honnan szeretne indulni a 15 helyen belül. Tehát a nevezési lista első 15 autója sorrendben:…
BővebbenAusztriában készülnek a rali-Eb-re Vogel Adriék
Egy héttel a FIA ERC, vagyis a rali-Eb olaszországi fordulója, a Rally Di Roma Capitale előtt Ausztriában, a Rallye Weizen áll rajthoz most hétvégén Vogel Adrienn és Notheisz Ivett. A Roger Racing Team magyar női ralipárosának a következő két versenyen is a cseh Orsák Rallysport adja a technikai és logisztikai hátteret. A több mint 160 kilométeres osztrák ralin most először áll rajthoz a duó. “Úgy gondoltuk, jó felkészülés lehet, ugyanúgy aszfaltos verseny, ugyanúgy fent a hegyekben, mint a római Eb-futam. Maga az aszfalt minősége és tapadása is nagyon hasonló, persze…
BővebbenÍgy készültek az Észt Ralira a vb sztárjai
A listavezető Sebastien Ogier tesztvideója: Az üldöző Elfyn Evans eddig nem ment jól ilyen pályákon: A bajnokságban rosszul álló Kalle Rovanpera pályafutása első győzelméért hajt: Ott Tanak szezonját már rég tönkretették a Hyundai technikai hibái, de hazai pályán természetesen nyerni szeretne: Thierry Neuville sem bízhat már sok mindenben, Észtországban ráadásul tavaly hibázott:
BővebbenVideó Bútor Róbert királyszentistváni WRC-tesztjéről
A Pintiracing összeállítása: BiGBeni felvétele:
BővebbenRajtszámos nevezési lista a Székesfehérvár-Veszprém Ralihoz
Három előfutó, 19 R5-ös (akik közül sokan először, másodszor, vagy csak nagyon ritkán ülnek bele), Bútor Robi és a WRC, három darab N-es és négy darab ORC-s Mitsubishi, tizenegy darab Rally4/R2-es elsőkerekes, Hoffer és a Rally3-as Ford, Rafi és a Porsche, három BMW, kilenc Lada, Ráti és a Ford Escot, Bartha Aurél és a Honda, valamint Keszler Matyi bácsi és az Audi – ez a létszám a szezon egyetlen murvás ORB-futamára. A részletes nevezési lista itt található, már rajtszámokkal!
BővebbenAz M-Sport a Pumából csinálja az új WRC-t
Bemutatta 2022-es Rally1-es autóját az M-Sport, ezzel pedig az is kiderült, hogy az új “WRC” már nem a tíz éve használt Ford Fiestából, hanem a Ford Pumából készül. Az alábbi videót tették közzé:
BővebbenOktóberre halasztották a Komló Ralit
Közleményt adott ki a Wild Dogs Slalom: a közelmúltban már beszéltek arról, hogy komoly veszélybe került a Komló Rali, a rendező pedig most be is jelentette, hogy az eredetileg kiírt időpontban nem tudja megrendezni a versenyt. Mint írták, elkötelezettek a jó futamok megtartása mellett, de a nehézségeiket az eredeti időpontig nem tudják megoldani, így a naptárat átnézve úgy döntöttek, hogy október 2-3-ára tolják el a versenyt.
BővebbenERC: Gryazin nyert, Herczig pontszerző
Péntek-szombaton rendezték az idei Rali Európa-bajnokság második futamát, a Liepaja Ralit. A speciálisan gyors murvás pályákon a magyar Herczig Norbert és Ferencz Ramón nagyon hamar jelentős hátrányt szedett össze, az elrontott kvalifikáció után ugyanis pocsék rajtpozíciót kapott a páros, így a pénteket még a 20. helyen zárták. Szombaton már jobb helyről rajtolhattak, mentek ötödik-hatodik időket is, így végül a 14. helyig jöttek fel, amellyel két pontot szereztek, igaz, a Lengyel Ralin elért ötödik helyük után ezzel is hátrébb csúsztak a bajnokságban. A futamot az a Nikolay Gryazin nyerte, aki az…
Bővebben