Négy gyorsaságit rendeztek az idei Európa-bajnoki szezon második futam első versenynapján, a Liepaja Ralin, méghozzá négy különböző pályán, ami azért fontos, mert a rendkívül poros, laza talajú szakaszokon óriási szerepe volt a takarításnak. Ezzel pedig nagyon pórul járt Herczig Norbert és Ferencz Ramón: a magyar páros a tegnapi kvalifikáción Norbi bevallása szerint elkövetett egy kisebb hibát, amely miatt csak a 14. időt autózta, ami sajnos azt jelentette, hogy ezen a napon a második helyről kellett rajtolnia. Ez nagyon meg is látszott az eredményeken, az utolsó gyorsasági pedig különösen rosszul sikerült,…
BővebbenSzerző: rallyonline
Egyedi és különleges: Automobili Estrema Fulminea
Kétmillió eurós vételár, kétezer lóerő és elképzelhetetlen gyorsulási potenciál: ha valakinek snassz a Ferrari, a Lamborghini vagy a McLaren, ennél a gyártónál kell nézelődnie. A sokat ígérő forma és a metálkék karosszéria gyors versenyautókat idéz. Ez persze nem véletlen: egyrészt egy ilyen kontúr jól eladható szinte akármennyi pénzért, másrészt a 2040 lóerős összteljesítményű hajtáslánc meg is követeli a megfelelő aerodinamikai kialakítást. A teljesítmény persze félelmetes menetdinamikát ígér: 10 másodpercen belüli gyorsulást garantálnak a gyáriak 320 km/h-ig, ami egyrészt teljesen felesleges, másrészt viszont tényleg a leggyorsabb pénzért megvehető autók egyikévé teszi…
BővebbenVeszélyben a Komló Rali, anyagi gondokkal küzd a verseny
A Komló Rali rendezőjének közleménye: Tisztelt Versenyzők! Kedves versenyzők, sporttársak, Rally-t szerető barátaink, rajongók. Sajnálatosan elég nehéz helyzetbe került a Rally sport a pandémiás helyzet miatt, ami nem csak minket, hanem a partnereinket is sújtja. Mindannyian nehézségekkel küzdünk és sajnos a Rally 2-vel kapcsolatos események sem segítik a rendezvények tervezhetőségét. A nevezők létszáma nagyon bizonytalan, így nem számítható a nevezési díjakból befolyó összeg a rendezéshez szükséges költségekhez. A bizonytalan helyzetet partnereink, valamint a szövetség támogatásával próbáljuk pótolni. Folyamatosan egyeztetünk, azonban nem titok, hogy sajnálatosan veszélybe került a Komló Rally megrendezhetősége.…
BővebbenAz év csúcspontja: Jól sikerült a hazai verseny Fehérvári Csabáék számára
Remekül teljesített, egyúttal megnyerte az E korcsoportot a Mecsek Ralin Fehérvári Csaba és Aczél András a Toyota Corollával. A pilóta mindennel elégedett volt és nagyon élvezte a hétvégét: mint mondta, ez számára mindig egy kiemelt esemény, amin most az eredményre sem lehet panasz. A Historic Európa-bajnokság mellett természetesen a hazai pontvadászatba is beleszámított a legendás Mecsek Rali június utolsó hétvégéjén, amely hazai futamnak számított a Fehérvári – Aczél páros számára. A Toyota Corolla jól állta a sarat, a versenyzők pedig sikerrel teljesítették a baranyai megmérettetést – jó időben, jó hangulatban,…
BővebbenLátvány és eredmény: A Mecsekben is helytállt az Inter Europe Team
Volt olyan versenyző, aki a nézők szórakoztatását tűzte ki célul és olyan is, aki újabb dobogós eredményt szállított – a csapat a Salgó után a Mecsek Ralin is teljesítette, amit kellett. Eddig remek szezont produkál Ifj. Bartha Aurél és Szarka Dávid az Inter Europe Team színeiben, hiszen folyamatosan hozza a dobogós helyezéseket – az utóbbi egy hónap során előbb harmadikak lettek a Salgó Ralin, majd a Mecsekben is felállhattak a pódiumra. „Az eredményünkkel teljesen elégedett vagyok, hiszen sikerült megcsípni a P12 kategória harmadik helyét. A péntek esti szakasz nagyon csúszott…
BővebbenÚjra dobogón: Csak két helyi versenyző előzte meg Német Gáborékat a Mecsekben
A Peugeot Kupa második és a 2WD kategória harmadik helyén zárta a legendás Mecsek Ralit Német Gábor és Szőke Tamás – voltak kisebb kalandjaik, de összességében elégedettek lehetnek a hétvégével. Egy nullázás, egy győzelem és egy második hely után érkezett meg a Pécs környéki versenyre a Német – Szőke páros és az volt a céljuk, hogy felvegyék a kesztyűt a helyiekkel – ez többé-kevésbé sikerült is nekik. „Úgy gondolom, hogy pozitívan értékelhetjük ezt a hétvégét, de megmondom őszintén, hogy egy kicsit azért többet vártam a Mecsek Ralitól. Jól sikerült a…
BővebbenTurán: A bajnoki álmaink szertefoszlottak
Nagy küzdelmet, izgalmas gumitaktika párbajt és tempós versenyzést hozott az idei Mecsek Rali. A pécs környéki pályákon Turán Frici és Bagaméri Laci mindent megpróbált a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy felérjen a dobogóra, végül azonban a mecseki erdő állította meg a párost. “Alapvetően jól kezdtük a Mecsek Ralit, bíztunk benne, hogy már az első körben melegebb lesz, így ennek megfelelően választottunk gumiabroncsot is, ami azonban nem működött úgy, ahogy szerettük volna. Egy kicsit keményebbek voltak a beállításaink az optimálisnál, de ezt követően változtattunk és nagyon sokat sikerült gyorsulnunk. Az utolsó…
BővebbenJó szájízzel: Elfelejtették a Salgót Bodolai Lászlóék
A ceredi bukás után némi rátartással érkezett meg a Mecsek Ralira a Bodolai – Deák páros, de a szombati utolsó körre már abszolút felszabadultak és élvezték az autózást, úgyhogy jó érzésekkel térhettek haza. A Salgó Ralin remek tempót diktált Bodolai László és Deák Attila, de a ceredi gyorsaságin túl szélesre vettek egy féktávot, felúsztak a poros részen és tetőn álltak meg, így azon a futamon nem szereztek pontot. Az anyagi kár szerencsére nem volt jelentős és bár a pilóta a három héttel később következő Mecsek Rali elején még érezte a…
BővebbenÖtös rajtszámmal indulhatnak a Liepaja Ralin Herczigék
Hétvégén már jön is a második idei ERC-futam, a Liepaja Rali, hasonlóan gyors murvás pályákon, mint a múlt heti lengyel megmérettetés. A mezőny ezúttal is brutális lesz, Lukjanuk, Mikkelsen, Gryazin, Breen, Marczyk, Bonato, Solans, Llarena, Scandola, Munster, Veiby, Cais és összesen 30 darab R5-ös autó nevezett, közöttük pedig az ötös rajtszámot kapta a szezont remekül kezdő Herczig Norbert – Ferencz Ramón páros. A szomorúan záruló lengyel futam után újra rajthoz áll ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán, a Rally3-asok között ott lesz László Zoltán és Kovács Annamária, míg a Rally4-es…
BővebbenUtcahosszal: Tetemes előnnyel vezetik a bajnokságot Hadik Andrásék
A tempó és a stabilitás tökéletes egyvelegét produkálja eddig Hadik András és Kertész Krisztián, a miskolci páros négy futam után kis túlzással állva hagyta a mezőnyt és jó eséllyel pályáznak az újabb magyar bajnoki címre. Nem titkoltan győzelmi reményekkel érkezett meg a Mecsek Ralira a Hadik – Kertész páros, de mivel magabiztosan vezették a bajnokságot, így felesleges kockázatot természetesen nem kellett vállalniuk. Ettől függetlenül az első pillanattól az utolsóig remek tempót diktáltak, nem hibáztak és minden kanyarvételük után elégedetten csettintettek az ott álló nézők – ez most egy újabb második…
Bővebben