Az M-Sport sietett Marozsi Zsolt és Mihalik Péter segítségére

Eger és az abszolút 16. hely után Miskolcon előbbre szeretett volna lépni a CARTeam párosa, ám egy furcsa hiba megakadályozta a javítást. A szezonnyitó versenyt követően a lehető legnagyobb körültekintéssel készítették fel a folytatásra autójukat Marozsi Zsolték. Szétszedték és revíziózták a Fordot, de az összerakás után nem indult be a kocsi, mintha valami vírust kapott volna. A szervizhátteret biztosító M-Sport szakemberei azonnal a segítségükre siettek, az sem jelentett gondot, hogy éppen az Argentin Ralin dolgoztak. Két komputert is kicseréltettek az angolok, de így sem lett 100%-os a Fiesta. Gondot jelentett,…

Bővebben

ERC: Gryaziné az időmérő, Herczignek gondja akadt

A hivatalos shakedown után ma megtartották a Kanári-szigeteken rendezett ERC-futam kvalifikációját is. A shakedownon egy kört ment a Herczig-Ferencz páros a lehetséges kettőből, hogy óvja a gumikat, itt a nyolcadik időt produkálta – a Botka-Mesterházi kettős a 17. helyen zárt, míg az ifj. Érdi-Papp duó a kategóriája legjobb idejét produkálta. A kvalifikáció aztán már számított is, hiszen ez dönti el a rajtpozíciót és Herczigék itt pórul jártak: elment az erő a Skodából, lekapcsolták a gyorsasági programot, így csak a 24. helyet szerezték meg. Jó hír viszont, hogy megvan a hiba…

Bővebben

Lángi Attila: Erőnlétben még fejlődni kell

A 2018-as versenyszezon igazából csak az elmúlt hétvégén kezdődött el Lángi Attila számára. A Varga Racing Team pilótájának az április 27-29- ei HELL 24. Miskolc Rallye volt az első futama idén, amit a jó hangulatú versenyzésre szeretett volna szentelni. Az ORC abszolút 10. pozícióval, illetve a 2WD-ben elért 4. helyezéssel nem teljesen elégedett, valamint a stresszhelyzetek sem kerülték el, de összességében mégis jól érezte magát a borsodi viadalon. Lángi Attila: Tény, hogy eredmény tekintetében nem ide vártam volna magunkat a verseny leintését követően, de a cél most ugyebár nem is…

Bővebben

A móka és kacagás után jött a felismerés: Hodosi Gábor és Holló Barnabás kalandjai

A nagyszerűen sikerült RallyLegend óta csak a Szilveszter Ralin állt rajthoz a Hodosi–Holló páros, természetesen a jól ismert Ladát terelgetve, a közönség szórakoztatását előtérbe helyezve. Az azóta eltelt hosszú hónapokat figyelembe véve a páros így már meglehetősen „kiéhezve” érkezett Miskolcra, de csak félig kapták meg azt, amiért mentek. „Ha visszagondolok arra, amit a Szilveszter Ralin éreztünk, nyugodt szívvel állíthatom, hogy móka és kacagás volt az a futam, bennünk voltak még az olaszországi élmények, és a közönség is hálás volt a Hungaroring környékén” – mesélte Holló Barnabás, a kettős navigátora. „Mindennek…

Bővebben

Rali2-ben Tim Gábor nyerte a Miskolc Ralit

A vanyarci pilóta több hazai és nemzetközi márkakupát megnyerve, a gyorsasági versenyzésből érkezett a rali világába. 2017-ben teljes szezont futott a MARB sorozatban, ahol az északi régió bajnoka lett. Tim Gábor idén új lehetőséget kapott, egy komoly csapattal, a JG2-Racing-gel a háta mögött, gyári fejlesztésű Opel Adam R2-vel állhat rajthoz a Rallye2 versenyein. Már a bajnokság első versenyén látható volt, hogy Tim hamar összeszokott a német márkával, a kategória második helyén fejezte be az Eger Rallye-t az Opellel, sőt az összetettben is dobogóra állhatott. A csapat egy felkészülési tesztet beiktatott…

Bővebben

Örültek a miskolci harmadik helynek Velenczeiék

Remekül végződött a 24. HELL Miskolc Rali Velenczei Ádám és Szedő Csaba számára, a Korda Racing versenyzőpárosa a Hyundai i20 R5 versenyautóval megismételve eddigi legjobbját az abszolút harmadik helyen érkezett célba. Komoly feladat várt Velenczei Ádámra és Szedő Csabára az idei Miskolc Rallyn, a Korda Racing versenyzőpárosa ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé célként, hogy versenyről-versenyre előre lepjenek az abszolút értékelésben. A mércét nem állították alacsonyra, hiszen a bajnoki vérkeringésbe 9 hónapos szünet után visszatérő páros, a szezonnyitó Eger Rally rendkívül erős és népes mezőnyében az abszolút ötödik…

Bővebben

Az árok átka: Kazárnak most sem jött ki a lépés Miskolcon

A négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós sohasem titkolta, hogy a hazai versenye, a Miskolc Rali jelenti számára a legtöbbet. Tavaly szerényebb képességű autójával is harcban volt a dobogós helyekért, ám végül az előjövő technikai gondok miatt meg kellett elégednie az abszolút ötödik hellyel. Kazár nem is kertelt, amikor az idei verseny előtt kimondta, hogy ezúttal nem elégszik meg ennyivel, ám most sem jött össze számára az erős szereplés, hiszen már a befutóig sem jutottak el új navigátorával, Tóth Zsolttal. „Sokat készültünk a versenyre, nagy várakozással tekintettünk a hazai fordulónk elébe.…

Bővebben

Féktelenül száguldoztak Miskolcon Kurtosék

A Miskolc Ralin hatodik helyen végzett a 3-as kategóriában Kurtos Robi és Szegedi Máté. Egyből úgy kezdték a versenyt, hogy fék nélkül rajtoltak, majd megpróbálták ledolgozni a lemaradásukat. Hogy tetszettek az igazi rali pályák? – Én mondtam a Miskolc Rali előtt, hogy ez a futam sem azoknak lesz való, akik arra vágynak, hogy minden autó előtt leseperjék az utat. Ez nem pályaverseny gyerekek, ez rali. A gumizásra igaz még ki kellene találni valamit, mert úgyis felhordásos lesz az út, akkor meg mindek bohóckodjunk az összevissza pakolt gumikkal. Nem tévedtem, voltak…

Bővebben

Végig küzdöttek Miskolcon Hibjánék

A miskolci szakaszok, a meleg és a hosszú etapok rendesen kifárasztották Hibján Jocit és Szurovcsák Pistit. Kicsit jobb eredményre vágytak, de örülnek, hogy célba értek. Hogy bírtátok a Miskolc Rali megpróbáltatásait? – A múltkori egri futamra vegyes érzésekkel készültünk, ahonnan végül jó szájízzel indultunk haza, minden jól alakult és kategória 4. helyen végeztünk. Most a Miskolc Ralit nagyon vártuk, viszont innen vegyes érzésekkel távoztunk, mert iszonyatosan kemény volt az elejétől a végéig és nagyon elfáradtunk. Az Citroen sokat kapott, de szerencsére kibírta és problémamentesen autózhattunk. Mi sokkal nehezebben vettük az…

Bővebben