Turánék szeretnék, ha esne az eső

szöveg: Klein Péter A tavalyi Székesfehérvár Rallye helyét idén ugyan a Vértes Rallye veszi át, de van, ami változatlan. Az Országos Rallye Bajnokság negyedik, aszfaltos futamán október 11-én természetesen Turán Frici és Bagaméri Laci is rajthoz állnak a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy újra az élbolyban autózhassanak. „Nagyon szoros időbeosztású verseny lesz ez is, ugyanis egyetlen nap alatt, három körben összesen 9 gyorsasági szakaszt kell teljesítenünk, ami közel 127 kilométert jelent. Nagy koncentrációt igényel ez, de a motivációnk is nagy. Az egri borulásunkat követően kicsit lemaradtunk az összetett pontversenyben, de…

Bővebben

Velenczei: Csak a futamgyőzelem hiányzik

„Boldog vagyok, mert az egyik kedvenc versenyem következik. Imádom ezeket a pályákat és környék is nagyon szép…” – szögezte le előre Velenczei Ádám a larocosport.hu-n megjelent beharangozóban, akinek akkor sem kell elkeserednie, ha épp rátekint a pontverseny állására. Szőke Tamással az oldalán jelenleg az abszolút értékelés második helyét foglalja el, de egyértelműen támadó helyzetben várják a Taxi4 Vértes Rallye-t. – Már csak a győzelem hiányzik, ennek is el kell jönnie valamikor – fogalmazta meg tömören a tervét a hétvégére vonatkozóan Velenczei Ádám. – Az egri ezüstérem és a folyamatos fejlődés…

Bővebben

Vincze: Elismerés után, motiváltan

Az Eger Rallyn aratott győzelmével Vincze Ferenc és Bacigál Igor visszavette a vezetést a magyar bajnokságban. Az előnyük azonban nem olyan mértékű, hogy hátradőlhetnének, éppen ezért a Taxi4 Vértes Rallye-ra is komoly tervekkel érkezik a szécsényi versenyző, és felvidéki navigátora. Vincze Ferencet ráadásul néhány nappal ezelőtt a lakóhelyén komoly megtiszteltetés ért: Szécsény Városért kitüntető díjjal ismerték el a sporttevékenységét – írja a larocosport.com. – Nem kimondottan a tavalyi abszolút bajnoki címnek, hanem az egész sport pályafutásomnak szólt a megbecsülés, ami nagyon jól esett – árulta el érzéseit Vincze Ferenc. –…

Bővebben

Hadikék autója elkészült, indulnak hétvégén

A múlt hétvégi parasznyai Rali3-as futamon elszenvedett komoly bukás után sikerült talpra állítani a Ford Fiesta R5 MKII-t, így Hadik András és Kertész Krisztián ott lehet a Vértes Rali rajtjában. A pilóta az Észak-Magyarországnak elmondta, hogy addig még egy teszten ki is próbálják a technikát – a pályákat kedveli, tetszenek neki a tempós szakaszok, úgyhogy bízik a jó eredmény elérésében.

Bővebben

A leggyorsabb rendszámos hibrid: Delage D12

Az 1000 lóerő feletti hiperautóból csak 30 példány készül, az ára legalább annyira különleges lesz, mint a megjelenése. Az ős-Delage mint gyártó 1905 és 1953 között működött, és az évszázad első felében 42 ezer luxusautót küldött az utakra. Gyakorlatilag a megszűnése óta téma a feltámasztása, az 1956-ban alapított Les Amis de Delage, azaz a Dealge barátai klub hosszú évtizedeken át gondozta a márka hagyatékát, az utóbbi években pedig olyannyira aktivizálták magukat, hogy egyrészt nekiálltak újjáépíteni egy eltűnt prototípust, másrészt fejlesztenek egy teljesen új modellt a Delage-nak. Az D12 néven fut,…

Bővebben

Az újoncok domináltak a Peugeot Kupában Egerben

szerző: DuEn Tempós pályák, felhordásos kanyarok nehezítették meg a Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozatban szereplő párosok dolgát a magyar ralibajnokság idei harmadik futamán, az Eger Rally 2020 rendezvényen. A bajnokságot vezető Maricsekék összetörték autójukat a nagy igyekezetben. A két Kupás újonc, a Német-Adorján és a Tábori-Kulcsár párosok nagy csatáját hozta az élen a verseny, amiből az előbbiek kerültek ki győztesen. Táboriék az utolsó szakaszon nem tudtak elrajtolni, a Német Gábor – Adorján Szabolcs kettős nyerte a futamot, ezzel átvéve a bajnokságban is az első helyet három futam után. Az…

Bővebben