Ebben ennyi van: Befértek a legjobb öt közé Német Lászlóék

Ugyan az utolsó gyorsaságin megforgott Német László és Szabó István az Eger Ralin, de végül ez is belefért, így is az abszolút ötödik helyen értek célba – a pilóta szerint számukra jelenleg nagyjából ez lehet a maximum.

A cseh Petr Semeráddal vívott óriási csatát Egerben a Német–Szabó páros – az első napon két remek időeredményt futottak, így az abszolút negyedik helyen fordultak, ezt pedig egészen a másnapi utolsó körig meg tudták tartani. A tavalyi Szilveszter Ralin második helyet szerző fiatal tehetség ott végül megelőzte Németéket, akiknek így maradt az ötödik hely, ám a tervet ezzel is teljesíteni tudták.

fotó: Bitto Zsolt

„Összességében pozitívan értékeljük a hétvégét, az első nap várakozáson felül alakult, azzal elégedettek voltunk” – mondta Német László a szombati két szakaszról, ahol egy negyedik és egy ötödik időt sikerült hozniuk. „Nem számítottunk rá, hogy szombat este ott leszünk az első ötben. A második nap első körében kicsit tapogatóztunk, majd a második körben próbáltunk gyorsítani, a harmadikra pedig változtatni kellett volna a beállításon, de ezt végül nem léptük meg – úgy álltunk neki, hogy nem akartam semmi kockázatot vállalni. Tudtam, hogy az ifjú titán mindent meg fog tenni, mi nem akartunk rizikózni a felhordásos részeken, sőt, túlzottan óvatos voltam és az utolsó szakaszon megforogtunk – nagyon vigyáztam a defektekre, nem is a nyomban fordultunk, ez volt a gond. Lefulladtunk, sok időt veszítettünk, így végül csak egy hajszálon múlt az ötödik hely, Balogh Janiék majdnem utolértek minket.”

Német szerint jelen helyzetükben nagyjából ez lehet számukra a maximum, a szűk élmezőny egy lépéssel előttük jár. „Nem voltunk benne biztosak, hogy be tudunk férni az első ötbe, be kell látni, hogy az első három-négy páros más szintet képvisel most, mint a többiek. Így viszont összességében elégedettek vagyunk – a folytatásban a Vértes Rali viszont nekünk kimarad, majd Nyíregyházán szeretnénk támadni.”

Laci testvére, Német Gábor és navigátora, Adorján Szabolcs ugyanakkor szintén remek hétvégét teljesített Egerben: megnyerte a Peugeot Kupa küzdelmeit, és mivel a Salgó Ralin a második helyet szerezte meg, így két verseny után vezeti a kategóriát. Ők indulnak a Vértes Ralin is – Laci el is mondta, hogy nagyon büszke arra, amit Gáborék csinálnak.

Related posts