Boldogan tértek haza az CREDOBUS-LPWMSport versenyzőpárosai a horvát tengerpartról. A verseny előtt megígérték, nem nyaralni mennek és ez így is volt, hiszen a Lovász Pál – Kürti Tamás a Mitropa Kupa nagyszerű második helyére kormányozta be a Hyundai i20 R5 versenyautót, míg a Tábori Ákos – Nagy Attila páros az összetett értékelés 13. helyén zárt. A 2018-as Mitropa Kupa harmadik állomását, a 27. Rally Opatiját Horvátországban az Isztriai-félsziget csücskén rendezték, ahol a versenyző párosoknak több mint 110 versenykilométert kellett megtenni igazi rally pályákon. A Lovász Pál – Kürti Tamás páros…
BővebbenKategória: Hazai
Videó: Jánosa Ákos a Peugeot 208 R2 Kupáról
Az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának vendége Jánosa Ákos volt, aki a Peugeot 208 R2 Kupáról beszélt – két futamból két győzelem után.
BővebbenÉrtékes negyedik: Közel jártak a dobogóhoz Bodolaiék
Egerben már biztató tempót diktált Bodolai László és Popovics László az R5-ös Ford Fiestával, Miskolcon pedig ez már a végeredményt tekintve is megmutatkozott: az abszolút negyedik helyen zárták a borsodi viadalt. Bár a dobogóra is volt esélye, végül a negyedik helyet szerezte meg a Miskolc Ralin a Bodolai–Popovics kettős – nagyon azért ezen sem bánkódnak, hiszen ezzel beállították pályafutásuk eddigi legjobb ORB-s eredményét. „Szombat reggel volt egy technikai problémánk, ami nagyjából tíz másodperc hátrányt eredményezett, enélkül akár a harmadik helyen is fordulhattunk volna a nap végén. Vasárnap Mályinkán kaptunk kicsit…
BővebbenMiskolcon a beállításokra koncentrált az Inter Europe Team párosa
Ifj. Bihari Péter és Konyári Zoltán elsősorban a tanulással, valamint a jó hangulattal törődött a Miskolc Ralin, és a folytatásban is ez a két dolog lesz előtérben. Számos versenyzőpárossal képviseltette magát a Miskolc Ralin az Inter Europe Team csapata, méghozzá több kategóriában is. Az ORC mezőnyében ott volt ifj. Bihari Péter és Konyári Zoltán (Mitsubishi Lancer Evo IX), valamint Hodosi Gábor és Holló Barnabás (Lada 21074), a Rali2-ben Szombati István és Szabó Gyula (BMW E30), Szabó Norbert és Tárkányi Sándor (Lada 21074), valamint Godó Tamás és Tóth Szabolcs (Lada VFTS),…
BővebbenOllé-Belső: Ritmustalanul
Kezdeti optimizmusa gyorsan elszállt az Ollé-Belső kettősnek, mert az első perctől kezdve szinte minden területen hiányzott az összhang. Ollé Sasa-Belső Kristóf: „Nagyon rosszul teljesítettünk, igazából nem éreztük a ritmust, nem volt jó az összhang és a pályák sem tetszettek. A gyorsasági szakaszok teljesen más képet festettek, mint a tréningen. Felírtuk a lassítókat, illetve azokat a pontokat, ahol a rendező az ideális ívre gumikat helyezett ki, e szerint tréningeztünk, azonban a versenyen már nem voltak ott a gumik, vagy csak össze-vissza, ami persze akkor derült ki, amikor odaértünk. Ez roppant veszélyes…
BővebbenFogarasi: Felrobbant a motor
Három éles gyorsasági jutott az MR Racing Hondás alakulatának, az ifj. Fogarasi Attila – Papp Tamás duónak a 2018-as Hell Miskolc Rallye-n, mert az autójuk motorja feladta a szolgálatot. A srácok az ORB 2WD Kupa harmadik helyéről búcsúzta a versenyből. A pénteki prológgal vette kezdetét az idei Miskolc Rallye, amit párosunk már szürkületben teljesített. Attila nem az időre ment, hanem próbálta kiszolgálni a prológra kilátogató nagyon sok nézőt. Szombaton a verseny programjába az északi pályák kerültek be, a csapatoknak sok száz kilométert kellett autózni egész nap, hogy teljesíteni tudják a…
BővebbenAz M-Sport sietett Marozsi Zsolt és Mihalik Péter segítségére
Eger és az abszolút 16. hely után Miskolcon előbbre szeretett volna lépni a CARTeam párosa, ám egy furcsa hiba megakadályozta a javítást. A szezonnyitó versenyt követően a lehető legnagyobb körültekintéssel készítették fel a folytatásra autójukat Marozsi Zsolték. Szétszedték és revíziózták a Fordot, de az összerakás után nem indult be a kocsi, mintha valami vírust kapott volna. A szervizhátteret biztosító M-Sport szakemberei azonnal a segítségükre siettek, az sem jelentett gondot, hogy éppen az Argentin Ralin dolgoztak. Két komputert is kicseréltettek az angolok, de így sem lett 100%-os a Fiesta. Gondot jelentett,…
BővebbenLángi Attila: Erőnlétben még fejlődni kell
A 2018-as versenyszezon igazából csak az elmúlt hétvégén kezdődött el Lángi Attila számára. A Varga Racing Team pilótájának az április 27-29- ei HELL 24. Miskolc Rallye volt az első futama idén, amit a jó hangulatú versenyzésre szeretett volna szentelni. Az ORC abszolút 10. pozícióval, illetve a 2WD-ben elért 4. helyezéssel nem teljesen elégedett, valamint a stresszhelyzetek sem kerülték el, de összességében mégis jól érezte magát a borsodi viadalon. Lángi Attila: Tény, hogy eredmény tekintetében nem ide vártam volna magunkat a verseny leintését követően, de a cél most ugyebár nem is…
BővebbenA móka és kacagás után jött a felismerés: Hodosi Gábor és Holló Barnabás kalandjai
A nagyszerűen sikerült RallyLegend óta csak a Szilveszter Ralin állt rajthoz a Hodosi–Holló páros, természetesen a jól ismert Ladát terelgetve, a közönség szórakoztatását előtérbe helyezve. Az azóta eltelt hosszú hónapokat figyelembe véve a páros így már meglehetősen „kiéhezve” érkezett Miskolcra, de csak félig kapták meg azt, amiért mentek. „Ha visszagondolok arra, amit a Szilveszter Ralin éreztünk, nyugodt szívvel állíthatom, hogy móka és kacagás volt az a futam, bennünk voltak még az olaszországi élmények, és a közönség is hálás volt a Hungaroring környékén” – mesélte Holló Barnabás, a kettős navigátora. „Mindennek…
BővebbenRali2-ben Tim Gábor nyerte a Miskolc Ralit
A vanyarci pilóta több hazai és nemzetközi márkakupát megnyerve, a gyorsasági versenyzésből érkezett a rali világába. 2017-ben teljes szezont futott a MARB sorozatban, ahol az északi régió bajnoka lett. Tim Gábor idén új lehetőséget kapott, egy komoly csapattal, a JG2-Racing-gel a háta mögött, gyári fejlesztésű Opel Adam R2-vel állhat rajthoz a Rallye2 versenyein. Már a bajnokság első versenyén látható volt, hogy Tim hamar összeszokott a német márkával, a kategória második helyén fejezte be az Eger Rallye-t az Opellel, sőt az összetettben is dobogóra állhatott. A csapat egy felkészülési tesztet beiktatott…
Bővebben