Kezdeti optimizmusa gyorsan elszállt az Ollé-Belső kettősnek, mert az első perctől kezdve szinte minden területen hiányzott az összhang.
Ollé Sasa-Belső Kristóf: „Nagyon rosszul teljesítettünk, igazából nem éreztük a ritmust, nem volt jó az összhang és a pályák sem tetszettek. A gyorsasági szakaszok teljesen más képet festettek, mint a tréningen. Felírtuk a lassítókat,
illetve azokat a pontokat, ahol a rendező az ideális ívre gumikat helyezett ki, e szerint tréningeztünk, azonban a versenyen már nem voltak ott a gumik, vagy csak össze-vissza, ami persze akkor derült ki, amikor odaértünk. Ez roppant veszélyes volt, mert ha egy nagyobb abroncsra komolyabb tempóval rámész, fel is borulhatsz, ezért mi ezt a rizikót nem vállaltuk be, inkább lassabban mentünk. Ilyen rossz rendezéssel még nem találkoztunk, pedig a rendező jó versenyeket szokott rendezni. Ez teljesen megpecsételte az egész versenyünket.
A navigátorommal sem találtam a ritmust, nem tudtunk jól együtt dolgozni. Az autó jól működött, igaz a második nap akadt egy kis gondunk, egy váltó-jeladó szenzor romlott el, nem lehetett az autót sebességi fokokba váltani csak
kuplunggal, egy ideig úgy mentünk, hogy be volt ragadva a sebváltónk harmadikba. Szerencsére ezt a csapat orvosolni tudta. Mondhatjuk úgy is, hogy túléltük a versenyt. Az abszolút hetedik helyen autóztunk, amikor az egyik kanyarívben a kavicson megforogtunk és becsúsztunk az árokba, szerencsére nem lett komolyabb baj, így folytatni
tudtuk, de sajnálatunkra a pozíciónkat elveszítettük és a tizedik helyen értünk célba. Örültünk, hogy vége a versenynek, mert nem a mi versenyünk volt, nem tudtunk rutint szerezni, az autót állítgatni, mert minden bizonytalan volt. Három hét múlva végre murvás futammal folytatódik a sorozat, ahol az év eleji
megbeszélések szerint Janekkel vagy Marcsival megyünk.”
