Latvaláé az argentin shakedown

A Toyota finnje volt a leggyorsabb az Argentin Rali hivatalos bemelegítésén csütörtökön. Ugyan eleinte Kris Meeke állt az élen az argentin vb-futam shakedownján, de utolsó próbálkozásra végül Jari-Matti Latvala futotta a legjobb időt, sőt, Meeke-et Craig Breen is megelőzte – igaz, minimálisak voltak a különbségek a 4,25 kilométer hosszú szakaszon. A Citroenek és a Toyoták remek tempója mellett a Hyundai is gyorsnak tűnt, a csapat új hűtőkkel érkezett a helyszínre és ezek elsőre jól vizsgáztak – egyedül a Ford nem szerepelt jól, de a lényeg úgyis majd csak később következik.…

Bővebben

A gokart segített Lappinak az aszfaltos pályákon

A finn raliversenyzőknél megszokhattuk, hogy elsősorban a havas-jeges, nagy sebességű pályákon érzik otthon magukat és az aszfaltos utak állnak tőlük legtávolabb – ahol precízen, pontosan kell vezetni, ahol a csúszós pályákon megszokott ballábas fékezés elmelegíti a fékeket, ott kevésbé szoktak meggyőzőek lenni. Esapekka Lappi azonban a Korzika Ralin is letette a névjegyét, méghozzá saját bevallása szerint azért, mert fiatal korában gokartbajnok volt. “Szerintem a gokartos hátterem segített az ideális ív kiválasztásában a szélesebb részeken, mint például az első szakasz, vagy a power stage. Láttam az előttem haladók nyomait az úton…

Bővebben

Loeb meglepődött, hogy milyen buta hibát csinált

Nem ehhez szokott hozzá a kilencszeres világbajnok. Mexikó után Korzikán is megmutatta erejét Sebastien Loeb és egyértelművé tette, hogy van, amit nem lehet elfelejteni – ezúttal is a mezőny egyik leggyorsabb pilótája volt, de a második gyorsaságin elkövetett hibája miatt az abszolútban nem volt esélye pontot szerezni. “Nem szoktam ilyet csinálni aszfalton. Általában képes voltam gyorsan menni kockázatvállalás nélkül, jó érzéssel, szóval most meglepő volt, hogy ilyen hülye hibát követtem el” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a legenda a WRC.comnak. “Nem fogom azt mondani, hogy a hiba nélkül harcolhattam volna a…

Bővebben

Neuville szerint a Hyundainak köze sem volt Ogier-hez

Az idei szezonban nincs meg az a Hyundai-fölény, ami a tavalyi szezonban többször is tetten érhető volt, pedig a Neuville-Mikkelsen pilótapáros a mezőny talán legjobbjának számít, ráadásul aszfalton az ilyen pályákra specializálódott Dani Sordóval kiegészülve szinte garantáltnak tűnhetne a siker. Az i20 WRC-k azonban elbuktak a Korzika Ralin (is), méghozzá azért, mert egyszerűen nem működtek jól: mindhárom versenyző alulkormányzottságra panaszkodott. “Nem engedhetünk meg magunknak ehhez hasonló hétvégéket túl gyakran, úgyhogy keményen kell dolgoznunk, hogy javulni tudjunk aszfalton. Rengeteg leckét kell megtanulnunk ebből a futamból” – fogalmazott a WRC.comnak Michel Nandan,…

Bővebben

Ogier bombaformában van, de a Ford is javulhat

Malcolm Wilson pozitívan látja a világot. Egy lépéssel a mezőny előtt járt Korzikán a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier, aki az idei négy futamból a harmadik győzelmét szerezte, csak egyszer, Svédországban szerepelt gyengébben, amikor a takarító szerepkör miatt mindössze a veszteségminimalizálás lehetett a célja. Malcolm Wilson, az M-Sport csapatfőnöke szerint lenyűgöző, amit pilótája művel. “Amikor láttuk a részidőket a Korzika Rali pénteki napján, le voltunk nyűgözve Julien és Sebastien teljesítményétől. Ezt követően persze nagy volt rajtuk a nyomás, hogy a következő két napban menedzseljék a különbséget, de amit Mexikóban csináltak, az…

Bővebben