Loeböt ismét beveti a Hyundai

A Hyundai WRC-csapata bejelentette, hogy a WRC visszatérését jelentő Észt Ralin ugyan még nem, de a Török Ralin újra autóba ülteti a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeböt. A csapat a harmadik autóban cserélgeti a pilótákat, Thierry Neuville és Ott Tanak helye természetesen fix, de a Montén Loeb, Svédországban Craig Breen, Mexikóban pedig Dani Sordo kapott eddig lehetőséget inkább kevesebb, mint több sikerrel. Észtországban az ilyen pályákon jól mozgó Breen kap lehetőséget, majd Törökországban jöhet Loeb – az egyetlen gond ezzel az, hogy a francia klasszis utoljára januárban, a Montén ült autóban,…

Bővebben

Az MNASZ szerint most derült ki, hogy ki az ellenség

Az alábbi közleményt jelentette meg az MNASZ vezetősége: “A Miskolc Ralin történt tragédia után minden sportetikai magyarázat nélkül alaptalan vádak, vádaskadások és vélhetően meggondolatlanságból, hirtelen felindulásból tett kijelentések sora jeleng meg a közösségi médiában. Mindezt anélkül, hogy az elindult és folyamatban lévő rendőrségi, valamint szövetségi vizsgálatok eredményét megvárná a tagság. Sajnos néhányan hangulatkeltésre használják fel ezt a tragikus balesetet, megfeledkevze arról, hogy számos hasonló szerencsétlenséget láthattunk már, akár nemzetközi szinten is. Versenyzőtársuk tragikus halálát saját, önös érdekeiknek érvényesítésére felhasználni kegyeletsértő magatartás! Március óta azon dolgozunk, hogy ezekben a nehéz időkben…

Bővebben

A WRC törölte a Német Ralit

Nemrég jelentette be a rali-világbajnokság, hogy törölte a szezonzáró Japán Ralit, viszont a helyére érkezi ka belgiumi Ypres Rali – most viszont újabb törlésről kellett beszámolnia a sorozatnak. Ezúttal a tradicionális Német Rali az, amit nem tudnak megrendezni, így csak négy futam szerepel a naptárban és hét a szezon egészét tekintve – Németország a koronavírus miatt hozott szabályok értelmében nem rendezhet ilyen eseményt. Tegnap az ERC törölte az Azori-szigeteki futamot, most a WRC a Német Ralit…

Bővebben

Mégsem lesz ERC-futam az Azori-szigeteken

Eredetileg a szezon elején rendezték volna az Azori-szigeteki Ralit az Európa-bajnokságon, ám a koronavírus miatt elhalasztották szeptemberre. Most viszont a szervező bejelentette, hogy a járvány okzota gazdasági problémák miatt mégsem tudja összehozni a futamot, így ezúttal törlik a naptárból. A menetrend így mindössze öt versenyből áll jelenleg, melyből kettőt már megrendeztek, maradt három – az egyik szereplő pedig mai állás szerint a novemberi magyar futam lesz.

Bővebben

Tanak nyert Rovanpera előtt Észtországban

A Dél-Észtország Ralin mindhárom gyári WRC-csapat képviseltette magát, hogy felkészüljön a hamarosan megrendezésre kerülő észt vb-futamra. A várakozásoknak megfelelően a hazai pályán versenyző Ott Tanak volt itt a leggyorsabb, a hat gyorsaságiból ötöt megnyert és végül 13,7 másodperces előnnyel lett első – némi meglepetésre Kalle Rovanpera előtt, aki ismét bizonyította, hogy ilyen pályákon félelmetes dolgokra képes. A fiatal pilóta nyert egy szakaszt, legyőzte az ugyanúgy Toyotával induló Sebastien Ogier-t és Tanakon kívül mindenki mást – vajon meg tudja ezt ismételni majd élesben is? Ogier lett a harmadik 29 másodperces lemaradással,…

Bővebben

Debütál az első, privát kézbe került 2020-as Fiesta WRC

Úgy néz ki, hogy lehet kapni a legfrissebb WRC-kből is: Georg Gross, egy észt privát versenyző ugyanis a hétvégi észt futamon egy 2020-as Ford Fiesta WRC-vel áll majd rajthoz. Az észt bajnok Gross ezzel a versennyel akar felkészülni a hazai vb-futamra, amellyel hamarosan folytatódik majd a WRC szezonja – ennek érdekében persze nemcsak ő, hanem a vb-mezőny nagy része is elindul a “bemelegítő” versenyen. Gross egyébként Ott Tanak csapatával, az OT Racinggel indul és az M-Sport is nyújt neki mérnöki segítséget.

Bővebben