szöveg: Sári Péter Új navigátorral indul a Speed Technika versenyzője Neukirchner András a 2020-as Eger Rally-n. Molnár Zoli egy sajnálatos balesetet szenvedett, így őt egy rutinos róka váltja a jobb1-ben Németh 16V Péter személyében. Andrásék Miskolcon tértek vissza a Rallye1-es Bajnokság vérkeringésébe, ahol mindössze egy éles gyorsasági szakaszt tudtak teljesíteni. „Sajnos rövidre sikerült a miskolci Hondás visszatérésünk és csak remélni tudjuk, hogy hasonlót soha többé nem kell átélnünk. Egerben már szeretnénk egy jót meccselni, az autónak nagyon fekszenek ezek a pályák. Szélesek az utak és vannak gyors, tempós kanyarok, ezek…
BővebbenSzerző: rallyonline
Striderék szeretnék kihasználni a hazai pálya előnyeit
szöveg: Sári Péter Szeptember első hétvégéjén hazai egri pályákon versenyzik a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Apkó András duó. Zoli a pályákat ismeri, sokat használja őket a hétköznapokon is, ezért nagyon bízik benne, hogy a hazai pálya előnye szerencsét hoz majd. „Változatos emlékeim vannak az egri versenyekről. Az elmúlt két évben műszaki probléma miatt kiestünk, viszont előtte volt, hogy megnyertük a kategóriánkat is. Idén egy hasonlóval maximálisan megelégednénk. Szeretek ezeken a pályákon menni, egyrészt ismerem és használom is őket szinte naponta, másrészt ez a Peugeotnak is…
BővebbenLovász Pál: Új navigátorral, de változatlan céllal
szerző: Sári Péter Hatvan kilométeres teszttel készült az Eger Rallyra az LPWMSport párosa, a Lovász Pál – Répás Zoltán duó. A keddi napon, Sárisápon tesztelt a csapat, ahol az elsődleges cél az volt, hogy Pál és Zoltán összeszokjon, hiszen a csapat oszlopos navigátora szülési szabadság miatt marad távol a bajnokság idei harmadik versenyéről. „Túl vagyunk az első közös tesztünkön Zolival. Az általam kért itinert használjuk majd, amihez könnyen tudott alkalmazkodni. Hatvan kilométert autóztunk, ami egészen jól sikerült és az autó is tökéletesen működött. A miskolci verseny után ki kellett pár…
BővebbenÚj portugál futamot jelentett be az ERC
A törölt Azori-szigeteki verseny helyett a Rally Fafe Montelengo érkezik az Európa-bajnokság naptárába – murva helyett így aszfalton folytatódik a szezon október első hétvégéjén. A koronavírus miatt ugyanakkor nézőket sem a szakaszokra, sem a szervizparkba nem engednek majd – egyelőre ennek is örülni kell, az ERC-szezon sorsa ugyanis egyáltalán nem (volt) biztos. fotó: ERC
BővebbenTanak már az első szakaszon nyerni akar
Ugyan korábban voltak gondok a Hyundai WRC-vel a gyors murvás szakaszokon, mostanra ez változott – a Finn Rali sosem tartozott a csapat erős futamai közé, Ott Tanakkal a fedélzeten viszont jóval magabiztosabban várhatják a hasonló pályákon zajló Észt Ralit. Tanak elmondta, hogy két napot tesztelhetett Finnországban és indulhatott két tesztfutamon Észtországban, így az alapok megvannak, már csak az aktuális finomhangolás van hátra. “Az autó sokat fejlődött alapvetően és most már azt mondhatom, hogy elég jól érzem magam benne, legalábbis az ilyen szakaszokon. Azt nem mondom, hogy biztosan megvernénk a Toyotákat…
BővebbenOnboard felvétel az Észt Rali tesztjéről
A tavalyi Nyíregyháza Ralin is rajthoz álló Sean Johnston mutatja be, hogy milyenek a körülmények az észt vb-futam helyszínén:
BővebbenÖsszesen 26-an neveztek a Török Ralira
Nincs túl nagy mozgolódás a török WRC-futamra – a nyolc “alap” gyári WRC kiegészül Pierre-Louis Loubet (Hyundai) és Gus Greensmith (Ford) WRC-ivel (ők is gyári háttérrel indulnak), rajtuk kívül pedig összesen 16 db R5-ös autót találunk a nevezési listán – mindössze hárman neveztek a WRC2-be, 12-en a WRC3-ba, Nasser Al-Attiyah pedig “csak úgy” indul. Lesz 8 Skoda, 5 Ford és 3 Citroen az R5-ösök között. A nevezési lista itt megtekinthető!
BővebbenVideó: Így ment negyedik időt Bükkszentkereszten Csomós Miklós
Egy másodpercet kapott a szakaszgyőztes Hadik Andrástól a Csomós-Nagy páros – íme a belső felvétel:
BővebbenVideó: Így mentek át Maricsek Miklósék Bükkszenten
A Miskolc Rali első gyorsaságiját nézhetjük meg:
BővebbenHáromszor egy percben a WRC eddigi szezonja
A Monte-Carli Raliról, a Svéd Raliról és a Mexikó Raliról is közzétett a WRC egy egyperces összefoglalót:
Bővebben