Szombaton délután lesz csak program, de a bő 17 kilométeres Oroszlányt háromszor is teljesíteni kell estig, ami komoly feladat lesz a mezőnynek. Másnap nyolc szakasz és nyolcvan kilométer szerepel a programban, Pusztavám és Kőhányás három-három alkalommal, Guttamási pedig kétszer. A Vértes Rali versenykiírása itt elérhető!
BővebbenSzerző: rallyonline
Egyik rajongójával versenyez Vogel Adri
szöveg: Kőváry Anett Egy csapatban indul Vogel Adri és egyik legnagyobb szurkolója, Talabér Emília. Kettejük kapcsolata nagyjából hat évvel ezelőtt kezdődött, amikor a pályaversenyzőből lett ralipilóta egy jótékonysági rendezvényen megautóztatta az akkor hároméves kislányt. Emíila életében egyébként is minden adott volt ahhoz, hogy autóversenyző legyen, az első találkozása Adrival aztán megpecsételte a sorsát. “Emília egy nagyon elszánt, alázatos, elhivatott és tehetséges versenyző, biztos vagyok benne, hogy valóra fog válni az álma, és nemcsak raliversenyző, de sikeres raliversenyző lesz. Nemrég személyesen is láthattam egy futamon, most pedig én is beülök egy…
BővebbenBetekintés: a Csomós-sztori háttere mérnöki szemmel
Csomós Miklós és Nagy Attila valósággal berobbant a magyar rali élvonalába, de a sikerek fénye kevéssé vetül arra az emberre, aki az autó fejlesztéséért, beállításáért és a pilóta fejlődéséért is felel. Mi benéztünk az „árnyékba”: a versenymérnök, Sebők Csaba több dolgot is elárult a munkájáról és a csapat működéséről. A terjedelmes interjút az Autósport és Formula Magazin jövő hétvégén megjelenő legfrissebb számában lehet majd elolvasni, addig is egy kis ízelitő: „A futamok során az a bevett szokás, hogy Mixiék a rajt előtt és a cél után is megmérik a guminyomásokat,…
BővebbenRally3-as lett az eredetileg Rally2-es Pálháza Rali
A friss MNASZ-határozatok között szerepel, hogy bejelentették az augusztus 14-15-ére tervezett Oroszlány Ralit, amelyet meghívásos alapon rendez meg a Gáz 2000 Kft. Ezen felül viszont még egy érdekességet találunk: törölték a versenynaptárból az október végi Rally2-es Pálháza Ralit és létrehoztak ugyanezen a néven, ugyanarra az időpontra egy Rali3-as vesenyt. A rendező ugyanúgy a Kelet-Autósport Kft., az MNASZ pedig így hozzájárul a versenynaptárak módosításához is. Plusz adalék: jóváhagyták a Komló Rali új, október 2-3-ai időpontját is.
BővebbenVissza az aszfaltra: teszteltek az Ypres-re a WRC-sztárok
A soron következő Ypres Ralit ismét aszfalton rendezik meg a WRC-ben, így újra erre kellett készülniuk a csapatoknak – íme néhány videó a tesztekről.
BővebbenFel kell állni: Óriási bukással ért véget Hadikék veszprémi futama
A biztos második hely helyett jelentős anyagi kárral és pont nélkül távozott a Székesfehérvár-Veszprém Raliról a Hadik-Kertész páros. A címvédő eddig szinte tökéletes szezonja most kapott egy ütést, de még mindig jó esélye van a bajnoki elsőségre. Nem akart túl sok kockázatot vállalni a veszprémi murván Hadik András és Kertész Krisztián, hiszen magabiztos előnyt építettek már fel a bajnokságban – egy győzelem mellett három második helyet és rengeteg pontot szereztek eddig. A taktika most is kifizetődőnek tűnt, ugyan szombaton lassabbak voltak az első két helyezettnél, de Turánék problémái miatt így…
BővebbenRáéreztek: Nagyot léptek előre murván Bodolaiék
Nem vártak sokat a Székesfehérvár-Veszprém Ralitól Bodolai Lászlóék, de ezúttal már murván is egészen jól mozgott a Ford Fiesta és az idők is felülmúlták a várakozásokat – nem volt nagy tapasztalatuk murván, de sokkal magabiztosabbak lettek a futam végére. Keveset ment eddig murván Bodolai László és Deák Attila, az MKII-es Ford Fiestával pedig egyelőre egyetlen Mikulás Ralit teljesítettek ilyen talajon még tavaly decemberben – nem ettől a futamtól várták a kiugró eredményt ebben a szezonban. „Nem voltunk túl bizakodóak, de aztán a pályafelírást egész jól megcsináltuk, nagyon sokat videóztunk Hadik…
BővebbenHerczig Norbert szakaszgyőzelemmel lett dobogós Rómában, ötödik a bajnokságban
Ugyan 2018-ban két dobogót is szerzett már az Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón, de talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy mégis ezen a hétvégén érték el pályafutásuk legnagyobb eredményét. A rendkívül erős mezőnyt felvonultató Róma Ralin ugyanis a shakedowntól és a kvalifikációtól kezdve az első napon át egészen az utolsó szakaszig a konkrét élmezőnyben szerepelt a magyar páros, a negyedik-ötödik helyen autózott a teljesen futam folyamán, volt több harmadik időeredménye is, majd minderre az utolsó gyorsaságin tette fel a pontot. Herczigék ugyanis egészen elképesztő teljesítményt nyújtva megnyerték a futam…
BővebbenKorszaknyitó ragadozó: Ford Puma Rally1
Van abban valami különleges, hogy Malcolm Wilson csapata készült el először a jövő évi, teljesen új szabályrendszer szerint épített Rally1-es autóval, amelynek alapját ráadásul lecserélték: tíz év után „távozik” a Fiesta, a helyét pedig az új Puma veszi át. Jóval a többiek előtt, már a Goodwoodi Sebességfesztiválon megmutatta 2022-es Rally1-es autóját, vagyis az új WRC-jét az M-Sport. A cég már hónapok óta építette azt a képet, hogy az utóbbi évek „elgyengülése” után az új generációs autóra mennyi időt, pénzt és energiát fordít, emiatt alig-alig tesztelt az aktuális autóval az elmúlt…
BővebbenERC: Olaszok az élen, Herczig szenzációs
Őrületes napot teljesített a római ERC-futam szombatján Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A közel negyven R5-ös autó és tucatnyi világ-, vagy Európa-sztár között ugyanis az abszolút ötödik helyen áll a magyar páros az első nap végén: kétszer is abszolút harmadik időt futottak Herczigék, még egyszer befértek a top ötbe és a nyolcadik helynél egyetlen szakaszon sem végeztek rosszabbul. A futamot a helyiek Hyundai által támogatott sztárja, Andrea Crugnola vezeti a nemzetközi klasszis Giandomenico Basso, valamint a kétszeres Európa-bajnok Alekszej Lukjanuk előtt – az orosz a két olaszhoz képest már azért…
Bővebben