Az Autosport nemzetközi szaklap forrásai szerint Ott Tanak aláírt a rivális Hyundai csapatához a 2020-as szezonra és bár minden valószínűség szerint idén bajnok lesz a Toyotával, jövőre már a mostani riválisnál, Thierry Neuville csapattársaként fog versenyezni. Az Autosport úgy tudja, hogy Tanak már a hónap elején aláírt, ám ezt egyelőre egyik fél sem erősítette meg: Tanak szerint ő most csak arra koncentrál, hogy világbajnok legyen, Andrea Adamo, a Hyundai csapatfőnöke azt mondta, hogy nem tudja, hogy Tanak aláírt-e valahova, Tommi Makinen, a Toyota vezére pedig annyit mondott, hogy ők még…
BővebbenSzerző: rallyonline
Az M4 közvetít a Rally Hungaryről
Az FIA rali Európa-bajnokság promótere, az Eurosport Events izgalmas közvetítésről állapodott meg az MTVA-val. A kapcsolat nem újkeletű, hiszen az Eurosport Events a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa versenyein már együtt dolgozik az MTVA-val, most azonban kiterjesztette az együtmműködést a november 8-10-én tartandó Rally Hungary-re is, amelynek értelmében az M4 Sport napi összefoglalót sugároz a rali Európa-bajnoki futamról. A közvetítés nem csupán a mindent eldöntő aszfaltversenyre terjed ki, amelyet Nyíregyháza központtal rendeznek meg, hanem bepillantást enged a kulisszák mögé – vagyis magazinos tartalmakkal is szolgál. Ez az előszele a 2020-as megállapodásnak,…
BővebbenOgier bajban, elúszott a vb-címe?
Nyerni, de minimum Ott Tanak előtt végezni – ezzel a céllal vághatott neki a Katalán Ralinak Sebastien Ogier. A Citroen francia klasszisa azonban már a verseny második szakaszán pórul járt, elment a C3 WRC kormányszervója, amellyel már ott is sok időt veszített, ám az igazi horror csak ezután jött: a 39 kilométeres következő gyorsaságit is így kellett levezetnie, ahol további három percet hagyott bent. Most szerviz következik, ahol megcsinálhatják az autót, de ezzel Ogier vb-álmainak alighanem vége. Három szakasz után Dani Sordo vezet egyetlen másodperccel Thierry Neuville és 7,5 másodperccel…
BővebbenVincze az ERC-sztárokat is szorongatná a Rally Hungaryn
A friss magyar bajnok Vincze Ferenc azt mondja, hogy ő igenis szeretné megszorítani az Európa-bajnoki címért harcoló pilótákat is a novemberi Rally Hungaryn – tudja, hogy nem lesz egyszerű, de a magyar bajnoki cím megvan, teher már abszolút nem lesz rajra. “Beszéltem a többi pilótával és többen is azt gondolják, hogy nem lesz esélyünk az ERC toppilótáival szemben” – idézi az ERC hivatalos honlapja Vincze szavait. “Én viszont azt gondolom, hogy muszáj megpróbálnunk harcolni.” “Sosem voltam még hasonló futamon, habár még sosem versenyezhettem úgy, mint most, vagyis mindenféle nyomás nélkül.…
BővebbenTanak: Nekünk nem kell kockáztatni
Nagyon közel került a hőn áhított világbajnoki címhez Ott Tanak, hiszen azok után, hogy tavaly drámai körülmények között bukta el ezt, idén két futammal a szezon vége előtt 28 ponttal vezet Sebastien Ogier előtt – ha ez az előny 30 pontra nő a soron következő Katalán Ralin, akkor az utolsó versenytől függetlenül bebiztosítja a címét. Thierry Neuville-lel szemben már csak matematikailag veszítheti el a címet, hiszen a belga hátránya 41 pont, de ha hozza az eddigi tempóját a Toyota pilótája, akkor könnyen révbe érhet Spanyolországban. “Úgy gondolom, hogy én leszek…
BővebbenJön az új R5-ös Hyundai
A Hyundai azt tervezi, hogy a következő két új R5-ös autót is bemutat és felpörgeti ezt a projektet. Az i20 R5 nem lett sikersztori, nem rossz autó, de a Skodákkal, Volkswagenekkel, az új Citroennel és talán a Fordokkal szemben is elmarad – a Hyundai motorsport-igazgatója, Andrea Adamo elismerte, hogy anno talán kicsit kapkodva mutatták be az autót és emiatt nem lett az igazi. A következő szezon elejére viszont új fejlesztést terveznek, Craig Breen már nagyban teszteli is és a közeljövőben egy húsznapos tesztsorozat során fogják “irányba állítani” az új i20-ast.…
BővebbenMár melegít a Nyíregyháza Ralira az ERC egyik bajnokesélyese
Lukasz Habaj úgy érkezik meg pár hét múlva Nyíregyházára, hogy az Európa-bajnoki címért fog küzdeni. Ugyan a lengyel pilóta sokáig az élen állt, most pedig 19 ponttal Chris Ingram mögött van a tabellán, így is van még esélye a bajnoki címre, ennek érdekében pedig mindent megtesz. Habaj az előttünk álló hétvégén egy rövid cseh futamon áll majd rajthoz, ahol az lesz a célja, hogy a Ciprus Rali után visszarázódjon az aszfaltos pályák ritmusába és javítson a beállításain – a Skoda Fabia R5-tel fog támadni itt és természetesen majd Nyíregyházán is.…
BővebbenHerczig azt mondja a többieknek, hogy jó versenyre készüljenek
A magyar színeket Herczig Norbert és Ferencz Ramón képviseli az ERC-ben a teljes szezont tekintve, a MOL Racing Team versenyzője pedig azt üzente a többieknek, hogy jó versenyre számíthatnak Nyíregyházán. A november 8-10-e között megrendezésre kerülő Rally Hungary tavalyi kandidáló futamán Herczigék ugyan nem vettek részt, de a pályákat ismerik. “Nagyon jó gyorsasági szakaszok vannak ezen a futamon. Vannak nagyon gyors és rendkívül szűk részek is, de az út minősége abszolút jó. Vannak trükkös szakaszok is, de összességében ez egy jó verseny, úgyhogy mindenki számára egy jó tapasztalat lesz majd”…
BővebbenHárom autót indít Ausztráliában a Citroen
Ugyan a visszatérése óta csak két autót versenyeztet a Citroen gyári csapata a rali-világbajnokságon, az idei szezonzárón, Ausztráliában indít egy harmadikat is annak érdekében, hogy jobb esélyei legyenek Sebastien Ogier-nek – igaz, addig akár el is dőlhet a küzdelem Katalóniában. A harmadik C3 WRC-t Mads Ostberg fogja vezetni, aki korábban szerzett már dobogós eredményt Ausztráliában, idén pedig a gyártó R5-ös autóját fejleszti.
BővebbenKlausz beszélt a kiesésről és a bajnoki cím elúszásáról
Hibázott a 3 Stadte Rallyn, így nem lett a Mitropa Kupa bajnoka Klausz Kristóf. A pilóta értékelte a történteket:
Bővebben