Velenczeiék egy lépéssel közelebb kerültek az év végi dobogóhoz

szerző: DuEn Extrém nehéz versenyen sikerült a negyedik helyet megszereznie a Velenczei‐Zsiros párosnak az 53. Mecsek Rallye‐n. Hatalmas eső esett a futam előtt a térségben, a saras pályák megtizedelték a mezőnyt. A Citroën Rally Team Hungary versenyzői szakaszgyőzelmek és egy defekt után megerősítették pozíciójukat ezzel az eredménnyel a bajnoki tabellán. Elégedetten fejezte be a bajnokság hatodik futamát a Velenczei Ádám – Zsiros Gábor alkotta egység. A Mecsek pályái önmagában is nagy kihívást jelentenek, de az időjárás még inkább megnehezítette a futamra nevezett párosok dolgát. A program szerint szerdán és csütörtökön…

Bővebben

Valami még hiányzik Érdiéknél

Kétszeres ERC2-es bajnokként érkezett meg a topkategóriába ifj. Érdi Tibor, akinek bár ez a tanulóéve, nehezen viseli, hogy annyi balszerencse érte az idén, mintha meg lenne átkozva. Reméli, a Rally Hungary-n jön el a fordulópont. A rallyhungary.com interjúja ifj. Érdi Tiborral. Mivel kezdjük? A kategóriaváltással? Mindenképp azzal kell kezdeni, mert az meghatározta az egész évünket – mondta ifj. Érdi Tibor, akinek Kovács Szabolcs diktálja az itinert. – Egy éve, amikor megvettük a Škodát, a gyárban kerek-perec megmondták, kétezer kilométert kell megtenni vele versenykörülmények között ahhoz, hogy az ember úgy érezze,…

Bővebben

Herczig: A magyar szurkolókért és önmagukért

Tíz éve ezeken a pályákon szerezte meg első abszolút magyar bajnoki címét – még a WRC-korszakban. Herczig Norbert most az ERC-mezőny állandó tagjaként tér vissza a Nyírségbe a hazai Európa-bajnoki futamon. Voltak fent és voltak lenn – hullámzóan alakult ez a szezon… A Rally Hungary interjúja: Azzal kell kezdeni, hogy tudtuk, az autóváltás miatt lehetnek nehézségeink, és ez sajnos be is igazolódott. Nagyon fontos elmondanom, hogy a Volkswagen abszolút versenyképes, de volt két műszaki hibánk, ami miatt komplett versenyeket kellett feladnunk, de rengeteg tapasztalatot szereztünk minden egyes helyszínen. A részeredmények…

Bővebben

Vincze: Bajnokként, teher nélkül Nyíregyházán

Vincze Ferenc magyar bajnokként méretheti meg magát az ERC-mezőnnyel a Rally Hungary-n, és hisz benne, hogy lehet esélye felvenni a harcot az Európa-bajnoki élmezőnnyel. Felszabadultan, teher nélkül versenyezhet Nyíregyháza környékén navigátorával, Igor Bacigallal. A Rally Hungary interjúja: Mióta várt erre a percre? Amióta először versenyautóba ültem 2012-ben! – mondta Vincze Ferenc. – Igaz, most egy kicsit hihetetlen ez az egész, még meg kell emésztenem, hogy sikerült, ami nem megy majd egyik napról a másikra. Elárulja, miként zajlott az utolsó gyorsasági szakasz? Nagyon izgultam a rajtja előtt, reszketett a kezem, pedig…

Bővebben

Krajnyákék a Kia Platinum Rally Cup első bajnokai

szerző: Yellow Flag Media A Krajnyák Petra, Velezdi Eszter páros lett a Kia Platinum Rally Cup történetének első bajnoka, habár az évadzáró Mecsek Rallye-t Rónavölgyi Endréék nyerték. A 2019-ben életre hívott sorozat erre az évre befejeződött, a promóter dolgozik a folytatáson. Biztonsági autózással, hiba nélkül ért célba Krajnyák Petra és Velezdi Eszter a Kia Platinum Rally Cup szezonzáró fordulóján, a Mecsek Rallye-n. A fiatal páros nagy előnnyel érkezett a Mecsekbe, nyerniük sem kellett ahhoz, hogy bajnokok legyenek. Harmadik helyen értek célba, de a bajnoki címe így is az övék lett.…

Bővebben

Korda Racing: Nagy elismerés ez a bajnoki cím

szerző: Szántó Frigyes Az abszolút harmadik helyen zárta az idei Mecsek Rallyt a Korda Racing versenyzőpárosa, minek köszönhetően Vincze Ferenc és Bacigal Igor a szezonzáró futam eredményétől függetlenül elhódította az abszolút magyar bajnoki címet. Utolsóelőtti állomásához érkezett az Országos Rally Bajnokság az 53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye-n, amely vastagbetűvel szerepelt a Korda Racing naptárában, hiszen egy újabb dobogós helyezéssel Vincze Ferenc és Bacigal Igor a szezonzáró futam eredményétől függetlenül elhódíthatta a bajnoki címet. Ennek fényében Ferike és Igor a biztonságra helyezte a hangsúlyt az idei Mecsek Rallyn. Mindez…

Bővebben

Vincze Ferenc 2019 magyar bajnoka

Véget ért az idei Mecsek Rali, amely után hivatalossá vált, hogy Vincze Ferenc és Bacigál Igor lett 2019 abszolút magyar ralibajnoka – a skodás páros a harmadik helyen ért célba a versenyen, ezzel pedig matematikailag is bebiztosította év végi elsőségét. A futamot Hadik András és Deák Attila nyerte, tulajdonképpen simán, vasárnap nem kellett már kapkodniuk, a szombati előnyét szépen megtartottuk és húszmásodperces fórral, gond nélkül behúzták idei első sikerüket. A második helyzre Grzegorz Grzyb kapaszkodott fel, aki vasárnap parádésan autózott, sorra nyerte a szakaszokat, így megelőzte Vinczét, de Hadik már…

Bővebben