Lovász Pál: Boszorkányüldözés

szerző: Sári Péter Egy 18 kilométeren át tartó szervo probléma miatt nem jött össze a kitűzött cél az LPWMSport párosának, a Lovász Pál – Répás Zoltán duónak, hogy ott legyenek a legjobb tízben a 2020-as Eger Rallyn. A srácok versenyen jól kezdődött, a tizedik helyen zárták az első 23 kilométeres Pétervásári elágazás – Sirok szakaszt, majd a folytatásban ugyanez várt rájuk még egyszer sötétben. „Körülbelül a második szakasz ötödik kilométerénél elment a kormányszervó és így teljesítettük a szakaszt, amivel bezsebeltünk két és fél perc hátrányt. Még a szakasz előtt gumimelegítés…

Bővebben

Vincze Ferenc: Tudtam, hogy hol maradt benne, ott próbáltam gyorsulni a végén

Óriási küzdelemben nyerte meg a hétvégi Eger Ralit a Vincze Ferenc – Igor Bacigál páros. A címvédők az első gyorsaságin szűk hat másodperccel megléptek a mezőny elől, onnantól viszont tizedekre menő csatát vívtak a többiekkel, elsősorban Velenczei Ádámmal és Szőke Tamással. Az utolsó kör előtt már csak két és fél másodperc választotta el egymástól a két párost, de a záró három szakasz mindegyikét Vincze nyerte, így tizenegyből hét első idővel győzni tudott – alig hét másodperc lett az előnye, de ez is elég volt a futam, az első nap, a…

Bővebben

Turán: Borulás, majd pontszerzés

szerző: Just Creative A Turán Motorsport párosa, Turán Frigyes és Bagaméri László nagyot mentett a hétvégi Eger Rallye-n, ugyanis a fiúk a szombat esti második gyorsasági szakaszon a felhordásos úton egy kanyarban lecsúsztak a pályáról és felborultak. Versenyautójuk ugyan nem sérült meg komolyabban, de több mint három percet veszítettek versenytársaikhoz képest, így a vasárnapi küldetés elsősorban a felzárkózás volt. “Jól indult az Eger Rallye, a szombati első, hosszú gyorsasági szakaszon második helyet autóztunk és a következő kört még nagyobb lendülettel kezdtük meg. Így érkeztünk az egyik kanyarba, ahol sajnos megcsúsztunk,…

Bővebben

Hadik: Egy pici mindig hiányzott

Csütörtökön felütötte a fejét egy technikai probléma a Hadik Rallye Teamnél, így kicsit izgalmasabban alakult a tervezettnél az Eger Rali előtt, de a csapat megoldotta a gondot, így csütörtök éjjel eldőlt, hogy rajthoz tudnak állni a bajnokság második futamán. A pilóta szerint mindezek után nem rossz eredmény az elért harmadik hely, bár a tempója egy nagyon kicsit lassabb volt a két éllovasénál. “Egyetlen gyorsaságit nyertünk meg ezen a versenyen, ami kicsit extrém volt, mert sötétben rendezték meg, ráadásul elég hosszú pálya volt. Az összes többin lemaradtunk egy kicsit, mindig hiányzott…

Bővebben

Vincze Ferenc óriási csatában nyert Egerben

A szombati két gyorsasági után vasárnap háromszor három pálya várt az Eger Rali mezőnyére, ám ezek a rövidebb szakaszok már elképesztően szoros küzdelmet hoztak. A szombaton élen forduló Vincze Ferenc és Bacigál Igor csak néhány másodperccel vezetett Velenczei Ádám és Szőke Tamás, valamint Hadik András és Kertész Krisztián előtt, az első körben pedig nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, gyakorlatilag maradtak ugyanezek a különbségek – Vincze nyert kettőt, Velenczei egyet, de igazából nem változott semmi. fotó: Vincze Ferenc – Igor Bacigál Facebook A második körben aztán annyi letisztázódott, hogy Hadikék nem…

Bővebben

WRC: Megvan Tanak első győzelme a Hyundainál

Ott Tanak kezére játszott a hazai pálya a Rali-világbajnokság e hétvégi észtországi fordulóján. A mezőny többsége számára ismeretlen helyszínen vasárnap hat szakasszal zárult a 233 versenykilométeres viadal. fotó: Hyundai Motorsport A helyi sztár 22,2 másodperces előnnyel nyert, mögötte a beugróként teljesítő csapattársa, Craig Been ért célba a második helyen. Sebastien Ogier további 4,7 másodperces lemaradással, egy harmadik helyezéssel megőrizte a világbajnoki vezetést. Kalle Rovanperä a tiltott szerelésért kapott egyperces büntetésén egy power stage-en aratott győzelemmel kozmetikázott, és zsebelte be az öt pontot. Az újoncok számára nem kedvezett az Észt Rali.…

Bővebben