Vincze Ferenc elragadtatta magát, majd elnézést kért

Felindult állapotban posztolt közösségi oldalán a Szilveszter Rali után a magyar bajnok Vincze Ferenc: az idei szezonban domináló pilóta most próbálta ki először az új Volkswagen Polo R5-öt és nem volt elégedett az eredményekkel. Ezen felül a verseny sztárvendégét, Kalle Rovanperát is megtalálta… “Sajnáljuk, hogy nem úgy jöttek az eredmények a Szilveszter Rallyn, ahogy szerettük volna. Nem találtuk meg a megfelelő beállítást az autóra 20 km teszt után, ehhez többet kell vele mennünk. A másik nagyon sportszerűtlen dolog egy világbajnoktól, aki alapból a verseny legnagyobb esélyese, hogy 36-os turbószűkítővel áll…

Bővebben

Nem kért kiemelt státuszt a Toyotánál Sebastien Ogier

Sebastien Ogier az utóbbi években többször is kiemelt helyzetben volt az aktuális csapatánál, az ő egyéni vb-címe érdekében a társak jó pár esetben áldoztak fel pontokat, helyezéseket azért, hogy jbob rajtpozícióhoz, vagy esetleg egy-két plusz ponthoz segítség a francia klasszist. A hatszoros világbajnok most a Toyotához igazolt, ahol ez nem igazán jellemző, Ogier pedig el is mondta, hogy semmit ilyet nem vár – legalábbis egyelőre. “Nem azon gondolkodok, hogy hogyan segíthetnek nekem a csapattársaim, hanem arra, hogy én jól végezzem a munkám. A szezon elején sosem kértem, hogy én lehessek…

Bővebben

Kalle Rovanpera nyerte a Szilveszter Ralit

szöveg és fotó: Szilveszter Rallye Befejeződött a 21. Szilveszter Rallye! Talán kijelenthető, hogy színvonalában, látványában az elmúlt évek talán legjobb viadalán vagyunk túl. Amint az várható volt, a verseny abszolút bajnoka a WRC2 Pro kategória idei világbajnoka, a 19 éves finn Kalle Rovanperä és csinos navigátora, Noora Korhonen lett, akik mögött a cseh Petr Semerad Jiri Hovorka végzett, hátrányuk 36,6 másodperc volt a győztesek mögött. Mindketten egy Skoda Fabia R5-össel versenyeztek, Kalle így győzelemmel búcsúzott a Hungaroringen a cseh márkától. A harmadik helyért hatalmas magyar belháború zajlott mind a hat…

Bővebben

Korda Racing: Nekünk most nem Rovanperával kell versenyeznünk

szöveg és fotó: Korda Racing Megtette első kilométereit a Szilveszter Rallyn a Korda Racing Volkswagen Polo R5-öse, a szombati nap első két gyorsasági szakaszát követően Vincze Ferenc az összetett negyedik helyről várja a vasárnapi folytatást. “Azt gondolom, nekünk most nem feltétlenül kell Kalle Rovanperával versenyeznünk, ezt a versenyt arra kell felhasználnunk, hogy minél jobban megismerjük a Polo-t, próbálgassuk a beállításokat.” – jegyezte meg Korda Erik az első két szakaszt követően. “Ebben nagyon jó fokmérő, hogy összemérhetjük magunkat a kategória aktuális világbajnokával. Úgy érzem, a Polo az elmúlt egy év alatt…

Bővebben

Szilveszter Rali: Rovanpera az élen

szerző: Szilveszter Rallye Befejeződött az első, szombati nap a 21. Szilveszter Rallye-n! Az első nap után majd 20 másodperces előnnyel (19,3) a WRC2 Pro kategória idei világbajnoka, a 19 éves finn Kalle Rovanperä vezet mostani csapattársa, és a gyári Skoda csapatánál az utóda, a cseh Petr Semerad előtt. Mindketten egy Fabia R5-össel versenyeznek. Úgy tűnik, jól döntöttek azok, akik kilátogattak a Hungaroringre, ahol összesen 193 páros rajtolt el a hagyományos, már 21. alkalommal megrendezett Szilveszter Rallye-n. Amint arra számítani lehetett, két szakasz után a viadal kiemelkedően legnagyobb sztárja, a WRC2…

Bővebben

Sűrű év után 2020-ban is a fejlődés a célja Vogel Adriennek

szerző: Yellow Flag Media Mozgalmas évet zárt 2019-ben Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője állandó résztvevője volt a Kia Platinum Cupnak, a lengyel márkakupa fordulói mellett pedig az itthon újonnan bemutatkozó rali márkasorozat, a Kia Platinum Rally Cup egy-egy versenyhétvégéjén is feltűnt. Az M-Sport által épített R2-es Ford Fiestát nemcsak gyári teszten próbálhatta ki, de több nemzetközi raliverseny (Perger Mühlstein Rallye, Janusz Kulig Memorial) után a hazai rendezésű Rally Hungaryn, Európa-bajnoki mezőnyben is bevethette élesben. Emlékezetes pillanatai pályáról és raliból is vannak: “A pályaversenyzés legjobb hétvégéje egyértelműen a monzai…

Bővebben

Szilveszter Rallye a számok nyelvén

szerző: B. Molnár László Úgy tűnik, az eddigi legemlékezetesebb viadalt rendezik meg december 27-e és 29-e között a Hungaroringen. Összesen 193 páros hajt majd végig a kijelölt hat szakaszokon, a mezőnyben 12 darab R5-ös autó, valamint 40 hölgy is ott lesz a rajtnál. Az idei verseny távja összesen 53,1 kilométer, melyből mindössze két vasárnapi szakasz érint külső területet. A 21. alkalommal megrendezendő évbúcsúztatóra a hagyományoknak megfelelően a Hungaroringen kerül sor, mégpedig december 27-től 29-ig. Abban már most egészen biztos lehet mindenki, hogy a 2019-es verseny alaposan szintet lép. Egyrészt most…

Bővebben