Vincze Ferenc elragadtatta magát, majd elnézést kért

Felindult állapotban posztolt közösségi oldalán a Szilveszter Rali után a magyar bajnok Vincze Ferenc: az idei szezonban domináló pilóta most próbálta ki először az új Volkswagen Polo R5-öt és nem volt elégedett az eredményekkel. Ezen felül a verseny sztárvendégét, Kalle Rovanperát is megtalálta…

“Sajnáljuk, hogy nem úgy jöttek az eredmények a Szilveszter Rallyn, ahogy szerettük volna. Nem találtuk meg a megfelelő beállítást az autóra 20 km teszt után, ehhez többet kell vele mennünk. A másik nagyon sportszerűtlen dolog egy világbajnoktól, aki alapból a verseny legnagyobb esélyese, hogy 36-os turbószűkítővel áll ki (kb. +60 lóerő, a mai WRC teljesítményével vetekszik) R5-ös autók ellen és persze hogy rommá veri az alapból is gyengébb magyar mezőnyt!”

Vincze később eltüntette a posztot és az alábbi közleményt jelentette meg közösségi oldalán:

“Elnézést, hibáztam! Be kell látnom, hogy nagy port kavart legutóbbi bejegyzésem, melyben belátom, hogy jócskán elragadtattam magam és a pillanat hevében olyat mondtam, amit semmilyen körülmények között nem lett volna szabad. Akkor még nem, de visszaolvasva számomra is egyértelműen bántó az, amit írtam. Aki ismer, az talán már tudja rólam, hogy a versenyzésben maximalista vagyok, így minden versenyen, melyen rajthoz állok, szeretném a legjobbat nyújtani. Így volt ez az idei Szilveszter Rallyn is, amelyet alapvetően tesztversenynek szántunk, hiszen egy teljesen új autóval és új navigátorral vártam a rajtot. Annak a futamnak a rajtját, melyen lehetőslgen volt a világ jelenlegi leggyorsabb R5-ös pilótájával összemérni a tudásom, ami csak fokozta bennem a versenyszellemet, szerettem volna látni, hogy mennyire vagyok közel vagy távol a világ jelenlegi legjobbjától. Természetesen tudtam, hogy Kalle lesz a gyorsabb. Utólag már tudom, hogy a hiányzó másodperceket inkább magamban és a beállításokban kellett volna keresni. Szombaton megpróbáltunk egy másik beállítást, ami nem jól sült el, amire igazából a vasárnapi zárószakaszon derült fény, amikor 15 másodpercet tudtam gyorsulni magamhoz képest. Egy dolog azonban biztos, a Szilveszter Rallyn rengeteget tanultam és most elsősorban nem az új autóra, vagy a beállításokra gondolok. Ezért ezúton szeretnék mindenkitől bocsánatot kérn ia tiszteletlenségemért, nyilatkozatom nem volt sportemberhez méltó és nagyon sajnálom, hogy elragadtattam magam! Nagyon Boldog Új Évet Kívánok a sportág valamennyi rajongójának!!!”

Related posts