Tanak szerint ez volt az eddigi legnehezebb győzelme

Idei harmadik, összességében pályafutása ötödik WRC-győzelmét aratta hétvégén Ott Tanak – a Toyota észt pilótája ugyan végig vezetett, de elmondása szerint borzasztó kemény futamot teljesített. Csak a második szakasz után nem állt az élen hétvégén a Német Ralin Ott Tanak, egyébként ő diktálta a tempót és Sebastien Ogier szombati defektje után már izgulnia sem kellett, mégis azt nyilatkozta, hogy sokat kivett belőle ez a futam. “Ez volt az eddigi legkeményebb győzelmem. Óriási munka volt, nagyon nyomnom kellett az első két nap során, mert Seb óriási nyomást helyezett rám. Ezt leginkább…

Bővebben

Tanak megint nyert, Neuville növelte előnyét

A Toyota észt pilótája sorozatban második futamgyőzelmét ünnepelheti, így egyre inkább visszatér a bajnoki csatába – amiben Neuville tovább növelte előnyét Ogier-vel szemben. Mindössze három gyorsasági várt a mezőnyre a Német Rali befejező napján, de ez is bőven tartogatott izgalmakat és fordulatot, ugyanis már az első szakaszon felborult a szombat esti sorrend: Dani Sordo saját, Jari-Matti Latvala pedig az autó hibája miatt állt ki a második-harmadik helyről, így Thierry Neuville felzárkózott másodiknak, a szombati defekt miatt visszacsúszó Sebastien Ogier pedig negyediknek. Ott Tanakot viszont mindez nem zavarta, az első két…

Bővebben

Német Rali: Tanak verhetetlen, Ogier bajban

A Toyota észt pilótája fél kézzel már fogja a győzelemért járó trófeát, a regnáló világbajnok viszont visszaesett a hatodik helyre, ismét “kármentésre” kényszerül. A szombati napot még úgy kezdte meg Ott Tanak, hogy bő tíz másodperccel vezetett Sebastien Ogier előtt, így az észt pilótát nyomás alatt tartotta a világbajnok, sőt, így maradt ez a nap közepéig – az első kör végén nagyjából ugyanaz volt a helyzet, mint péntek este. Délután azonban jött a dráma: Ogier defektet kapott, emiatt eldobott másfél percet, így nem csak a győzelemre, de a dobogóra, sőt,…

Bővebben

Német Rali: Aszfalton is Tanak diktál

A Toyota észt pilótája a hét szakaszból hatot megnyert pénteken, de így is kevés az előnye Sebastien Ogier-vel szemben – Thierry Neuville a harmadik helyről várhatja a folytatást. Aszfaltversenyhez “illő” szoros küzdelmet hozott a Német Rali első napja, iszonyatosan kis különbségek döntenek az első helyeken. Egyelőre a Finnországban és a mostani bemelegítéseken is leggyorsabb Ott Tanak a mérce, a Toyota észt pilótája az eddigi hét gyorsasági szakaszból hatot is megnyert, igaz, ennek ellenére összesen 12,3 másodperccel vezet. Őt a “maradék” egy szakaszt behúzó Sebastien Ogier követi, a francia pilóta az…

Bővebben

Csak Tanak tudta megverni az R5-ös mezőnyt

Érdekes eredménnyel indult a Német Rali: az első, alig két kilométeres nyitószakasz nagyon feküdt az R5-ös autóknak, a WRC-k számára kissé kínos eredmény született. Egyedül Ott Tanak tudta legyűrni az R5-ös “őrülteket” a bemelegítő, két kilométeres szakaszon, a finn toyotás egyetlen tizedmásodpercet adott az R5-ös Skoda Fabiával versenyző Kalle Rovanperának és kettőt a szintén skodás Ole Christian Veibynek. Sőt, még ez sem volt elég, Dani Sordo ugyan befért negyediknek a Hyundai WRC-vel, de ötödikként egy újabb R5-ös találhatunk a listán Jan Kopeczky személyében, itt következik csak a világbajnok Sebastien Ogier,…

Bővebben

Toyota-uralommal indult a Német Rali

Tanak aszfalton is ott folytatja, ahol Finnországban abbahagyta. Azt már Korzikán is láthattuk, hogy nagyon versenyképes idén aszfalton a Yaris WRC, ezt pedig a Német Rali shakedownján megint bizonyította a japán-finn csapat: Ott Tanak produkálta a leggyorsabb időt, méghozzá csapattársát, Jari-Matti Latvalát megelőzve. A két toyotás között alig két tizedmásodperc volt a különbség és bár sokáig úgy tűnt, hogy Sebastien Ogier beférhet közéjük, Latvala utolsó próbálkozása nagyon jól sikerült, így a címvédő csak a harmadik helyet szerezte meg, egyetlen tizeddel a pontversenyt vezető Thierry Neuville előtt. A négy gyártó közül…

Bővebben

Neuville marad a Hyundainál, de Mikkelsen sorsa kérdéses

Kevés pilótának van szerződése 2019-re a WRC mezőnyében, de úgy fest, hogy a világbajnoki éllovasnál ez már csak formalitás. Thierry Neuville 21 ponttal vezeti a vb-tabellát Sebastian Ogier előtt és nagyon jó esélye van arra, hogy megszerezze saját és csapata első világbajnoki címét a szezon végén, a jövő pedig még ennél is egyértelműbb: a belga pilóta és a csapat is tisztázta, hogy gyakorlatilag biztos a közös folytatás 2019-től, csak apró részletek és maga az aláírás hiányzik még. Az viszont kérdés, hogy ki lesz a csapattársa 2019-ben. Andreas Mikkelsen elvileg szerződéssel…

Bővebben

Nagypapák ültek Herczig navigátorülésébe

A MOL Racing Team szponzoraként a ŠKODA egy igazán különleges akcióval készült a versenysorozat hazai fordulójára, a Veszprém Rallye-ra: a 2017 óta futó “Ez már nem a nagyapád Škodája!” szlogent segítségül hívva néhány szerencsés nagypapát ültetett a négyszeres magyar ralibajnok, Herczig Norbert mellé. Az 1895-ben alapított cseh autógyártó már számos generációt kiszolgált: az 1959-ben megalkotott díjnyertes Octavia kiváló felszereltségével szorongatta meg a korabeli konkurenciákat, az 1999-ben piacra dobott Fabia pedig családbarát kialakításával és meggyőző megjelenésével hódított már a kezdetektől fogva. Öt szerencsés nagypapa az utóbbi modell legújabb generációjának alapjaira épülő…

Bővebben

Tim Gábor: Fontos második hely Komlón

Meredek hullámvölgyből kezd kijönni Tim Gábor, aki pályaautós karrierje után lépett a rali világába. Ugyan erősen kezdett a Rali2-ben, dobogóval. majd összetett győzelemmel indította az évet, ám hamar megismerte, milyen a rali valójában. Két kiesés, majd egy gyenge eredmény következett Veszprémben. Így érkezett el az idei hatodik versenyhez, a Baranya Kupával folytatódott a 2018-as bajnokság. A komlói verseny előtt a JG2-Racing újabb teszten adott lehetőséget a pilótának, hogy még jobban összeszokjon az Opel Adam R2-vel. Fontos volt a tapasztalatszerzés, a beállítások csiszolása. Tim Gábor navigátorával, Timár Tamással jól kezdett a…

Bővebben