Mr. Dakar a Loeb, Al-Attiyah kettőssel támadó Prodrive mellett az új vezérpilótával induló címvédő Toyotát, valamint csapattársait tartja fő riválisának. Bármilyen autóval induljon is, a 14-szeres győztes „Mr. Dakar”, Stephane Peterhansel mindig a legendás sivatagi viadal egyik legnagyobb esélyesének számít, s így van ez 2024-ben is: az Audi, melynek hármasát Carlos Sainzcal és Mattias Ekströmmel együtt alkotja, az elmúlt két évben elmaradt a várakozásoktól, de abban bíznak, a rengeteg pénz és munka végre meghozza gyümölcsét. Riválisokban viszont nincs hiány, s Peterhansel még úgy is nagyon veszélyesnek tartja a Toyotát, hogy…
BővebbenKategória: Tereprali
Túl az Africa Eco Race nyitószakaszán a Varga, Toma páros
Teljesítette a 2024-es Africa Eco Race nyitószakaszát Marokkóban a Varga Racing Team párosa, akik az 5. helyen végeztek az autósok között. Hajnalban partot ért a versenykaravánt szállító hajó a marokkói Nadorban, Varga Imre és navigátora, Toma József Csimpi sikerrel túljutott az ilyenkor szokásos belépési procedúrán, majd következhetett a leghosszabb afrikai tereprali-maraton nyitánya. Az első szelektívet Nador és Boudnib között 174 kilométeresre szabták a szervezők, akik azt ígérték, hogy bemelegítésnek tökéletes lesz, a tempós menet a pilótákat és a navigátorokat is átmozgatja majd. A futamon negyedszer induló Varga, Toma páros a…
BővebbenAz eddigi legnehezebb Africa Eco Race-re készülnek Vargáék
Minden eddiginél keményebb próbának ígérkezik a 2024-es Africa Eco Race – véli a viadalon induló magyar autós egység, a Varga Racing Team másodpilótája, Toma József Csimpi. A navigátor és a csapat alapító-pilótája, Varga Imre negyedik alkalommal indulnak az afrikai kontinens leghosszabb tereprali-maratonján. A viadal a klasszikus Dakar-útvonalon kanyarog, a mezőny átszeli Marokkót, Mauritániát és Szenegált. Sokat elárulnak a szaharai száguldásról a távval kapcsolatos mutatók is: az össztáv 5500 kilométer, amelyből a 12 szelektív szakasz közel 4000 kilométert tesz ki. „Az útvonal természetesen titkos, a rendező előzetesen csak egy grafikát ad…
BővebbenJön a Dakar és az Africa Race: íme a sivatag magyar indulói
Két kiemelkedő sivatagi tereprali-futam is elkezdődik az ünnepek után, és mindkettőn szurkolhatunk magyar formációknak is. Dakar Rali A 46. Dakar Ralit ezúttal is Szaúd-Arábiában rendeznek majd, január 5-én veszi kezdetét és 19-éig, tehát péntektől péntekig tart majd, január 13-a, szombat lesz majd a pihenőnap. Összesen közel 8 ezer kilométert kell megtennie a mezőnynek, ebből 4727 kilométer lesz a mért versenytáv, és bőven lesznek 700-800 kilométeres napok is. Ami a magyarokat illeti, echte autós alakulat nem indul, de ott lesz Lónyai Pál és Filippo Ippolito egy T3-as Yamahával az X-Raid Yamaha…
BővebbenVargáék negyedszer versenyeznek az Africa Eco Race-en
Visszatér az Africa Eco Race elnevezésű sivatagi tereprali-maratonra a Varga Racing Team együttese: Varga Imre és alakulata negyedik alkalommal áll rajthoz az autósok mezőnyében. Varga Imre és navigátora, Toma „Csimpi” József 2019-ben csöppent bele a leghosszabb afrikai tereprali világába, amely azóta az életük részéve, a csapat legfontosabb versenyévé vált. A Jean-Louis Schlesser által jegyzett összecsapást idén eredetileg márciusra tervezték, azonban logisztikai okok miatt elhalasztották. A vártnál hosszabbra nyúlt felkészülés során a Varga Racing Team tavasszal teljesített egy marokkói versenyt, a hátralevő időt pedig műhelymunkával töltötték, hogy a csapat Toyota Hilux…
BővebbenKarriercsúcsot ért el Fazekas Károly
Defekt, hőség, eltört kormányösszekötő rúd és egyéb műszaki gondok is nehezítették Fazekas Károlyék dolgát a Morocco Desert Challenge-en, mégis felküzdötték magukat a dobogóra. Kedvenc terepraliversenyére, a Morocco Desert Challenge-re tért vissza 2023 tavaszán Fazekas Károly. A Baráth Ferenccel és Fábián Andrással kiegészülő kamionos egység számára már rögtön a prológ utáni első szakasz komoly kihívást tartogatott – az egész viadalt végigkísérő pokoli hőségen túl –, hiszen alig 50 kilométer után nagy defektet kapott a piros Scania, de végül a cafatokra szakadó gumi sem akadályozta meg őket abban, hogy a top 10-ben…
BővebbenA Qualisport legnagyobb próbatétele
Fennállása során először vett részt a Dakar-ralin a Qualisport Racing csapata: a Scania-triót komoly próbára tette Szaúd-Arábia, az ügy azonban befejezetlen maradt… Kovács Miklós pilótát a Dakar-rali csábította a tereprali világába, s bár a 2008-as viadalra már be volt nevezve saját csapatával, a futamot törölték, az újbóli próbálkozás pedig tizenöt évet váratott magára. Ács László fedélzeti szerelővel és Czeglédi Péter navigátorral vágtak neki a világ legkeményebb derbijének, amelyen számos nehézséggel találták szembe magukat. A második szelektív szakaszon kiemelkedő eredményt produkálva a kamionos kategória 10. helyén végeztek, később azonban komoly megpróbáltatások…
BővebbenBenyó Máté: örömautózás a tereprali világában
Nem mindennapi jutalomként vehet részt a hétvégi Mikulás Rallye-n Benyó Máté. A Korda Racing versenyzője a szinte tökéletesen sikerült szezonját – megnyerte élete első felnőtt bajnoki címét a Rallycross Supercar kategóriában, míg az Európa-bajnokságon újoncként a 9. helyen zárt – egy számára ismeretlen szakágban, a tereprallye-ban zárja le. A viadalon Máté egy Can-Am Maverick Side-by-side géppel indul, és az itinert a korábbi többszörös magyar bajnok navigátor, Csató Attila diktálja majd. Ha valaki azt hitte, hogy a Korda Racing már téli álomra hajtotta a fejét, az nagyot tévedett. Az idén élete…
BővebbenVargáék nem maradtak sivatag nélkül
Menet közben volt kénytelen átszervezni 2023-as versenyprogramját a Varga Racing Team, amely így nem maradt sivatagi homokfürdő nélkül. A terv az Africa Eco Race volt, a csapat a leghosszabb afrikai derbi köré tervezett mindent, azonban a márciusra időzített futamot lefújták. Varga Imre és navigátora, Toma „Csimpi” József számára maradt a Morocco Desert Challenge, amelyre már korábban beneveztek, így április utolsó napjait a marokkói sziklákon és dűnéken töltötték a Toyota Hilux Overdrive-val, amellyel komoly tapasztalatokat szereztek. A brutális forróságban teljesített nyolc szelektív szakasz után Vargáék az autós kategória 61 indulóval elrajtolt…
BővebbenTereprali: Cseh–szlovák győzelem a végén
Miroslav Zapletal és Marek Sykora lett a 2023-as magyar bajnok a tereprali-szakágban – a cseh–szlovák duó a Hungarian Baja megnyerésével tört az élre a Hummerrel, és mivel az általában leggyorsabbnak bizonyuló Lukács Kornél és Mesterházi Márk kétszer is nullázott, így ez a stabil teljesítmény elég volt az év végi aranyéremhez. „Csucsuék” ráadásul a szezonzáró Raid of the Champion versenyen is kiestek, így az azt megnyerő Molnár Balázs és Molnár Gabriella bejött eléjük az év végi második helyre – ők egyúttal a T4-es kategória bajnokai is lettek az M1 X3-mal. A…
Bővebben