Borzasztóan nehéz körülményekkel kellett megküzdeniük a Monza Rali résztvevőinek pénteken. A csütörtöki hol havas, hol vizes, de mindenképpen hideg körülmények után pénteken óriási eső zúdult a Milánó melletti pálya környékére, ami már az F1-es futamokról ismert pályát is rendkívül csúszóssá tette, hiszen rengeteg volt az állóvíz, de mindezt tetézte a sok bekötőút, amelyek egy része hatalmas sártengerré változott. A csütörtöki rövid szakasz után pénteken összesen öt gyorsaságit kellett teljesíteni, egy verziót délelőtt kétszer, egy másikat délután szintén kétszer, végül pedig csak a “főúton” és a döntött részen egyet, de azt…
BővebbenKategória: Nemzetközi
WRC: Ogier kezdett a legjobban Monzában
Szokatlan helyszínen, a monzai F1-es pályán avat világbajnokot idén a WRC, a csütörtöki bemelegítésen túl is van a mezőny – a tabella második helyén álló Sebastien Ogier volt a leggyorsabb. Csütörtöktől vasárnapig rendezik a Rali-világbajnokság idei szezonzáróját, a naptárba utólag bekerülő Monza Ralit. A helyszín az F1-ből és más sorozatokból is jól ismert monzai versenypálya, ahol ilyenkor általában egy év végi buliversenyt szoktak rendezni a ralisok számára, 2020 azonban ebben is újat hozott, így a WRC nagyágyúi birkóznak meg egymással a világbajnoki címért. Az első gyorsasági egy rövid bemelegítésnek volt…
BővebbenVideó: Tanakék tesztelték a Hyundai új R5-ösét
Készülőben van a Hyundai i20 Rally2, az egyik tesztpilóta pedig nem más, mint a 2019-es világbajnok Ott Tanak. Íme:
BővebbenÚjra ifj. Érdi Tibor az ERC2 bajnoka
Úgy érkezett meg a Kanári-szigetekre az ifj. Érdi Tibor – Csökő Zoltán páros, hogy háromból három futamot nyert meg eddig a bajnokságban, de négy eredményt értékelnek a szezon végén – az olasz Melegari volt az ellenfél, őket kellett nézniük ezen a hétvégén. Melegari új autót hozott a futamra, aminek jobban feküdtek ezek a pályák, de Érdiék így is gyorsabbak voltak és hat szakasz után közel egy perccel voltak riválisuk előtt, igaz, egy lengyel Abarth-os versenyző még náluk is gyorsabb volt. A hetedik szakaszon aztán Melegari hibázott és kiesett, innentől csak…
BővebbenERC: Fourmaux nyert, Lukjanuk az Európa-bajnok
Már a pénteki első gyorsaságitól kezdve kész káosz volt az ERC-szezonzáró futam a Kanári-szigeteken, mert összevissza esett az eső, vagy éppen volt száraz az út az előzetes előrejelzésekkel ellentétben. Emiatt nyilvánvalóan a gumiktaktikán múlt minden, illetve a rajtpozíción és az ezekből fakadó szerencsén, vagy balszerencsén – az nagyjából mindent elmond a versenyről, hogy a Magyarországon simán nyerő, korábbi vb-futamgyőztes Andreas Mikkelsen hozzá sem tudott szólni az élmezőny csatájához, egy-egy szakaszra is alig tudott megvillanni, egyszerűen mindig rosszul jött ki a gumizásból. fotó: FIA ERC Szintén így járt a bajnoki címért…
BővebbenNeuville is felkészült Monzára – volt egy kis jég is
A sötétben lefagyott az út, valami hasonlót el tudnánk képzelni a WRC-futamra is:
BővebbenÍgy ment át a kvalifikációs szakaszon a Kanári-szigeteken Mikkelsen
A Rally Hungary győztese a spanyol ERC-futamon is a Topp-Cars Skodájával indul, a kvalifikáción a negyedik időt autózta. Íme ez belülről:
BővebbenVideó: Ogier is tesztelt Monzára
A hatszoros világbajnok is megmozgatta a Yarist:
BővebbenVogelék bizonyítanák, hogy helyük van a férfiak között
szerző: Kőváry Anett, fotó: FIA ERC, Vogel Adrienn A 2020-as rali-Eb utolsó helyszínén, a Kanári-szigeteken zárul az idei versenyszezon Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek. A Roger Racing Team ralipárosa az ERC3-as kategória ötödik helyéről, a női kategóriát vezetve készül az utolsó fordulóra. A Las Palmas de Gran Canaria környékére szervezett verseny sajátossága a lejtők és emelkedők váltakozása a gyorsasági szakaszokon, valamint a részben vulkanikus lávából kialakított aszfalt. A tapadás emiatt jó és állandó, esőben azonban nagyobb az esély a gumiabroncsok kopására. Kevés a lehetőség a kanyarok levágására, így viszonylag törmelékmentesek…
BővebbenSisakkamerás videó Rovanpera Monza-tesztjéről
Kalle Rovanpera már a Monza Ralira tesztel, erről pedig közzétett egy parádés videót is – a sisakján van kamera és ezen a felvételen tökéletesen látszik, hogy mit csinál.
Bővebben