Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy abszolút magyar bajnoki címet szerzett Kazár Miklós, aki navigátorát is lecseréli a 2018-as évre. A miskolci versenyző az MTI-nek azt mondta, elsődleges célja, hogy minél több Eb-futamon elinduljon, és a hazai bajnokságból csak azokon a viadalokon vesz részt, amelyek beilleszthetők az Eb versenynaptárába, de Miskolcon biztosan láthatják majd őt a szurkolók. “Ez az év számomra a teljes megújulásról szól, a Ford Fiesta R5-öt egy Skoda Fabia R5-re cserélem, ezzel kapcsolatban már folyamatban van a megállapodás véglegesítése”…
BővebbenKategória: Kiemelt
Videó: már tesztelik a Volkswagen új fegyverét
A 2018-as év folyamán elkészül a Volkswagen új R5-ös autója, amelyet a tervek szerint bevetnek a világbajnokságon, de valószínűleg az Európa-bajnokságon is láthatjuk majd – a tesztelés már javában zajlik, ebből hoztunk egy kis ízelítőt.
BővebbenKiss Ferenc: Sokkal jobban tapad az R5, mint egy régi WRC
A hosszú kihagyás után visszatért kétszeres abszolút magyar bajnok Kiss Ferenc beszélt jelenről, múltról és jövőről az Autósport s Formula Magazin Ralihíradójában.
BővebbenVideó: az M-Sport és a Hyundai már hóban tesztel
Nagy erőkkel folyik a készülődés a január végi Monte-Carlo Ralira, két csapat már a havas pályákat gyűri. Az M-Sport Elfyn Evanst… …míg a Hyundai minden pilótáját kihívta a hóra:
BővebbenHivatalos: új vezér a Citroennél, Matton az FIA-nál kapott feladatot
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóinformációk. Yves Matton elhagyta a francia gyártót, már meg is van az utódja. Ahogy arra már a pletykák alapján számítani lehetett, Yves Matton, a Citroen eddigi csapatfőnöke veszi át Jarmo Mahonen megüresedett helyét az FIA-nál, sőt, még ki is bővíti azt: nem csak a világbajnokság tartozik a hatáskörébe, hanem az összes nemzeti bajnokság is, így lett belőle az FIA raliigazgatója. Matton 2011 óta felelt a Citroen WRC- és WTCC-programjáért, az ő eddigi feladatait pedig Pierre Budar fogja ellátni a franciáknál. “Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy megkaptam ezt…
BővebbenMikkelsen: Ez a Hyundai a Polo WRC-re emlékeztet
Nem jó hír az ellenfeleknek: Andreas Mikkelsen szerint a Hyundai autója olyan, mint a Volkswagen éveken át verhetetlen technikája. A Volkswagen 2013-tól 2016 végéig, tehát gyakorlatilag a rali-világbajnokságra való beszállástól az onnan való kilépéséig uralta a sorozatot a Polo WRC-vel, négy év alatt négy csapat- és Sebastien Ogier révén négy egyéni világbajnoki címet nyert a gyártó. Akkori pilótájuk, a tavalyi szezon hajráját már a Hyundainál töltő Andreas Mikkelsen szerint az i20 WRC arra a legyőzhetetlen autóra emlékezteti. “Különösen murván nagyon hasonló volt az érzés, mint a Polo WRC-ben. A Citroen…
BővebbenMegvan a Monte nevezési listája
Tizenkét WRC-vel és még ennél is több R5-ös autóval, komoly mezőnnyel kezdi meg a 2018-as szezont a rali-világbajnokság. Két hét múlva, január 25-e és 28-a között, csütörtöktől vasárnapig rendezik az idei Monte-Carlo Ralit, amellyel megkezdődik a világbajnokság 2018-as szezonja. Az útvonal ismert, most pedig már a résztvevők névsora is az: megvan a futam nevezési listája. Rajtszám szerint 1-3 között találjuk a három M-Sport Fordot, Sebastien Ogier és Elfyn Evans mellett Bryan Bouffier vezeti a harmadik Fiesta WRC-t, majd 4-6-ig jön a három Hyundai: itt az állandó Andreas Mikkelsen-Thierry Neuville kettős…
BővebbenParádés videó az ORB 2017-es szezonjáról
Nagyszerű szezont zárt a magyar ralibajnokság mezőnye 2017-ben, a BROduction pedig egy hasonlóan nagyszerű videóval foglalta össze, hogy mi történt:
BővebbenA Ford beállt az M-Sport mögé: gyári támogatást kap a világbajnok
A Ford Motor Company bejelentette, hogy nagyobb mértékű pénzügyi és műszaki támogatást nyújt régi motorsport-partnerének, az M-Sport csapatnak, amely 2017-ben mind az egyéni, mind a gyártói címeket megszerezte a FIA Rally Világbajnokságon (WRC) az EcoBoost-motoros Ford Fiesta WRC versenyautóval. A világ egyik legeredményesebb autóversenyzőjének tartott, és ezért a Brit Birodalom Rendjének tisztjéül választott Malcolm Wilson vezetésével működő, az angliai Dovenby Hallban működő M-Sport Ford World Rally Team csapat 2018-tól kezdve értékes technikai támogatásra is számíthat a globális Ford Performance részlegtől, amit Mark Rushbrook, a globális motorsport-tevékenységekért felelős igazgató irányít. A…
BővebbenÍgy készül a Montére a világbajnok
A többiekhez hasonlóan Sebastien Ogier is javában tesztel a hónap végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo Ralira, ebből mutatunk egy kis ízelítőt.
Bővebben