A részletekről Tagai Tamás, a kupa technikai hátterének felelőse beszélt az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójában.
BővebbenKategória: Kiemelt
Makinen szerint erőt demonstrált a Toyota
Megbízható és gyors volt a csapat mindhárom pilótája a Montén, ketten a dobogóra is felállhattak – méghozzá egy tőlük elég távol álló futamon. Kiválóan kezdte a 2018-as idényt a Toyota, hiszen a gyártó két autója is dobogóra állhatott a Monte-Carlo Ralin – a friss igazolás, Ott Tanak a második, Jari-Matti Latvala a harmadik helyet szerezte meg, Esapekka Lappi pedig az utolsó gyorsaságin dobta el a negyedik pozíciót. A csapatfőnök Tommi Makinen rendkívül elégedett volt a látottakkal. “Ez volt a csapat legerősebb eredménye, mert most nem voltunk otthon” – nyilatkozta arra…
BővebbenA ralikrossz-világbajnok is indul a Svéd Ralin
Johan Kristofferssonnak nincsenek nagy céljai, de az R5-ös Skoda Fabiával leírni sem szabad a WRC2-es mezőnyben. Úgy fest, hogy nagy divat lesz idén a különböző versenysorozatok közötti átjárás: most Johan Kristoffersson, a ralikrossz-világbajnokság (WRX) 2017-es bajnoka jelentette be, hogy indul a rali-világbajnokság soron következő futamán, a Svéd Ralin. Kristoffersson 2016-ban indult már hazája WRC-fordulóján, de akkor egy, a győzelemre esélytelen autóval vágott neki a viadalnak, most viszont az R5-ös Skoda Fabiával felveheti a harcot a kőkemény WRC2-es kategóriában. A pilótának nagy céljai viszont nincsenek: elmondása szerint azért indul, hogy ezzel…
BővebbenHivatalos: Herczig Norbert az ERC-ben folytatja
Kilép a nemzetközi porondra a magyar bajnok, navigátort és csapatnevet vált. Kedd délelőtt jelentette be hivatalosan a Mol Racing Team, hogy a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros 2018-ban az Európa-bajnokságon (ERC) indul a magyar bajnoki futamok helyett – pontosabban egy hazai versenyen azért megnézhetjük őket, a nyári Veszprém Ralin rajthoz állnak majd. A csapat elmondta: az első évben nem szabad kiugró eredményeket várni, de hosszabb távra terveznek. Herczig eddigi navigátora, Igor Bacigál a sok egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni ezt az idényt, így ülhetett be a pilóta mellé Ferencz Ramón,…
BővebbenPetter Solberg is tesztelte az R5-ös Volkswagent
Újra raliautóba ült a 2003-as világbajnok. A WRC 2003-as világbajnoka 2012 végén távozott a sorozatból és azóta már sikeres ralikrossz-pályafutást produkált, két bajnoki címet nyert a WRX-ben – most azonban a Volkswagen új R5-ös autójának tesztelésébe segített be. “Fantasztikus volt újra raliautóban ülni és segíteni a Volkswagen családnak. Élvezetes nap volt, a csapat nagyszerű munkát végzett, az autót pedig nagyon jó volt vezetni. Ki se akartam szállni a nap végén” – nyilatkozta a norvég versenyző. Solberg háromszáz kilométert tett meg a Polóval, ami azért elég eltérő szám attól, amennyit a…
BővebbenWRC: Ogier győzelmével indult a szezon
Tanak rögtön egy ezüstéremmel mutatkozott be a Toyotánál, Latvala lett a harmadik, Meeke és Neuville pedig a negyedik-ötödik helyre zárkózott fel. Ugyan szombat este még úgy tűnt, hogy van esélye a győzelemre Ott Tanaknak a Monte-Carlo Ralin, a Toyota észt pilótája azonban már a vasárnapi első szakaszon nyilvánvalóvá tette, hogy egy biztos második hely többet ér számára, mint az extra kockázat az esetleges győzelemért. Sebastien Ogier sikere így nem forgott veszélyben, a világbajnoki címvédő az első gyorsaságitól kezdve az élen állt és végül ő indította győzelemmel a 2018-as évet. Tanak…
BővebbenVideó: Így csúszkáltak a hóban Érdiék
Ifj. Érdi Tibor az idei ERC-szezon előtti tesztként a lettországi Rally Aluksne 2018-on indult, az oldalán Vrezgó Balázzsal. A futamot az összetett 13., és kategóriájuk 5. helyén fejezték be. Íme az ötödik szakasz belső felvétele:
BővebbenMegvan a Svéd Rali nevezési listája
A héten megkezdődik a WRC 2018-as szezonja Monte-Carlóban, de már a második futam nevezési listája is ismert – van változás a Montéhez képest. Mégpedig az, hogy a 3-as számú Ford Fiestát nem Bryan Bouffier, hanem a fiatal Teemu Suninen vezeti majd – a finn pilóta tavaly teljesítette első WRC-s versenyét és továbbra is az M-Sport kötelékébe tartozik, így a neki fekvő havas pályán megkapja a lehetőséget. Szintén változtat a Hyundai, ahol Dani Sordo helyett Hayden Paddon ülhet be a harmadik számú i20 WRC-be és ahogy arról már beszámoltunk, ezen a…
BővebbenPaddon nem csak a vb-n indul 2018-ban
A Hyundai gyári versenyzője csak hét futamon mehet a WRC idei szezonjában, de lehetőséget kap arra, hogy az R5-ös autóval is rajthoz állhasson máshol. Andreas Mikkelsen érkezésével kiszorult a Hyundai gyári csapatából a 2016-ban remeklő, 2017-ben viszont sokszor csak szenvedő Hayden Paddon, bár a csapat így is ad neki hét futamot 2018-ban – Mikkelsen és Thierry Neuville mögött a harmadik i20 WRC-n fog osztozni Dani Sordóval. Ezen felül viszont a gyártó R5-ös autójával is indulhat hazája, Új-Zéland néhány versenyén. “Nem fogok úgy tenni, mintha nem akarnék teljes szezont futni, persze…
BővebbenDakar: Carlos Sainz ismét a csúcson
Másodszor is megnyerte a sivatagi viadalt az autósok között a spanyol veterán, ezúttal a Peugeot színeiben – mögötte két Toyota végzett a dobogón. Miután a Dakar 7. szakaszán az élen álló Stephane Peterhansel balesetet szenvedett és márkatársa, Carlos Sainz került az élre, a spanyolt ritkán láthattuk a részeredmények első helyeinek valamelyikén: nem is volt rá szüksége, hiszen több mint egy óra előnybe került, így nem sietnie kellett, hanem a hibákat elkerülnie, hogy megszerezhesse a győzelmet. Pontosan erre a taktikára törekedett a szombati utolsó, csupán 120 kilométeres gyorsaságin is: 9. időt…
Bővebben