Eddig öt külföldi R5-ös nevezett a Salgóra

A szlovák mezőny nevezései már megvannak a jövő hétvégi Salgó Ralira, ezek között pedig öt darab R5-ös autót találunk. A Topp-Cars Fabia Evójával érkező Grzegorz Grzybet már idén is megnézhettük két magyar futamon, a szintén Fabiát hozó Igor Drotárt aligha kell bemutatni senkinek de itt lesz a mindössze második R5-ös szezonjára (sőt, összességében a második teljes ralis szezonjára) készülő Richard Cech is, érdemes lesz rá figyelni. Rajtuk kívül indul a tavalyi és tavalyelőtti szlovák bajnok Martin Koci egy Evo Fabiával, de egy Citroen C3 R5-tel megnézhetjük azt a Lukasz Kotarbát…

Bővebben

Hadik, Kiss Feri, Páhi és Szilágyi is Velenjében

Az előttünk álló hétvégén rendezik a Velenje Ralit Szlovéniában, ahol négy magyar páros is rajthoz áll. Páhi Csaba és Rezgő Erik a Ford Fiesta Protóval indul, Szilágyi János és Váradi Alexandra egy R2-es Peugeot-val, de a mezőny elejében két magyar R5-öst is találunk: Hadik András és Kertész Krisztián 2-es rajtszámot kapott a Forddal, míg Kiss Ferenc és ifj. Kiss Ferenc 4-est ragaszthat fel a Korda Racing Volkswagen Polo GTI-jére. Természetesen neki és Hadiknak is nagyon kell vigyázni az autóra, hiszen ha bármi történik, akkor veszélybe kerülhet az egy héttel később…

Bővebben

Visszaültek a bajnokautóba Érdiék

Július első hétvégéjén, a Bakonya Ralin ült vissza a korábban két ERC2-es bajnoki címet hozó Mitsubishibe ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs – átmozgatásnak jó volt ez a nap az Európa-bajnoki szezon előtt. Az már korábban eldőlt, hogy az idei év elején ismét Mitsubishivel áll rajthoz az Érdi Rallye Team, de a koronavírus miatt tesztelni nem igazán volt lehetőség a régi technikát – két kisebb gyakorlás után végül a bakonyai Rali3-as futamon sikerült újra időre autózniuk. „2018 augusztusában indultunk utoljára ezzel az autóval, akkor lettünk vele bajnokok a Barum Ralin,…

Bővebben

Grzyb, Németh és Dénes nyert Bakonyán

A Rali3-as értékelést tekintve nagy csatát hozott a vasárnapi Bakonya Rali, ugyanis csak az utolsó gyorsaságin dőlt el az első hely sorsa – Tóth Zoltán és Szigeti Attila itt vesztette el a győzelmet Németh 8V Péter és Rumszauer András ellen. Németh itt “csak” negyedik időt autózott, de így is előzni tudott és végül 2,4 másodperccel nyert, míg a dobogó alsó fokára Szabó Szilárd és Szekér Lilla állhatott fel, így mindhárom helyen egy Hondát láthattunk. A Race Cupban ismét remekelt Dénes Szabolcs és Dénesné Varga Kata, 7,7 másodperccel előzték meg Kaveczki…

Bővebben

Mennek, ahol tudnak: Minden lehetőséget megragadnak a felkészülésre Hadikék

Több versennyel és teszttel hangol a július közepén elrajtoló Rali1-es szezonra Hadik András és Kertész Krisztián – igyekeznek a lehető legjobban kiismerni a Ford Fiestát, és a megtett kilométerek tekintetében mindenképpen ők érkeznek a legfelkészültebben a Salgó Ralira. Tavaly ősszel érkezett meg a Hadik Rallye Teamhez az első új, MKII-es Ford Fiesta R5, Hadik Andrásék a Rally Hungaryn vetették be először. Az idei évre azért már dolgoztak a beállításokon és még a koronavírus terjedése előtt elindultak egy horvát futamon, a Kumrovec Ralin, az „újranyitás” óta pedig szinte folyamatosan autóban ülnek.…

Bővebben

Jöhet a szezon: Most már belakták az új Fordot Bodolai Lászlóék

A Kisvaszar Ralin és a Domaháza–Zabaron is rajthoz állt a Ford Hungary Rally Team, utóbbin pedig már a tempó is rendben volt – várják az első tétversenyt. Még a hosszúra nyúlt szünet előtt, Horvátországban volt lehetősége kipróbálni Bodolai Lászlónak a vadonatúj, MKII-es Ford Fiestát, de ott tényleg még csak az ismerkedésre volt idő. Az újranyitást követően aztán két teszten és két tesztversenyen is próbálgathatta új fegyverét a pilóta, és most már úgy érzi, hogy felkészült a szezonra. „Pozitívan értékelem az utóbbi heteket, pedig kicsit tartottam tőle, hogy kidobott pénz lesz…

Bővebben