Hadik megnyerte a Velenje Ralit

Egy héttel a Salgó Rali előtt a szlovéniai Velenje Ralin állt rajthoz Hadik András és Kertész Krisztián. A fordos páros a helyiek egyik sztárjával, Rok Turkkal csatázott a győzelemért a rövid futamon, ahol két pályát kellett három-három alkalommal teljesíteni – az első körben Turk bő hét másodperces előnyt épített fel, a második körben nagyjából egált autóztak, majd a harmadikban Turknak gondjai akadtak, így Hadik végül a pár másodperces hátrányát 40 másodperces előnyre fordította.

A magyar pilóta így meggyőző fölénnyel megnyerte a versenyt, úgyhogy remekül hangolt a Salgóra – idén már ez volt a negyedik futama, ebből az utolsó kettőt meg is nyerte.

Kiss Ferenc a kezdeti gyengélkedés után szintén javult és második-harmadik időket autózott, így végül az ötödik pozícióig kapaszkodott fel.

Az eredmények itt megtekinthetők!

Related posts