Értékes pontokkal, dobogós helyezésekkel tértek haza a CREDOBUS-LPWMSport autói és versenyzői a 2018-as Országos Rallye Bajnokság negyedik fordulójáról a Taxi4 Székesfehérvár Rallye-ról. Ismét csapatunk Hyundai i20 r5 versenyautóját választotta a Turán Frigyes – Bagaméri László páros. A bajnokság vezető pozíciójában érkeztek a koronázó városba és az volt a céljuk, megtartsák ezt az eredményt. Jól kezdtek, szinte hibamentes első napot produkáltak, és második pozícióban fordultak a második napra. Több gyorsasági szakaszt megnyertek, de volt defektjük és megfogásuk is, aminek köszönhetően végül a dobogó legalsó fokára állhattak fel, megtartva ezzel a bajnokságban…
BővebbenKategória: Hazai
Hidegzuhany utáni győzelem
Az Országos Rallye Challenge abszolút hatodik és kategóriája, valamint a 2WD Kupa első helyén zárta a 2018-as Székesfehérvár Rallye-t az MR Racing Hondás alakulata, az ifj. Fogarasi Attila – Papp Tamás duó. Nem indult minden ilyen simán, hiszen csütörtökön az MR Racing csapatvezetője Szilágyi Tamás rosszkedvűen nyúlt a telefonért, a vonal másik végén Attila fogadta a hívását. Tamás elmondta, sajnos problémák adódtak az autóval, ami nem fog elkészülni a versenyre, így két választás maradt, vagy nem indulnak, vagy pedig Attila Hondáját viszik harcba. Attila az indulás mellett döntött, így a…
BővebbenSzerencse a szerencsétlenségben
A Székesfehérvár Ralin ismét rájárt a rúd…akarom mondani a jeladó a Jánosa Ákos – Rubóczky Attila párosra. A Peugeot Kupában végig stabilan tartották a második helyet, de a technikai problémájuk miatt csak harmadikok lettek. „Kicsit csalódott vagyok. Nem jó ezt megélni, hogy hátráltat a francia technika. Remélem megoldódik ez a jeladó probléma, mert eddig minden versenyen előjött és akadályozott a versengésben. Az előző futamokon etapon bohóckodott, most viszont már szombaton az utolsó gyors után ki kellett cserélni. Aztán másnap a második oroszlányi körben újra éreztem, hogy erőtlen az autó és…
BővebbenTim Gábor: Két kiesés után megpróbálunk felállni
Tim Gábor pályaversenyzésben már megszokta, hogy az autósporttal jár a műszaki hiba. Voltak idényei, mikor sorozatban esett ki, rajta kívül álló okok miatt. Most is hasonló helyzetbe került. Idén a Rallye2 bajnokságban induló, többszörös bajnok versenyző, jól kezdte a szezont, Eger Rallye-n harmadik lett, majd Timár Tamás navigátorával megnyerte a Miskolc Rallye-t. Bizakodva érkezett a páros az Iseum Rallye-ra, de egy ugratót elmértek, és a repülés ugyan szép volt és rengeteg kép készült róla, az autót megviselte. Az Opel Adam R2 hűtése sérült, ami miatt jelentős hátrányba kerültek. A versenyt…
BővebbenHerczig is indul Veszprémben, Vincze és Velenczei is szeretne
Itthon is megnézhetjük a regnáló magyar bajnokot. Kihagyja a római ERC-futamot a Herczig-Ferencz kettős és a szponzorok kérésének eleget téve ott lesz a július elején megrendezésre kerülő Veszprém Ralin. Az Európa-bajnokság harmadik helyén álló páros hat versenyen vesz részt összesen a nemzetközi porondon, ezek mellé csatlakozik a hazai megmérettetés. A fehérvári győzelem után Vincze Ferenc is azon dolgozik, hogy rajthoz tudjon állni a murvás viadalon, elmondása szerint (az Autósport és Formula Magazinnak nyilatkozott) erre is jó esély van, de még nem biztos, az viszont már-már kijelenthető, hogy a többi futamon…
BővebbenEddigi legjobbját hozta Velenczei Ádám Fehérváron
Pályafutása eddigi legjobb eredményével zárta az idei Taxi4 Székesfehérvár Rallyt Velenczei Ádám és Szedő Csaba, a szezon negyedik állomásán megszerezték első szakaszgyőzelmüket a Hyundai-jal, a célba pedig az abszolút második helyen érkeztek. Maximálisan teljesítette célkitűzéseit az Országos Rally Bajnokság idei negyedik állomásán a Korda Racing Hyundai i20 R5 versenyautójával szereplő Velenczei Ádám és Szedő Csaba, akik Székesfehérváron pályafutásuk eddigi legjobb eredményét könyvelhették el. A verseny első napját úgy zárták az abszolút harmadik helyen, hogy az éllovas mögött is mindössze 1,8 másodperc volt a hátrányuk, másnap elkönyvelték első szakaszgyőzelmüket a Hyundai-jal,…
BővebbenVideó: így futottak abszolút negyedik időt Hevesiék
Mondhatjuk, hogy csak a szokásos: Hevesi Istvánék az R5-ösök között a Mitsubishivel, íme az egyik oroszlányi gyorsasági belülről. Csak a tisztánlátás miatt: ezen éppen abszolút negyedik időt futottak, megelőzve például Turán Frigyeséket…
BővebbenTuránék vezetik a bajnokságot
A szombati 4+1 gyorsasági szakasz után vasárnap 8 mért szakasz szerepelt a Székesfehérvár Rali, a 2018-as Országos Rallye Bajnokság negyedik futamának útvonalában. A Turán Motorsport párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci 0,6 másodperccel a 2. helyről várta a folytatást. „Jól indult a nap, rögtön az első gyorsaságit megnyertük és átvettük a vezetést. A második gyorsaságin viszont megforogtunk, újra kellett indulnunk. A belső kamera felvétele alapján 18 másodperc „maradt bent”, és pont ennyivel mentünk rosszabbat a szakasz győztes idejénél. A második helyezettől kevesebb mint 10 másodpercre voltunk, ami nem számít behozhatatlan…
BővebbenVincze nyert Fehérváron, izgalmasabb a bajnokság
Borzasztó szorosnak ígérkezett a Székesfehérvár Rali vasárnapja, ám az igazi izgalmak végül elmaradtak, hiába kezdte meg gyakorlatilag egálról a mai szakaszokat Vincze Ferenc, Turán Frigyes és Velenczei Ádám. Az első gyorsaságit megnyerő Turánék rögtön a második pályán megforogtak és a kis különbségek miatt gyakorlatilag ki is szálltak a meccsből, míg Vincze 7,7 másodperccel meglépett Velenczei elől, hogy aztán a harmadik szakaszon tovább növelje előnyét – itt már látszott, hogy ha nem történik nagy fordulat, akkor a skodás pilóta jó eséllyel pályázik a győzelemre. A következő pályán Velenczei minimálisan közelebb tudott…
BővebbenÓriási csata, hárman is fej-fej mellett a Fehérvár Ralin
Parádés küzdelem zajlik az ORB-futamon, komoly izgalmakat ígér a vasárnap. Négy gyorsaságit teljesített szombaton a Székesfehérvár Rali mezőnye és az ORB értékelésében félelmetes harcot vívtak az élmenők. Az első szakaszt Vincze Ferenc nyerte két tizedmásodperces előnnyel, a másodikat Turán Frigyes egy tizeddel, a harmadikat Hadik András nyolc tizeddel, majd a negyediket megint Turán, ezúttal kilenc tizeddel – már ezek a különbségek is jelzik, hogy mennyire egyforma tempóra képesek a legjobbak. Ebből a négyesből egyébként Hadik András maradt le az utolsó gyorsaságin, a Ford váratlanul megállt a szakasz közepén, így bő…
Bővebben