Hipersebesség: McLaren Sabre

Az F1-ben újabban ismét jeleskedő sportautógyártó meglépte, amit egy vérbeli brit istállónak kötelező teljesítenie: piacra dobta saját hipersportkocsiját. A millió dolláros hiperautókkal mára szinte már Dunát lehet rekeszteni, de a McLaren által bejelentett különlegességre mégis érdemes odafigyelni. A rengeteg teljesen elektromos, vagy minimum hibrid modell közepette egy tisztán benzines – kizárólag belső égésű motorral szerelt – sportautóra nem felhívni a figyelmet már-már bűncselekmény. A Sabre-t a McLaren Special Operations szárnya építette, kizárólag az amerikai piacra, ami azzal az előnnyel járt, hogy a globális homologizációs szabályoknál szabadabban tervezhettek a mérnökök. A…

Bővebben

Oliver Solberg Hyundai WRC-vel indulhat az Arctic Ralin

Óriási lépést tehet meg a még mindig tinédzsernek számító Oliver Solberg: a Hyundai színeiben az első WRC-s futamát teljesítheti a hónap végén megrendezésre kerülő Arctic Ralin. A 2003-as világbajnok fia 2021-re leszerződött a Hyundaijal, de elsősorban az R5-ös autókkal való programra, ez pedig most mindenképpen bónusznak számít – a 2c Competition WRC-jével állhat rajthoz a havas futamon, amellyel kapcsolatban már van valamennyi tapasztalata. A fiatal pilóta elmondta, hogy egyrészt hihetetlen élmény lesz ez neki és őrült nagy lehetőség, de egyúttal rendkívül nagy kihívás is: vasárnap a futam helyszínének közelében tesztelheti…

Bővebben

Tanak és Neuville elindul egy bemelegítő futamon az Arctic Rali előtt

A Monte-Carlin Ralin nyújtott csalódást keltő teljesítmény után nagyon készül a soron következő Arctic Ralira a Hyundai: a csapat Ott Tanakot és Thierry Neuville-t is csatasorba állítja a február végi megmérettetés előtt egy észt havas futamon. Az Otepää Winter Rally egy rövid verseny lesz jövő hétvégén, de éles tesztnek kiválóan alkalmas a finn vb-futam elé – Tanaknak pedig persze különösen jó, hogy hazai pályán versenyezhet egyet.

Bővebben

Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

szerző: Kőváry Anett A Ford raliautóinak fejlesztéséért és gyártásáért felelős M-Sport hivatalos tesztjén vehetett részt Vogel Adrienn. Ez már a második alkalom, hogy meghívták a tavaly az MNASZ által az Év női autóversenyzőjének választott magyar pilótát: tavaly az akkori legújabb fejlesztésú rally4-es Ford Fiestát próbálhatta ki a bemutatás előtt, most a Ford Fiesta rally3-at vezethette. A FIA ERC ERC3-as kategóriáját 2020-ban hetedik helyen záró Vogel Adri értékes tapasztalatokat szerzett a lengyelországi hivatalos teszten, melyen a 2020-as WRC junior bajnok Tom Kristensson navigált a magyar versenyzőnek, aki a próba után azt…

Bővebben

Turánék elfogadják a Sporttanács döntését

A Turán Motorsport közleménye: Tegnap volt a Sporttanács meghallgatása a Magyar Országos Rallye Bajnokság 2020-as évi végeredményével kapcsolatban. Ugyan a hivatalos döntés még nem született meg, de kijelenthetjük, hogy bármi is lesz a Sporttanács végleges határozata, mi azt maximálisan tiszteletben tartjuk és elfogadjuk. Amennyiben Hadik Andrisékat hozzák ki összetett győztesnek, természetesen gratulálni fogunk nekik. A csapattal mi alapvetően lezártuk a tavalyi évet és emocionálisan is pontot tettünk a 2020-as rallye idényre. Boldogok vagyunk, hogy a kategóriát megnyertük és büszkén tekintünk vissza az év sikereire, akkor is, ha az összetett második…

Bővebben

Mikkelsen az M-Sportnál?

Az idei évben a WRC2 és az ERC bajnoki címéért is küzd párhuzamosan Andreas Mikkelsen, akinek a Skoda gyári támogatottjaként így azért elég komoly éve van, tényleg cska néhány olyan raliversenyző van a világon, aki jobb helyzetben dolgozhat. Mikkelsen célja azonban mindenképpen az, hogy 2022-ben újra egy gyári WRC-ben ülhessen és az abszolút világbajnoki címért harcolhasson – egyesek szerint a visszavonuló Sebastien Ogier helyett a Toyotánál köthet ki korábbi csapattársa, Jari-Matti Latvala főnöksége alatt, maga Mikkelsen viszont az M-Sportot említette meg. Kérdezhetjük, hogy oké, de miért, ha az a legrosszabb…

Bővebben

Tanak: Nincs mire várni, harcolni kell a Toyotákkal

A Monte-Carlo Rali nagy vesztese mindenképpen Ott Tanak volt, hiszen az észt pilóta két defekt miatt végül pontot sem szerzett a szezonnyitón, míg riválisai nagyobb gond nélkül teljesítették a nehéz futamot. A soron következő havas finn versenyen, az Arctic Ralin már a győzelemért szeretne küzdeni, de mint mondta, egyelőre nem tudják, hogy ez mennyire lesz lehetséges. Tanak szerint a Montén általában csak annyi derül ki, hogy az autó kezes-e, jól érzi-e magát benne az ember, de az időkből sok következtetést nem lehet levonni, ez pedig most különösen igaz. Mint mondta,…

Bővebben

Evansnek több kockázatot kell vállalnia a vb-címhez?

2020-ban a kiegyensúlyozottságának köszönhetően került a világbajnoki cím kapujába Elfyn Evans, amihez persze kellett Sebastien Ogier technikai hibája is – végül aztán Monzában Evans pont a legrosszabbkor hibázott, így lemaradt az év végi első helyről. A Monte-Carlo Ralin most megint ezt a hozzáállást követte, nem hibázott, pontosan ment, nem vállalt rizikót, de ezúttal Ogier “átgázolt rajta” és egyértelmű fölénnyel legyőzte. Evans a Monte után elmondta, hogy nem érezte úgy, hogy most kellene rizikóznia – nehezek voltak a körülmények, nem is érezte tökéletesen magát az autóban, ennyi volt a biztos tempója.…

Bővebben