Reálisan látja a helyzetet a Citroen után a Toyotától is kitett brit pilóta: érzi, hogy ennyi idősen már nem fog teljes szezont futni a világbajnokságon. Kicsit sajnálja, de most már olyan dolgokkal foglalkozik, amik szintén érdeklik és elérhetők számára. “Szerintem már nem lehetséges, hogy valaha is teljes WRC-szezont fussak. Negyven éves korban az ember tudja, hogy megváltohatnak a dolgok. Még mindig beszélek a Toyotával az együttműködésről, tesztekről, meglátjuk. Semmit sem zárok ki” – idézi Meeke-et az Autosport. “Szerettem volna folytatni, de a helyzet így alakult, most ez van. Reális vagyok,…
BővebbenSzerző: rallyonline
Óriási motorfejlesztéssel támad az M-Sport
Az idei szezonban egyértelműen a harmadik erő szerepét töltheti be az M-Sport a rali-vb-n, hiszen a Hyundai és a Toyota sokkal több pénzből, sokkal komolyabb háttérrel versenyezhet, az pedig már önmagában hatalmas előny a két gyártónak, hogy náluk vannak a legjobb pilóták – Elfyn Evanst például éppen az M-Sporttól csábították el Tommi Makinenék. Malcolm Wilson csapata ezzel együtt nem adja fel és bár a két riválissal ellentétben ők nem tudnak minden futamon három pilótát indítani, de egy jelentős fejlesztésük miatt úgy érzik, hogy bizonyos versenyeken harcban lehetnek a győzelemért. “A…
BővebbenDakar: Sainz és Price az első duplázó
A Mini spanyolja és a KTM ausztrálja váltak az első kétszeres szakaszgyőztesekké autóban és motoron. Az élen nincs változás, Fernando Alonsónak újabb erős napja volt az Arab-sivatagban az ötödik napon. A Mini ötből öt részsikernél tart és megvan a 2020-as Dakar első duplázója az autó kategóriában: az Al-Ula és Ha’il közti napot az abszolút éllovas, Carlos Sainz nyerte. Mögötte – szintén az összetettnek megfelelően – Nasser Al-Attiyah és a defektet kapó Stephane Peterhansel következett a 353 kilométeres gyorsaságin. Fernando Alonso újabb erős szakaszt zárt és a hetedik idővel ért célba,…
BővebbenFotók: Bemutatkozott az M-Sport idei Fiesta WRC-je
Ma délelőtt közzétett néhány fotót az M-Sport a 2020-as Fiesta WRC-ről – hogy tetszik?
BővebbenAfrica Eco Race: Kovácsék az autós-kamionos értékelés élén
szerző: Qualisport Racing Ilyen sem volt még: a Qualisport Racing kamionos egysége tizedszer vesz részt az Africa Eco Race-en, ahol a futam második szakasza után nem csak a saját kategóriájukban, hanem most első ízben az autós-kamionos abszolút értékelésben is az élre álltak. A 2020-as Africa Eco Race második versenynapján 330 kilométer várt a mezőnyre Tarda és Mhamid között, marokkói terepen. Az éjjeli órákban repkedtek a mínuszok a táborban, de a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta dunaszentbenedeki triót nem viselte meg a fagyos idő. Sőt, inkább élénkítette, ami…
BővebbenDakar: Négy nap alatt négy szakaszgyőztes, Alonso 13. helyen
Peterhansel nyerte a szerdai napot, de Sainz továbbra is az élen. A motoros mezőnyben négyen váltották egymást az első helyen a Dakar eddigi leghosszabb szakaszán. Folytatódott a Mini-uralom a Dakar negyedik napján: a Neom és Al-Ula közti szakaszon Zala, Terranova és Sainz után a 13-szoros nyertes Stephane Peterhansel húzta be a részsikert. A francia egyet kivéve minden mérőponton leggyorsabb volt, így két és fél percet adott Nasser Al-Attiyah-nak és hetet Carlos Sainznak. Az összetettben a sorrend épp fordított hármuk közt: Sainz 3 perces előnnyel vezet Al-Attiyah előtt, Peterhansel a harmadik…
BővebbenSainz átvette a vezetést a Dakaron
Újabb nap, újabb Mini az élen: a 2020-as Dakar Ralit eddig a brit márka autói uralják, Vaidotas Zala és Orlando Terranova után a keddi, 427 kilométeres szakaszt Carlos Sainz nyerte az autósok közül. Előnye a nap végén több mint három, összesítve pedig öt perc a bajnok Nasser Al-Atiyah előtt. A hétfői menet nyertese, Terranova lett a harmadik, aki 13 percet veszített a vezető minissel szemben. A tegnapi balesetből felállt Fernando Alonso ma az ötödik leggyorsabb időt autózta, Sainztól mindössze hat perccel volt lassabb. Kár, mert több mint kétórás hátrányban van.…
BővebbenDakar: Kettős Mini-vezetés két nap után, Alonso órákat vesztett
Az első szakasz tudatosan visszafogott teljesítménye után a másodikon így is bajba került az idei Dakaron Fernando Alonso: a kétszeres F1-es világbajnok ezúttal jó tempót diktált, közel járt az élmezőnyhöz, ám nekiment egy sziklának, ami után megsérült a Toyota futóműve. A meghibásodás miatt több mint két órát (!) veszített a spanyol, akinek így a jó szereplésre való esélye már elszállt, igaz, a versenyből nem esett ki, tovább tudott menni. A mai szakaszon egyébként a helyi Yazeed Al Rahji kezdett a legjobban és sokáig simán vezetett (volt hatperces fórban is), ám…
BővebbenKris Meeke is indulhat a Dakaron
A Toyotától elküldték az előző szezon végén Kris Meeke-et, 2020-ra nincs ülése, úgyhogy a borzalmasan gyors, de nem túl megbízható brit versenyző WRC-s pályafutása alighanem véget ért – több emlékezetes győzelemmel, de végső siker nélkül. A 40 éves pilóta közeli kapcsolatban van olyan Dakar-menőkkel, mint Cyril Despres, Sam Sunderland, vagy Adrien Van Beveren, utóbbiakkal néha ki is megy motorozni szabadidejében, most pedig ott is van az idei Dakaron, méghozzá Depres tartalék navigátoraként. Meeke nem tagadja, hogy szívesen részt venne később maga is a futamon, bevallotta, hogy régóta követi ezt az…
BővebbenDakar: Meglepetéssel indult a futam
Az autósok között a litván Vaidotas Zala nyerte meg a vasárnapi nyitó etapot a Dakar ralin, megelőzve minis márkatársait, Stephane Peterhanselt és Carlos Sainzot, illetve a sokáig vezető toyotás Nasser Al-Attiyahot. Fernando Alonso 11. helyezéssel indította dakaros karrierjét. Egy 319 kilométeres szakasszal vette kezdetét az idei Dakar az autós mezőny számára, méghozzá rögtön egy jókora meglepetéssel: az Agrorodeo négykerékhajtású Minijével a litván Vaidotas Zala lett a leggyorsabb, méghozzá teljesen váratlanul. Ugyan a szakasz nagy részében a toyotás Nasser Al-Attiyah volt elöl, de aztán három defektet is összeszedett, úgyhogy bő öt…
Bővebben