Ez persze konkrétan nem teszt, hanem a Lapland Rally shakedownja, de Kalle Rovanpera nyilván a WRC-szezonra teszteli itt a Yaris WRC-t – brutális…
BővebbenSzerző: rallyonline
Történelmi pillanat: Senki nem lesz 1-es a WRC-ben
Senki nem fog 1-es rajtszámmal indulni a 2020-as szezonban. A rali-világbajnokságon egészen 2019-ig mindig az aktuális világbajnoknak járó kiváltság volt az 1-es rajtszám, tavaly óta viszont több más sorozathoz (például az F1-hez) hasonlóan mindenki választhat magának egyet, de az 1-es számára a világbajnok tarthat igény. Sebastien Ogier tavaly ki is választotta az 1-est, azonban 2019-ben Ott Tanak lett a bajnok, akinek idén nem kell a státuszként is emlegetett 1-es – ő marad az eddigi 8-asnál új csapatánál, a Hyundainál is. Ogier-nek így változtatnia kell és 2013 óta először fordul majd…
BővebbenDakar: Szikrázó küzdelem Sainz mögött
Az éllovas spanyol pilóta sokat veszített előnyéből, de így is megnyugtató különbséggel mehet neki az utolsó napnak – Peterhansel és Al-Attiyah elképesztő csatát vív mögötte. Stephane Peterhansel diktálta a tempót az autósok mezőnyében az idei Dakar utolsó előtti szakaszán: az első száz kilométeren öt percet faragott le az éllovas Carlos Sainzcal szembeni hátrányából, a végére pedig nyolc percet osztott ki a másik Mininek – Sainz azonban így is bőven vezet riválisai tegnapi eltévedésének köszönhetően. A spanyol pilóta tíz perces előnnyel várhatja a mindent eldöntő utolsó szakaszt, amely 374 kilométer lesz…
BővebbenDakar: Sainz szárnyalt, a riválisai eltévedtek
Az időjárásra hivatkozva, erős széllökések miatt 345 kilométer után megszakították a Dakar Rali 534 kilométeresre tervezett 10. szakaszát, eredményt a 223. kilométernél levő mérőpont alapján hirdettek. A mai nap a verseny maratonjának első felvonása: a szerda esti táborban nincs szerviz, csak a versenyzők nyúlhatnak gépeikhez. A rövidített szakaszon Carlos Sainz az elmúlt két problémás nap során mindössze 24 másodpercre csökkent előnyét 18 percre tornázta vissza. A spanyol mögött Jakub Przygonski és Giniel de Villiers zárta a gyorsaságit, a fő üldöző, Nasser Al-Attiyah csupán 17. lett, és az összetett harmadik helyén…
BővebbenVideó: Alonso felborult a Dakaron
Az utóbbi napok remek teljesítménye után a 10. szakaszon hibázott a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso: az élete első Dakarját teljesítő spanyol pilóta egy homokdűnét mért el, tetőre tette a Toyotát, a kár és a veszteség első ránézésre jelentős. ÚLTIMA HORA. Fernando Alonso vuelca nada más salir en la especial de la etapa Maratón de hoy #DakarRTVE15EN Imagen de Álvaro García. 2 ruedas pinchadas. Los pilotos están bien. Siguen pero con daños importantes. pic.twitter.com/ZobnZwjcF7 — Paco Grande (@PacoGrandeTVE) January 15, 2020
BővebbenDakar: Al-Attiyah szinte utolérte Sainzot
Hat és fél percet veszített a Dakar kilencedik szakaszán a futamot vezető Carlos Sainz: a MINI pilótája nem találta a ritmust, pedig a rajtpozíció ezúttal elvileg az élmezőnynek kedvezett. Ezt a toyotás Nasser Al-Attiyah, illetve a másik Miniben ülő Stephane Peterhansel érvényesítette is, mindketten végig az első-második helyen haladtak és a szakaszt végül Peterhansel nyerte tizenöt másodperces fórral Al-Attiyah előtt. Sainz végül csak ötödik lett, az itt beszedett jelentős hátránya miatt pedig az összetettbeli előnye gyakorlatilag teljesen elolvadt: már csak 24 másodperccel vezet Al-Attiyah előtt, ami egy ilyen versenyen igazából…
BővebbenVideó: Most Neuville vette kezelésbe a Hyundait
Nagy erőkkel készül a jövő heti Monte-Carlo Ralira a Hyundai WRC-csapata, Sebastien Loeb után Thierry Neuville ült be az i20-ba:
BővebbenEgy helyet javítottak Kovácsék a mauritániai nyitányon
szerző: Qualisport Nem a legjobban alakult a 2020-as Africa Eco Race első mauritániai szelektív szakasza a marokkói részeken remek teljesítményt nyújtó Qualisport Racing számára. A kamionos kategória élmezőnyében küzdő formáció dolgát váratlan technikai gondok nehezítették a határátlépést követő első futás során, ám ennek ellenére is javítottak egy helyet az autós-kamionos összevont értékelésben, ahol hat versenynap után a 3. helyen állnak. Míg a régi időkben felért egy tortúrával átjutni Marokkóból Mauritániába a különféle tereprali-futamokon, addig az Africa Eco Race szervezői néhány évvel ezelőtt gördülékennyé tették a folyamatot. Mint kés a vajon,…
BővebbenDakar: Alonso második időt futott a nyolcadik szakaszon
Az eddigi élmenők küszködtek a Dakar nyolcadik szakaszán, Sainz közel húsz percet veszített. A vezető helyen hárman is álltak, Fernando Alonso eddigi legjobb részeredményét érte el. Miután a szerdaitól fogva a Szaúd-Arábiában zajló Dakar Rali minden felvonását Carlos Sainz, Stephane Peterhansel és Nasser Al-Attiyah hármasa zárta az első három helyen különböző kombinációkban, felüdülés látni a Wadi ad-Dawasirból kiinduló és ugyanide visszatérő hétfői szakasz eredményét. A 474 kilométeres kör különböző mérőpontjain előbb Bernhard ten Brinke, majd Yazeed Al Rajhi volt a leggyorsabb, a 212. kilométertől viszont Mathieu Serradori diktálta a tempót.…
BővebbenMagyar páros is indul a Montén
László Martin és Begala Tamás személyében magyar páros is rajthoz áll a hónap végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo Ralin – a kettős egy R2-es Ford Fiestát visz majd táncba a WRC-futamon. A mezőny egyébként brutális, rengeteg az R5-ös, az R2-es és természetesen a csúcskategóriában is ott lesz mindenki, aki számít. A nevezési lista ezen a linken megtekinthető!
Bővebben