Hadik, Csomós és Klausz is nevezett Orfűre

Megjelent az elhalasztott orfűi futam versenykiírása, illetve elérhető az előnevezési listája is, amely alapján a Rali1-es tesztelők, a Rali2-esek, a Rali3-asok és a Historic-autók mezőnye is egészen komolynak ígérkezik. A Rali1-esek között a bajnoki címvédő Hadik András mellett olyanok is neveztek, mint Csomós Miklós, Klausz Kristóf, Grzegorz Grzyb, Osváth Péter, vagy éppen Ollé Sasa, de a sort még folytathatnánk. A nevezési listák itt elérhetők! A versenykiírás itt megtekinthető!  

Bővebben

Az M-Sport már teszteli a 2022-es WRC-t

Az M-Sport az első csapat, amely elkészült a jövő évre tervezett hibrid WRC alapjával, összerakták az autót és be is indították, a csapat főhadiszállásán már mentek is vele egy kört. Malcolm Wilson szerint jövő héten már egy murvás teszten fogják próbálgatni a technikát, így egyelőre mindenképpen a riválisok előtt járnak – a Toyota autója készül, de még nem tart itt, a Hyundai pedig továbbra sem kapott zöld utat a gyártótól arra, hogy nekikezdjen… Wilson annyit mondott az autóról, hogy őt lenyűgözte és bár a szabályok sokkal kötöttebbek, mint a jelenlegiek,…

Bővebben

Hivatalos: Nem indul el márciusban a hazai raliszezon

Sem az Orfű Ralit, sem a Rali1-es szezonnyitónak szánt Salgó Ralit nem rendezik meg márciusban a kormány döntései és a járványhelyzet miatt. Szerencsére ez egyelőre csak azt jelenti, hogy halasztották a futamokat, nem törölték őket, az Orfűnek már meg is van az új időpontja, április 10-11-én rendezik meg – nevezési zárlat március 31-e, az eddigi nevezések pedig érvényben maradnak. A Salgó jelen állás szerint június 4-5-ére kerül át, tehát az sem kerül törlésre. forrás: Rally Szakági Bizottság, rendezői közlemények

Bővebben

Virtuálisból valódi: Team Fordzilla P1

Egy létező autó már többször megjelent a számítógépes játékokban, de az még sosem fordult elő, hogy egy autógyártó életre keltsen egy gamerekkel közösen megformált virtuális járművet. A Team Fordzilla P1 versenyautó története idén márciusban kezdődött, amikor a gamereket arra kérték, hogy a Twitteren szavazzanak egy ilyen gép jellemzőire, többek közt az üléshelyzetre, a motor beépítésére és a cockpit kialakítására. Közel negyedmillió rajongó véleménye gyűlt így össze. A monocoque utascellát részlegesen lefedi egy nagy méretű, átlátszó, a vadászgépek kabintetejét idéző kupola, ami védi a vezetőt és navigátorát. A kupola nemcsak elmossa…

Bővebben

Német László lesz Östberg csapattársa a Citroennél

Az eddig Skodával versenyző és az abszolút dobogóra többször is odaérő Német László is autót vált. a Tagai Racing Technology egyik Citroen C3 Rally2-jével vág neki a 2021-es bajnokságnak. Német navigátora ezúttal Tóth Imre lesz, aki tavaly Csucsu mellett versenyzett már ezzel a csapattal és ezzel az autóval. Németéknek nagy segítséget jelenthet, hogy a futamok előtt a magyar bajnokságban induló regnáló WRC2-es világbajnokkal, Mads Östberggel közösen tesztelhetnek – ami pedig a célokat illeti, a pilóta elmondta, hogy az eddigieknél szeretne előrébb végezni.

Bővebben

Így verte le a mezőnyt sötétben Tanak – belsőkamerás felvétel

A WRC mezőnye Lappföldön járt hétvégén, az Arctic Ralit megnyerő Ott Tanak mellé pedig most beülhetünk egy szakaszra – a Hyundai pilótája ezen a pályán is a leggyorsabb időt produkálta. Megnézhetjük, hogy a péntek esti száguldás során mennyire sokat lehetett látni sötétben, jégen/hóban úgy, hogy kilométerekre nincs más, csak az erdő és a fagy – ráadásul ahhoz, hogy valaki gyors legyen, keresztben kell autózni, amivel az a gond, hogy olyankor a lámpa sem az utat világítja meg… Tanak végül tíz másodperccel nyerte meg ezt a szakaszt, ezzel alapozta meg későbbi…

Bővebben

Mikkelsennek nem tetszett a Skoda, a csapat szerint jó a második hely

Úgy vágott neki az idei szezonnak Andreas Mikkelsennek, hogy ugyan a WRC2-ben és az ERC-ben is indul, de mindkét bajnokságban szeretne bajnok lenni, sőt, minden futamot megnyerni, ahol csak rajthoz áll. Ez elég hamar megdőlt, mert a domináns Monte-Carlo Rali után a havas finn pályákon nem bírt a Volkswagent terelgető Esapekka Lappival, Mikkelsen pedig érthetően nem is volt elégedett. Már a teszten is panaszkodott arra, hogy a Skoda Fabia eleje nem reagál jól a kormánymozdulatokra, a nyújtott kanyarokban nagyon rosszul viselkedik, de módosítottak a beállításokon és valamelyest javult a helyzet…

Bővebben