Hadikék szerint Turánékat a hiba nélkül sem tudták volna legyőzni

Hadik András és Kertész Krisztián értékelése a Salgó Rali után: “Igazából én hibáztam, mert annyira elkezdtem gondolkodni azon, hogy meddig kell követni, mikor tudunk kimenni a körről, hogy egyszerűenegy gondolattal később fékeztem, emiatt lecsúsztunk az útról. Elég nehezen tudtunk visszakecmeregni, úgyhogy ott elég sok időt vesztettünk. A második körre nem tettünk fel új gumit, azzal mentünk, amivel az elsőben és igazábóül nem volt semmi probléma, de ilyenkor már azért nem úgy versenyez az ember, mint az elején” – mondta Hadik András. “Az elsőt és az utolsót is sikerült megnyerni, a…

Bővebben

Turán örül, Vincze gratulál, Velenczei kicsit el van kenődve

A Salgó Rali első három helyezettjének nyilatkozata a futam után: „Kellett a jó itiner, kellett a jó navigátor, nekünk szerintem minden adott volt ahhoz, hogy jól tudjunk menni és szerencsénk is volt, szerintem az is kellett. Nagyon nehezek voltak a pályák, de nagyon jó ritmust találtunk, nagyon eredményes nap volt és nagyon boldogok vagyunk” – összegzett Turán Frigyes. „Annyi gondunk volt egy verseny alatt, mint tavaly egész évben összesen sem, illetve nem is baj ez, mert igazából az én döntésem volt a gumizás, meg a szerencse szólt közbe. Ettől függetlenül…

Bővebben

Így áll a Rali1-es bajnokság az első futam után

A szezonnyitó Salgó Rali után a pontverseny élmezőnyének állása a hazai bajnokságban a power stage-pontokkal kiegészítve: Turán Frigyes – Bagaméri László Volkswagen Polo GTI R5 34 pont Vincze Ferenc – Bacigál Igor Skoda Fabia R5 EVO 26 pont Csomós Miklós – Nagy Attila Skoda Fabia R5 22 pont Velenczei Ádám – Szőke Tamás Skoda Fabia R5 EVO 21 pont Klausz Kristóf – Csányi Botond Ford Fiesta R5 17 pont Grzegorz Grzyb – Michal Poradzisz Skoda Fabia R5 EVO 15 pont Hadik András – Kertész Krisztián Ford Fiesta R5 MKII 14…

Bővebben

Turán-győzelem a kaotikus Salgó Ralin

A várakozásoknak megfelelő kiszámíthatatlanságot hozott az ORB-szezon idei első futama, a Salgó Rali. Az egyetlen napra és mindössze három pályára összezsúfolt verseny döntő faktora természetesen a mindenki számára újnak számító, 27 kilométeres bátonyterenyei körgyorsasági volt, hiszen a nem egészen öt kilométeres kazári pályán nem lehetett érdemi különbséget kialakítani és a tízkilométeres mátrakeresztesi szakaszon is közelebb tudtak egymáshoz lenni a résztvevők. A néhol murvás, néhol macskaköves, a második körre már sokkal rosszabb állapotba kerülő, a harmadik körre pedig tovább romló körgyors alaposan megtizedelte a mezőnyt, sok esetben csak a szerencsén múlt,…

Bővebben

Velenczei Ádám annyira nem örül az esőnek

A Gulf Racing Hungary közleménye: Velenczei Ádám és Szőke Tamás egy győzelemmel kezdte a közös versenyzésüket, hiszen a tesztfutamnak szánt, de szép számú R5-ös autót felvonultató Kisvaszar Rally-n a leggyorsabbak voltak június közepén SKODA Fabia R5-ös versenyautójukkal. A szezonnyitó futamon hazai versenyére készül Ádám, hiszen a szécsényi születésű pilóta számára a Salgótarján környéki pályák ismerősek. Igaz, hogy még egy métert nem mentek az autóval esőben, de a nagy kihívásban is a legjobbak szeretnének lenni. Velenczei Ádámnak ismerősek a nógrádi pályák, de pont a leghosszabb pályán, a 24 kilométeres kör jellegű…

Bővebben