Egy kanyaron múlt Herczigék futama

szerző: mrth.hu Célba ért a Rally di Roma Capitalén, de sajnos csak az ERC értékelés 32. helyén a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón. Erős kezdés után a negyedik gyorsasági szakaszon lecsúsztak az útról, eltaláltak egy fát, majd az elfolyt hűtővíz miatt korán befejezték az első napot Herczig Norberték. A második napon a szuperrali szabályok szerint folytatni tudták a versenyt, de a rövid gyorsaságikon már nem tudták ledolgozni a félórás hátrányt. „Sem mi, sem a többi versenyzőtársunk nem érti, hogy hogyan került murva abba az ártatlan hosszú…

Bővebben

Lukjanuk sikerével indult az ERC-idény

Nem volt kérdés a Róma Ralin, az évek óta az ERC leggyorsabb pilótájának számító, 2018-as Európa-bajnok Alekszej Lukjanuk nem adott esélyt az ellenfeleinek. Az orosz pilóta az első napon mind a hat gyorsaságit megnyerte a Citroen C3 R5-tel, így félperces előnyt épített fel, amit a második napon okosan “koptatva” beosztott – itt a kilencből egyetlen gyorsaságit sem húzott be, de így sem forgott veszélyben a sikere. A rendszeres hibáiról is híres versenyző így ezúttal meglepően éretten és taktikusan autózva nyert, így tökéletesen indította az Eb-szezont. A második helyre a helyiek…

Bővebben

Lukjanuk dominál Rómában, Herczig kiesett

Véget ért az első nap az ERC szezonnyitójának számító Róma Ralin, magyar szempontból pedig rossz hírről számolhatunk be: Herczig Norbert és Ferencz Ramón jól kezdett, az első kör végén a nyolcadik helyen állt és csatázott az élmezőnnyel, a negyedik szakaszon azonban lecsúszott az útról és nem tudta folytatni a versenyt. Az viszont egyértelmű, hogy egyelőre nincs ellenszer Alekszej Lukjanukra: a szélvészgyors orosz versenyző mind a hat gyorsaságit megnyerte eddig, nem hibázott, úgyhogy 34,1 másodperces előnyt autózott ki a Citroennel. A második helyen a jól kezdő, de a délutáni körben lelassuló…

Bővebben

Balogh Jani: Ezt úgy kell vezetni, mint a Mitsubishit

A baloghjani.hu közleménye: A 2020-as Rali-bajnokság hosszú kényszerpihenő után végre Salgótarjánban elrajtolt. Egy sűrített programú egynapos verseny várt a mezőnyre. A pénteki gépátvétel és pályabejárás után, szombat este ünnepélyes rajtceremóniával vette kezdetét a szezon, ahol az FIA elnöke Jean Todt is tiszteletét tette. A vasárnapi program három helyszínen három körben zajlott, ami két tempós hegyi pálya és egy szűk erdei körgyorsaságival állt össze. Balogh Jani: „Maradtak a várakozások bennünk, mert nem kaptunk válaszokat azokra a kérdésekre, amikkel kapcsolatosan vártuk ezt a szezonnyitót. A szakaszok tekintetében a rali került előtérbe, mert…

Bővebben

Lovász: Bizonyos versenyzők pályaautóznak a sok tréning miatt

Az LPWMSport közleménye: A körgyors volt a kulcsa a versenynek Az Országos Rallye Bajnokság 2020-as nyitóversenyét a Covid-19 vírus miatt idén júliusban rendezték Salgótarján környékén, ahol az LPWMSport versenyző párosa a Lovász Pál – Kürti Tamás egység az abszolút 14. helyet szerezte meg. A versenyen egyébként 26 R5-ös versenyautó indult, ami európai viszonylatban is nagyon erősnek számít. A verseny két klasszikus gyorsasági szakasza mellé a rendező beépítette a programba a szorospataki gyorsot, amire a régen rallyra járók még emlékezhetnek. Ez a klasszikus pálya tartalmazott mindent, volt macskakő, térkő és murva…

Bővebben

Megvan a Miskolc Rali kiírása!

A hazai ralibajnokság második futamát Miskolc környékén rendezik – a pályák a megszokottak, Bükkszentlászló, Mályinka, Sáta és Parasznya szerepel a programban, gyakorlatilag a tavalyival szinte megegyező módon. A futamot az augusztus 14-ei pénteki prológ után 15-én, szombaton bonyolítják le. A versenykiírás ezen a linken megtekinthető!

Bővebben