Turán örül, Vincze gratulál, Velenczei kicsit el van kenődve

A Salgó Rali első három helyezettjének nyilatkozata a futam után:

„Kellett a jó itiner, kellett a jó navigátor, nekünk szerintem minden adott volt ahhoz, hogy jól tudjunk menni és szerencsénk is volt, szerintem az is kellett. Nagyon nehezek voltak a pályák, de nagyon jó ritmust találtunk, nagyon eredményes nap volt és nagyon boldogok vagyunk” – összegzett Turán Frigyes.

„Annyi gondunk volt egy verseny alatt, mint tavaly egész évben összesen sem, illetve nem is baj ez, mert igazából az én döntésem volt a gumizás, meg a szerencse szólt közbe. Ettől függetlenül a második hellyel elégedettek vagyunk, jól kezdtük a szezont, még van öt verseny, igazából bármi lehet. Gratulálunk Friciéknek, mert nagyon jól mentek, nagyon gyorsan autóztak, tőlünk most ennyire telt, legközelebb próbáljuk kicsit jobban összeszedni magunkat” – nyilatkozta Vincze Ferenc.

„Kicsit el vagyok kenődve, de azt gondolom, hogy ilyen mezőnyben harmadiknak lenni és sok pontot gyűjteni nem rossz. Kicsit ki vagyunk már éhezve, hogy a hazai versenyünkön jobb eredményt érjünk el, mert a Salgó Ralin három éve harmadikak vagyunk, de remélem, hogy a többi futamon kicsit visszakapjuk ezt a balszerencsét” – értékelt Velenczei Ádám.

Related posts