Vogel Adri tanulással kezdte újra a szezont

szerző: Kőváry Anett Két hónap kényszerpihenő és szimulátorversenyek után végre újra versenyautóba ülhetett Vogel Adri, ezúttal azonban versenyzés helyett a tanulás volt a cél. A május harmadik hétvégéjén megrendezett Tereprally Iskola és edzés a Bioextrával elnevezésű eseményen a terepralival ismerkedett a Roger Racing versenyzője, egy Can-Am kormánya mögött. “A koronavírus járvány miatt az idei versenyszezon teljesen felborult, így szertenék minden alkalmat megragadni, amikor autóba ülhetek. A Pápocra szervezett eseményen egy kilenc kilométeres pályán próbálhattam ki a terepralit, hatalmas élmény volt. Ha minden jól megy, ebben az évben a rali-Eb-n állhatok…

Bővebben

Vincze Ferencéknél csak két-három futamra van meg a háttér – nehéz helyzetben a bajnok

A 2019-as abszolút bajnok Vincze Ferenc és Igor Bacigál 2020-ban is együtt fog versenyezni, méghozzá a Dani Fischer Team Skoda Fabia R5 Evójával. Egy szűk 30 kilométeres tesztet már össze tudtak hozni a tavasz legelején, az alapján a pilóta úgy érzi, hogy ez az autó motorban és futóműben is jobb az elődjénél – a gond azonban most nem az autóval van. Vincze a DIGI Sportnak elmondta, hogy a koronavírus miatt a szponzoraik egy része már nem tudja őket támogatni, így pedig jelenleg a hatfutamos bajnokságból csak két-három futamra van meg…

Bővebben

Benik Balázs minden este néz ralit – mesélt a visszavonulásáról is

A háromszoros abszolút magyar bajnok Benik Balázs nem úgy tervezte 12 évvel ezelőtt, hogy befejezi autóversenyzői karrierjét, valahogy mégis úgy alakult, hogy azóta csak néhányszor ült versenyautóba. Most mesélt a döntéséről, pályafutása legnagyobb élményéről, súlyos balesetéről, amiben a látása is megsérült, valamint arról is, hogy milyen volt Colin McRae mellett ülnie. Kőváry Anett interjúja:

Bővebben

Elmarad a 2020-as HunGarian Baja

Idén már tizenhetedik alkalommal rajtolt volna el a magyar tereprali legnépesebb, legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a HunGarian Baja. A kialakult egészségügyi helyzet és az érvényben lévő törvényi háttér miatt a viadal szervezői úgy döntöttek, hogy 2020-ban nem rendezik meg hazánk egyetlen Világkupa-versenyét. A Nemzetközi Tereprali versenynaptárába idén már tizenhetedik alkalommal került be a HunGarian Baja, amely tavaly újabb csatát nyert meg a Nemzetközi Autósport Szövetségnél. Az FIA megfigyelője, Jordi Vidal Parro nemcsak az új helyszínt, Várpalotát, hanem a rendezőgárda szakmai hozzáértését, a pályák kijelölését, a teljes Világkupa-futam megrendezését a lehető…

Bővebben

Hivatalos: Törölték a Kenya Ralit

Korábban is volt erről sajtóhír, de hivatalosan csak most erősítették meg a rendezők, hogy nem lesz idén Kenya Rali – a júliusra tervezett WRC-futamot 2021-ben rendezhetik csak meg. 2002 óta először került vissza a vb versenynaptárába az afrikai verseny, de a csapatok már korábban is jelezték, hogy nem szívesen mennének oda ebben a helyzetben – a kérésüket meghallgatták, nem kell odamenniük, így augusztusban Finnországban indulhat a szezon, ha indulhat.

Bővebben