Tanak fél perccel vezet, Ogier és Neuville is defektet kapott

A pénteki nap azzal zárult a Német Ralin, hogy Ott Tanak és Thierry Neuville késhegyre menő csatát vívott és az észt toyotás csak egy-két másodperccel állt jobban. Ugyanez folytatódott szombat délelőtt és bár Neuville hibázott egy kisebbet, így is csak hat másodperc volt köztük, amikor a mezőny ráfordult a délutáni/esti körre, a futam fő kihívására, a 41 kilométeres Panzerplattére – ezt egy rövid szakasz vezette fel, majd jött a maratoni pálya, végül ugyanezt kellett teljesíteni még egyszer.

A Panzerplatte első köre azonban eldöntötte az említett csatát: Neuville defektet kapott és másfél percet veszített vele, így Tanak együl maradt az élen, méghozzá úgy, hogy mögötte csapattársai foglalták el a második-harmadik helyet – ráadásul olyan távolságra, hogy a bajnoki listavezetőnek gyakorlatilag csak be kell kocognia. A másik két Toyotával Kris Meeke és Jari-Matti Latvala eddig abszolút ésszel vezet, nem hibázik, de nagyon gyors, Latvala nyert már szakaszt is, ennek köszönhetően előzték meg a Citroennel továbbra is nagyon küzdő Sebastien Ogier-t – a francia világbajnok nem tud mit tenni, a sok lassú elágazásban teljesen másképp viselkedik az autója, mint kellene. Az utolsó szakszon ráadásul a biztosnak tűnő negyedik helyét (a második-harmadik is csak pár másodpercre volt tőle) is elvesztette: defektet kapott és visszaesett a nyolcadik helyre…

A Hyundainak nincs túl jó futama, Dani Sordo egy technikai hiba miatt már tegnap visszacsúszott, Andreas Mikkelsennek pedig nincs köze a dobogó környékéhez – a legjobb opciójuk az lehet, hogy Sordo lelassít annyira, hogy előreengedi Neuville-t, így a belga megment néhány pontot az egyéni bajnokságban. Tanak viszont nagy lépést tehet a bajnoki cím felé: így is 22 ponttal vezetett Ogier és 25-tel Neuville előtt, most ismét közel áll a győzelemhez, ráadásul csapattársai sok pontot elvesznek még a riválisaitól, úgyhogy akár negyven pont körüli előnnyel is zárhatja a hétvégét.

Vasárnap még azért meg kell ezért küzdenie, egy 28 és egy 12 kilométeres pályát kell két-két alkalommal teljesítenie a mezőnynek.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

Related posts