Közmunkára ítélték Lukjanukot

Súlyos vétséget követett el a hétvégi Liepaja Ralin az Európa-bajnoki címvédő Alexej Lukjanuk, hiszen az orosz pilóta előbb 125 km/h-s sebességgel haladt közúton 50 km/h-s sebességhatár mellett, majd 168,5 km/h-t mértek nála ott, ahol 90 km/h lett volna a maximum – a gyorsaságikat összekötő etapokon a versenyzőknek is be kell tartani a közúti szabályokat, a GPS-rendszer viszont természetesen rögzítette a kihágásokat.

Lukjanukot a futamról nem zárták ki, viszont ötezer eurós bírságot kellett befizetnie két napon belül, valamint tíz nap közmunkára ítélték, amit a közúti biztonság jegyében kell elvégeznie és amit majd az FIA fog meghatározni. Emellett ráadásul felfüggesztetten elveszik a Liepaja Ralin elért második helyen megszerzett pontjait, ha a szezon során még egyszer hasonló probléma fordul vele elő.

A pilóta úgy magyarázta a gyorshajtást, hogy gondjaik voltak a fékekkel, tizenöt percet szereltek két szakasz között, majd sietniük kellett, hogy odaérjenek a következő rajtjába, nem nagyon volt forgalom, nem veszélyeztettek senkit.

Related posts