Monte-Carlo Rali: Tanak Ogier nyakán, Mikkelsen kiesett

Ogier is a nézők segítségével folytathatta a küzdelmet, de még így is vezet, igaz, Ott Tanak nagyon megközelítette a világbajnokot a Monte-Carlo Rali második napján. 

A csütörtök esti két gyorsasági rögtön megadta az alaphangot a rali-világbajnokság idei első futamának, hiszen az egyik nagy esélyes, Thierry Neuville bő négy perc hátrányt szedett össze, lemaradt Kris Meeke és Elfyn Evans is, de több másik versenyző is kalandba került. Péntek reggel aztán folytatódott a harc, méghozzá rögtön egy újabb drámai eseménnyel: Andreas Mikkelsennek technikai gondja akadt az első szakasz utáni etapon és nem tudták megjavítani navigátorával, így kiálltak a futamból a harmadik helyről.

Persze a többiekkel is történtek dolgok, Craig Breen Citroenjének fékproblémái adódtak, amely miatt jelentősen vissaesett az összetettben, Thierry Neuville kapott egy defektet is, majd a délutáni esőben már gyakorlatilag mindenki hibázott – Ogier is megpördült, a nézők tették vissza az útra, Latvala és Lappi is panaszkodott, Sordo is elemelte a gázt, mindenkinek volt “momentuma”.

A nap nyertese Ott Tanak lett, aki Ogier (fél percbe kerülő) hibáját kihasználva már csak tizenöt másodperccel van lemaradva tavalyi csapattársától és bár a világbajnok még vezet, az első toyotás versenyét teljesítő észt pilóta vészesen közelített hozzá. A harmadik helyen az óvatosan, de nagyobb hiba nélkül autózó Sordo már egy perces hátrányban van, őt követi a szinte egálban lévő másik két Toyota Esapekka Lappival és Jari-Matti Latvalával, tisztes távolból következik az élmenők tempójától elmaradó Kris Meeke a Citroennel, a hátulról felzárkózók közül pedig Elfyn Evans a nyolcadik, míg Thierry Neuville a kilencedik helyig kapaszkodott fel. Érdekesség, hogy mindketten több szakaszt is nyertek pénteken, de az összetettben már akkora a hátrányuk, hogy egy esetleges dobogóhoz csoda kellene tőlük.

Szombaton további öt gyorsasági vár a mezőnyre, majd vasárnap négy szakasszal zárul a futam.

A Monte-Carlo Rali állása a második napot követően:

1. Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport Ford WRT Ford 2h07m15.4s

2. Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 14.9s

3. Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 59.7s

4. Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m09.9s

5. Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 1m10.1s

6. Kris Meeke, P.Nagle Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 2m45.5s

7. Bryan Bouffier, X.Panseri M-Sport Ford WRT Ford 3m34.6s

8. Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport Ford WRT Ford 4m01.7s

9. Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 4m04.1s

10. Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 5m06.6s

fotó: M-Sport

 

Related posts