Monte: A pályafelíráson sérült meg Bouffier navigátora

A shakedownt ki is kellett hagynia, kérdéses, hogy be tud-e ülni a francia pilóta mellé a WRC szezonnyitóján.

Szerda este a hivatalos bemelegítéssel, a shakedownnal megkezdődött a WRC szezonnyitója, a Monte-Carlo Rali, de az M-Sport harmadik számú versenyzője, Bryan Bouffier ezt egy tartalék navigátorral tudta csak teljesíteni. A francia pilóta ugyanis még a pályafelírás (ahol utcai autóval, a szabály szerint utcai tempóban közlekednek…) közben hibázott és összetörte autóját, melynek következtében navigátora, Jerome Degout nyaksérülést szenvedett – emiatt szerdán nem tudott autóba ülni, a csapat közleménye szerint pedig az orvosi stáb mindent megtesz azért, hogy a ma este kezdődő versenyre már hadra fogható legyen.

A bemelegítést egyébként Thierry Neuville és a Hyundai nyerte, megelőzve csapattársát, Dani Sordót és a toyotás Ott Tanakot – mögöttük Kris Meeke (Citroen), Andreas Mikkelsen (Hyundai), Jari-Matti Latvala (Toyota) volt a sorrend. A világbajnok Sebastien Ogier csak hetedikként kezdett, csapattársa, Elfyn Evans pedig a nyolcadik időt produkálta.

A Monte ma este 21:43-kor, a 37 kilométeres Thoard-Sisteron szakasszal kezdődik, majd utána még egy gyorsasági rendeznek, 22:51-től a 26 kilométeres Bayons-Bréziers vár a mezőnyre.

Related posts