ERC: Paddon nyert, Csomós 10. a sztárparádét hozó szezonnyitón

Több probléma is hátráltatta a Csomós-Nagy párost Portugáliában, végül a tizedik helyen kezdték az ERC-szezont: a WRC-sztárok közül pedig Hayden Paddon tudott nyerni. Portugáliában rajtolt el az ERC, vagyis a Rali-Eb 2023-as szezonja, az első futamon pedig két magyar páros is rajthoz állt: Csomós Miklós és Nagy Attila, valamint László Martin és Berendi Dávid is a csúcskategóriában számító Rally2-esek között szállt ringbe. A rendkívül nehéz, esős, sáros, néhol egészen embertelen körülmények között zajló futam rengeteg drámát hozott, és közülük az egyiket sajnos éppen Lászlóék szenvedték el, akik egy hatalmas bukást…

Bővebben

Csomósék hatodikak a Fafe Rali kvalifikációján

Ezen a hétvégén veszi kezdetét az ERC-szezon, a mezőny péntek délután teljesítette a gyakorló kört, majd ugyanezen a pályán a kvalifikációt is, amely alapján a rajthelyet választhatják a párosok. Csomós Miklós és Nagy Attila remekül kezdett az új Skoda Fabia Rally2 Evóval: a gyakorláson a harmadik időt autózták, a kvalifikáción pedig hatodikak lettek a negyven R5-ös/Rally2-es autó között. A leggyorsabb mindkétszer a legutóbbi Svéd Rali ezüstérmese, Craig Breen és James Fulton lett a Hyundaijal, a kvalifikáción pedig Mads Ostberg és Patrik Barth végzett mögöttük a TRT Citroenjével. László Martint és…

Bővebben

Al-Attiyah Ostberg, Mikkelsen és Lindholm előtt nyert Katarban

Három világsztárt is meghívtak a Qatar International Rallyra, Mads Ostberg, Andreas Mikkelsen és Emil Lindholm is részt vett a murvás megmérettetésen, így a helyiek sztárja, Nasszer Al-Attiyah az utóbbi három év WRC2-es világbajnokát kapta meg ellenfélként. És végül győzött: ugyan a többieknek mind volt defektjük, de a katari klasszis a tizenhárom gyorsasági szakaszból hetet is megnyert (Ostberg négyszer, Mikkelsen kétszer volt a leggyorsabb), és végül 12 másodperc előnnyel az élen zárt a tavalyi magyar bajnok norvég előtt. Mikkelsen másfél perces hátránnyal lett harmadik, Lindholm pedig két percet kapva negyedik. A…

Bővebben

WRC-futam lesz a Liepaja Rali

A lettországi futam szervezői bejelentették, hogy idén még ERC-futamot rendeznek, 2024-ben viszont ott lesznek a világbajnokság versenynaptárában. A Liepaja Rali évek óta ott van az Eb-futamok között, a WRC promótere (amely már az ERC promótere is) pedig úgy fogalmazott, hogy a közeljövő tervei között szerepel az, hogy bizonyos futamokat rotálnak az ERC és a WRC naptárában – az egyik évben itt, a másikban ott szerepelhet majd. A Liepaja lesz ennek az első eleme – fontos számukra a régió, fontos a helyi TV3, ez is segítette a tárgyalásokat. A régióban így…

Bővebben

Tanak az M-Sportnál, Breen a Hyundainál lelt újra otthonra

A szinte teljesen száraz aszfaltos futamként lezajló Monte-Carlo, valamint a klasszikus havas versenyt hozó Svéd Rali után kijelenthető: 2023-ra szinte minden fontos szereplő olyan helyzetbe került a Rali-vb-n, amilyenbe szeretett volna – írta a Formula.hu. Ott Tanak kiszabadult a Hyundainál uralkodó, számára egyáltalán nem megfelelő légkörből, az M-Sport semmi mással nem törődik, csak az ő igényeivel, tesztkilométereivel, beállításaival, stratégiájával, az észt klasszis ezt pedig már el is kezdte meghálálni: a Montén a különböző technikai gondok és a kevés teszt miatt csak ötödik lett, Svédországban viszont azonnal megszerezte az újramelegített együttműködés…

Bővebben

WRC: Tanak visszahelyezte a csúcsra az M-Sportot a Svéd Ralin

Bő egy év után tudott újra WRC-futamot nyerni a Ford: a csapathoz visszatérő Ott Tanak volt a leggyorsabb Svédországban – számolt be a Formula.hu. Szenzációs futamot hozott a WRC-szezon idei második versenye, a Svéd Rali. A naptár egyetlen havas viadala csütörtök estétől vasárnap délutánig rendkívül izgalmas, fordulatos csatát szállított, ráadásul a látványra sem lehetett panasz: voltak olyan szakaszok, ahol a 140 km/h-s átlagtempót feszegette az élmezőny a hófalak között, néha sötétben, havon-jégen az erdőben. A futamot a címvédő Kalle Rovanpera kezdte a legjobban csütörtök este a Toyotával, aztán péntek délelőtt…

Bővebben