Az M-Sport és a Hyundai 2021-es pilótafelállása is kérdéses

Egyelőre csak a Toyota pilótafelállása ismert 2021-re, miután Sebastien Ogier aláírt egy újabb évre, hiszen Elfyn Evans és Kalle Rovanpera is szerződés alatt áll még a következő szezonra, ez nem kérdés. A Hyundainál a “lényeg” adott, hiszen Ott Tanak és Thierry Neuville kontraktusa is él még a következő szezonban, a harmadik autó sorsáról viszont még nincs döntés – Dani Sordo minden bizonnyal marad, ő most is nyert futamot és ideális erre a szerepre, illetve az eldőlt már, hogy Sebastien Loebre nem számítanak tovább a csapatnál. Andrea Adamo csapatfőnököt ismerve aligha…

Bővebben

A Michelin hógumikat is visz magával Monzába

Általában nem szokás már decemberben WRC-futamot rendezni, főleg nem Európában, az idei felforgatott versenynaptár viszont azt hozta magával, hogy jövő hétvégén, Monzában avat világbajnokot a sorozat. A Michelin ennek fényében viszont úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért az aszfaltgumik mellett hóra való, de szög nélküli abroncsokat is visz magával a helyszínre, hogy a csapatok esetleg tudjanak választani azokból is – a monzai F1-es pályán talán nem lesz rájuk szükség, de lesznek gyorsasági szakaszok a közeli hegyekben is, ott bármi elképzelhető…

Bővebben

Ogier folytatja: Aláírt a Toyotával

Az eredeti tervekkel ellentétben 2021-ben is marad a WRC-ben Sebastien Ogier – erről voltak már hírek korábban is, hogy a rövid szezon miatt elodázza a visszavonulást, most pedig hivatalossá vált mindez. Ogier újabb egy évre írt alá a Toyotával, tehát 2021 végéig biztosított a maradása, utána az új érában könnyen lehet, hogy már nem vesz részt.

Bővebben

Semmi váratlan: Nem lesz Spa Rali, a Kanári-szigetek lesz az ERC-szezonzáró

Az ERC bejelentette, hogy az utólag a naptárba illesztett belgiumi Spa Ralit törölték, a Kanári-szigetek lesz a szezonzáró – ebben persze nincs meglepetés, Belgiumban mindent töröltek, köztük az Ypres Ralit is, ami WRC-futam lett volna. A jövő héten megrendezésre kerülő spanyol verseny így az Eb-címről dönt majd – Alekszej Lukjanuk közel harminc ponttal vezet Oliver Solberg előtt, így gyakorlatilag már az is elég neki az aranyéremhez, ha célba ér. fotó: FIA ERC

Bővebben

ERC: Mikkelsen a Topp-Carsszal, Herczig semmivel, Lukjanuk a régi navigátorával

Több érdekességet is rejt az ERC Kanári-szigeteki futamának nevezési listája. Először is nincs rajta Herczig Norbert és Ferencz Ramón – a magyar páros két remek versennyel feljött a tabella hatodik helyére, de így, hogy ezen a megmérettetésen sem tud menni, nincs érdemi esélye a jó év végi eredményre. Másrészt ott van viszont Andreas Mikkelsen, aki ráadásul ismét a Topp-Cars Skodájával áll rajthoz – ugyanazzal, amivel megnyerte a Rally Hungaryt. Harmadrészt navigátort vált a pontversenyt vezető Alekszej Lukjanuk, aki ismét régi társával, Alekszej Arnautovval indul majd. Arnautov évekig navigált Lukjanuknak, de…

Bővebben

Mikkelsen Monzában is indulna egy R5-össel

A Rally Hungaryt megnyerő norvég klasszis elmondta, hogy szeretne visszatérni a körforgásba azok után, hogy idén a Pirelli tesztpilótája volt, így nem indult versenyeken – hosszú idő után ment újra időre a magyar pályákon. Ez viszont megtetszett neki és szeretne ismét a legmagasabb szinten versenyezni – gyári WRC-ben nincs hely, pénzt pedig nem akar áldozni arra, hogy egy-egy futamra bevásárolja magát mondjuk a Hyundaihoz, vagy máshoz, szerinte annak nincs értelme. Van viszont értelme annak, hogy egy R5-ös autóval rajthoz áll a monzai WRC-futamon – Mads Ostberget hozta fel példának, hogy…

Bővebben

Solberget Lukjanukék és Munsterék is megóvták Magyarországon

Oliver Solberg két defektet is kapott a Rally Hungaryn, így az egyik szakasz után három keréken haladt az etapon, amit Alexej Lukjanuk és Gregoire Munster csapata is megóvodtt. Lukjanukot már csak Solberg érheti utol a tabella élén, Munster pedig szeretne előrébb lépni, amihez Solberg kizárása jól jött volna – a korábbi világbajnok fia azzal védekezett, hogy kicserélte a teljesen szétfoszlott gumit akkor, amikor már biztonságos helyen félre tudott állni és feltett egy kevésbé viseltes abroncsot. Ezt végül elfogadták és nem büntették meg, megtarthatta a negyedik helyét. fotó: Bitto Zsolt

Bővebben

Herczig: A várva várt verseny következik

szerző: MRTH A Rali Európa-bajnokság negyedik versenyhétvégéjén hazai pályán indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A MOL Racing Team versenyzői számára az év legjobban várt versenye a november 7-9. között rendezett Rally Hungary. A feje tetejére állt 2020-as évben az egyik stabil pontot a hazai rendezésű ERC futam jelentette a MOL Racing Team számára. A bizonytalanság, a képlékeny versenynaptár, és az emiatt bekövetkezett logisztikai rémálom közepette mindig ott volt a csapattagok gondolataiban, hogy novemberben a Rally Hungaryn hazai közönség előtt versenyezhetnek. Ez a pillanat most elérkezett, szinte csak néhány óra,…

Bővebben