Neuville nyert Olaszországban, Breen tetőre tette a Hyundait

A Rally Il Ciocco e Valle del Serchio nevű olasz futamon állt rajthoz egy R5-ös Hyundaijal Thierry Neuville és Craig Breen is, a belga pilóta pedig az első kör után a gázra lépett és végül magabiztosan, több mint húsz másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt a helyiek előtt. Neuville remeklése a navigátorával való együttműködés miatt volt fontos, főleg a kanyargós olasz aszfalton, így érthetően elégedetten értékelt. Breen viszont nem járt ilyen jól, ugyan az első három szakaszból kettőt is megnyert, de a délutáni körben besokallt és tetőre tette az i20 R5-öt.…

Bővebben

Az M-Sport már teszteli a 2022-es WRC-t

Az M-Sport az első csapat, amely elkészült a jövő évre tervezett hibrid WRC alapjával, összerakták az autót és be is indították, a csapat főhadiszállásán már mentek is vele egy kört. Malcolm Wilson szerint jövő héten már egy murvás teszten fogják próbálgatni a technikát, így egyelőre mindenképpen a riválisok előtt járnak – a Toyota autója készül, de még nem tart itt, a Hyundai pedig továbbra sem kapott zöld utat a gyártótól arra, hogy nekikezdjen… Wilson annyit mondott az autóról, hogy őt lenyűgözte és bár a szabályok sokkal kötöttebbek, mint a jelenlegiek,…

Bővebben

Német László lesz Östberg csapattársa a Citroennél

Az eddig Skodával versenyző és az abszolút dobogóra többször is odaérő Német László is autót vált. a Tagai Racing Technology egyik Citroen C3 Rally2-jével vág neki a 2021-es bajnokságnak. Német navigátora ezúttal Tóth Imre lesz, aki tavaly Csucsu mellett versenyzett már ezzel a csapattal és ezzel az autóval. Németéknek nagy segítséget jelenthet, hogy a futamok előtt a magyar bajnokságban induló regnáló WRC2-es világbajnokkal, Mads Östberggel közösen tesztelhetnek – ami pedig a célokat illeti, a pilóta elmondta, hogy az eddigieknél szeretne előrébb végezni.

Bővebben

Így verte le a mezőnyt sötétben Tanak – belsőkamerás felvétel

A WRC mezőnye Lappföldön járt hétvégén, az Arctic Ralit megnyerő Ott Tanak mellé pedig most beülhetünk egy szakaszra – a Hyundai pilótája ezen a pályán is a leggyorsabb időt produkálta. Megnézhetjük, hogy a péntek esti száguldás során mennyire sokat lehetett látni sötétben, jégen/hóban úgy, hogy kilométerekre nincs más, csak az erdő és a fagy – ráadásul ahhoz, hogy valaki gyors legyen, keresztben kell autózni, amivel az a gond, hogy olyankor a lámpa sem az utat világítja meg… Tanak végül tíz másodperccel nyerte meg ezt a szakaszt, ezzel alapozta meg későbbi…

Bővebben

Mikkelsennek nem tetszett a Skoda, a csapat szerint jó a második hely

Úgy vágott neki az idei szezonnak Andreas Mikkelsennek, hogy ugyan a WRC2-ben és az ERC-ben is indul, de mindkét bajnokságban szeretne bajnok lenni, sőt, minden futamot megnyerni, ahol csak rajthoz áll. Ez elég hamar megdőlt, mert a domináns Monte-Carlo Rali után a havas finn pályákon nem bírt a Volkswagent terelgető Esapekka Lappival, Mikkelsen pedig érthetően nem is volt elégedett. Már a teszten is panaszkodott arra, hogy a Skoda Fabia eleje nem reagál jól a kormánymozdulatokra, a nyújtott kanyarokban nagyon rosszul viselkedik, de módosítottak a beállításokon és valamelyest javult a helyzet…

Bővebben

WRC: Tanak megnyerte az Arctic Ralit, Rovanpera bejött másodiknak

Két gyorsasági várt vasárnap a WRC mezőnyére, a bajnokság második futamának otthont adó Lappföldön egy szakaszt kellett kétszer teljesíteni – másodjára már a plusz pontokat jelentő power stage-ként. A futamgyőzelem sorsa Ott Tanak kezében volt, a Hyundai észt klasszisa parádésan autózott pénteken és szombaton is, így magabiztos előnyt épített ki, a második helyért viszont két másodpercen belüli küzdelmet folytatott Kalle Rovanpera és Thierry Neuville, a negyedik pozícióért pedig Craig Breen próbálta “visszafogni” Elfyn Evanst. Evans nagyon felszívta magát és megnyerte az első szakaszt, Neuville és Rovanpera egált autózott, míg Tanak…

Bővebben

WRC: Tanak biztosan vezet, Ogier-dráma a célkanyarban

A szombati volt az egyetlen olyan nap az Arctic Ralin, amikor egy megszokott menetrendet követett a mezőny, három hosszú pályát kellett teljesíteni kétszer-kétszer, a nap végét már természetesen sötétben. A nagy vesztes Sebastien Ogier lett, a világbajnoki címvédő egész nap szenvedett a rajtpozíciójával és bár felzárkózott a kilencedikről a hatodik helyig, de az utolsó szakasz utolsó kanyarjában hibázott: belecsúszott a hófalba, az pedig “magába forgatta” – a francia klasszisnak húsz percébe került kiásnia magát onnan, így számára maximum a power stage-en lesz megszerezhető pont. A Monte győztesének kiesésével még nagyobb…

Bővebben

Tanak a mezőny felett az elképesztő finn WRC-futamon

Szenzációs körülmények között indult az Arctic Rali, a WRC-szezon második futama – először látogatott ide, Lappföldre a mezőny, ahol az elképesztően gyors, dobálós, mégis jó minőségű, havas/jeves pályák fogadták a résztvevőket. Pénteken egy 31 kilométeres gyorsaságit kellett teljesíteni kétszer, másodjára már sötétben, ami egészen félelmetes szakaszt eredményezett – a folyamatosan keresztben álló autók lámpája leginkább a hófalat világította csak, ráadásul a bukkanók miatt sokszor a teljes sötétségbe kellett befordulni mondjuk 150-es tempóval… A nap mestere Ott Tanak lett, aki úgy tudott mindenkinél gyorsabban menni, hogy közben a gumijait is megóvta…

Bővebben