A Rali1-es, Rali2-es és Historic rajtszámos nevezési listák a hétvégi Miskolc Ralira ezen a linken megtekinthetők!
BővebbenKategória: Hazai
Wirtmann: Megtartjuk, mert az életét adta értünk
szöveg: Mihályi Csaba Alig pár nap alatt újra rajtkész állapotba került Wirtmann Ferenc és Kerekes József Ford Escort Mk II-ese a Salgó Rally után. A csapat már az augusztus 14–15-ei Miskolc Rallyra készül, amely az Országos Historic Rally Bajnokságnak és a CEZ Historic Rally Bajnokságnak egyaránt futama lesz, így Wirtmannék számára duplán fontos verseny. Azonban a Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros nem felejtkezett meg a szezonnyitón hősies küzdelmet tanúsító felniről sem. „A féktárcsát, a lengőkart és a stabilizátort a versenyen kicseréltünk, miután a defekttel leradíroztuk őket – mesélte Wirtmann.…
BővebbenMegvan a Miskolc Rali nevezési listája
Lejárt a nevezési határidő a Miskolc Ralira, íme az eddig beérkezett nevezések listája: NEVEZÉSEK
BővebbenBeérett a gyümölcs: Turán Frigyes és a Hankook is nagyot ment a Salgó Ralin
Jelentősnek mondható előnnyel nyerte a Rali1-es szezonnyitót Turán Frigyes és Bagaméri László, ebben pedig volt szerepük az ilyen körülmények között különösen jól vizsgázó Hankook abroncsoknak is Turán Frigyes már hosszú évek óta a Hankook versenyabroncsokat használja, teszteli, illetve most már forgalmazza is Magyarországon – bőven van rálátása arra, hogy „mitől döglik a légy”. Most már azonban egyre többen választják ezt a márkát és a Salgó Ralin az eredmények is egyértelműek voltak. „Amikor mi belevágtunk ebbe a projektbe évekkel ezelőtt, tudtuk, hogy olyan versenytársakkal kell felvennünk a harcot, akik közel százéves…
BővebbenFelemásan: Vegyes érzésekkel zárta a Salgó Ralit az Inter Europe Team
Július közepén vette kezdetét a 2020-as Rali1 és Rali2-es bajnokság – Salgótarján adott otthont az első versenynek, ahol közel 180 páros mérettette meg magát. Az Inter Europe Team versenyzői felemásan teljesítették a vasárnapra összesűrített versenynapot. A Rali1 programjában kilenc, a Rali2-ében pedig hat gyorsasági szerepelt a Salgó Ralin – kinek így, kinek úgy sikerült a verseny az Inter Europe Team csapatában. „ Az első gyorsasági előtt vizes gumikat tettünk fel, hiszen esőre számítottunk, de sajnos az égi áldás még nem érkezett meg a Salgótarján és Kazár közötti szakaszra. A második…
BővebbenMiskolcra készülnek: Nem volt szerencséjük a Salgó Ralin Bodolaiéknak
A körgyorsasági nem igazán jött be a Bodolai László – Deák Attila kettősnek a szezonnyitó futamon, a sáros körülmények között defektet is kaptak, így nem volt esélyük a jó eredményre. Miskolcon javítanának. A szezon előtt az élmezőnyben való autózást tűzte ki célul a Bodolai – Deák duó, de ez elsőre nem jött össze a Salgó Ralin – a programban először szereplő bátonyterenyei körgyorsasági kibabrált velük, utána pedig nem volt értelme már sietni. Az első körben Hadik Andrásék érték utol őket, a másodikban kaptak egy defektet, onnantól pedig igazából már csak…
BővebbenKözel kétezer lóerő: Lotus Evija
Ha piacot akar szerezni, az első teljesen elektromos brit szupersportkocsinak nincs más lehetősége, mint hogy minden konkurens összes rekordját átadja a történelemnek. A Lotus ennek megfelelően azt állítja, hogy nem lesz ahhoz fogható, amit az aszfalton az Evija mutat majd… A Lotus is azt a taktikát alkalmazza új csúcsmodellje felvezetéséhez, amit egy ideje már más gyártók a kategóriájában: igyekeznek a lehető legtöbb körben felhívni rá a figyelmet, mielőtt megejtik a végső nagy bemutatóját. Nem is a konkrét terméknek szól a reklám, abból az a 130 darab, amit gyártanak majd belőle,…
BővebbenBelső felvétel: Így szaladt második időt a körgyorson Csomós Mixi
A bátonyterenyei pályán a második körben csak Turánék tudtak jobbat menni Csomós Miklóséknál – íme a belső felvétel a szakaszról:
BővebbenFelmentették az RSB egyik tagját, változik az állomány
A hivatalos közlemény szerint a Sporttanács 8 tagjából 7 szavazott és egyhangú szavazással elfogadta, hogy Gáll Csabát a Salgó Ralin történtekkel kapcsolatban írt levelére tekintette felment az RSB tagsága alól.
BővebbenÍgy zajlott Velenczei Ádámék Salgó Ralija
A RallyFeeling videója:
Bővebben