Füstbe ment terv: Semmi sem valósult meg a 2020-as tervekből

Sok minden várt ebben az évben Szikszai Bélára, azaz Bészire, de a koronavírus és némi balszerencse végül gyakorlatilag az egész szezont romba döntötte – a pilóta nincs elkeseredve, ígéri, jövőre visszatér! Szikszai Béla úgy tervezte a 2020-as idényt, hogy komplett szezont fut a ralikrosszban, emellett pedig külföldi raliversenyeken is rajthoz áll – a RallyLegend lett volna az egyik fő attrakció, de más futamok is szerepeltek a tervek között. Január végén még elmentek a Kovászna Ralira Romániába, ezt követően viszont minden elromlott… „Kovásznáról nagyon jó érzésekkel tértünk haza, megbeszéltük Holló Barnával,…

Bővebben

Felülteljesítette saját maga elvárásait Hangodi Bendegúz

A fiatal pilóta futamgyőzelmet aratott a Peugeot Kupában, sőt, az utolsó versenynek még bajnokesélyesként mehetett neki – a cím nem jött össze, de így is többet adott neki ez a szezon, mint várta. Élete második ralis szezonját teljesítette Hangodi Bendegúz, aki 2020-ban a Peugeot Kupában állt rajthoz Patkó Gáborral az oldalán – a cél az volt, hogy tanuljon, fejlődjön, ezt viszont nem várt eredménnyel is meg tudta fejelni. „Elégedett vagyok az évünkkel, a célt teljesítettük. Versenyről versenyre akartam fejlődni, ez meg is történt, érettebb is lettem, illetve stabilan versenyeztem, jobban…

Bővebben

Csomós Mixi: Egyszer fent, egyszer lent

Csomós Mixi és Nagy Attila számára egy igazi hullámvasút lett a II. Rally Hungary. A nyíregyházi ERC futamról Csomós Mixi számolt be. A Rally Hungary előtt néhány nappal tudattátok a szurkolókkal, hogy együttműködésbe kezdtetek a RabócsiRinggel. Milyen volt megkezdeni az Európa Bajnokság nyíregyházi futamát éppen a RabócsiRingen? A megszokottól talán nagyobb volt rajtunk ezúttal a nyomás, vagyis inkább azt mondom, hogy nem a nyomás volt eltúlzott, hanem az izgalom volt kicsivel több bennünk a megszokottnál. Nagyon akartuk a jó eredményt, minden áron bizonyitani szerettük volna a RabócsiRing irányába, hogy méltó…

Bővebben

Nagy csatában a Német-Adorján duó nyerte a Peugeot Kupát!

szöveg: Peugeot Sport, fotó: DuEn A Nyíregyháza Rally-val befejeződött az idei, 5 versenyre kiírt Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozat. Izgalmasra sikerült a zárófutam, hiszen a RabócsiRingen kezdődő bajnoki forduló rajtdobogóján, még három páros is esélyes volt arra, hogy megnyerje a minden futamon pénzdíjjal kecsegtető sorozatot. A sorozatban nevezettek azonos versenyautókkal, Peugeot 208 R2-esekkel küzdöttek egymással. Német Gábor és Adorján Szabolcs a 2020-as szezonban csatlakozott a Kupához és az utolsó futam második felében biztosították be maguknak a győzelmet és ezzel a díjat, ami a következő szezonban egy ERC futamon való…

Bővebben

Fontos: Segítsünk Andrew-nak!

Takács András, Andrew, a ralis közeg ismert alakja sajnos súlyos beteg: ALS-t diagnosztizáltak nála. Leírta a történetét és elmondta, hogy mire van szüksége – a történet itt olvasható, segíteni pedig a következő módon lehet: Merkúr Alapítvány nyilv.szám: 12-01-0000742 Takács András bankszámlaszám: 10104820-12252700-01005007 “Ha csak egy sör árával is hozzá tudsz járulni ahhoz, hogy össze tudjam gyűjteni a hiányzó pénzt ahhoz hogy akadálymentesebben tudjam élni az életem, minden hálám a tiéd örökre.”

Bővebben

Szavazz az év legjobb magyar versenyzőire!

Az Autósport és Formula Magazin a hamarosan megjelenő Autósport évkönyvben a magyar versenyzők megszokott szakértői rangsora mellett idén is kihirdeti az olvasói szavazás eredményét. Döntsetek: szerintetek kik voltak a 2020-as szezon legjobban teljesítő magyar autóversenyzői? Szavazzunk a ralisokra! A szavazás itt elérhető!

Bővebben

Mikkelsen nyerte a Rally Hungaryt, Herczigtől a defekt vette el a dobogót

Herczig Norberttől a balszerencse és két defekt vette el az Európa-bajnoki dobogót, de így is ő lett a legjobb magyar – a norvég szupertsztár győzelmét senki sem fenyegette ezen a hétvégén. Vasárnap már csak az ERC mezőnye versenyzett a Rally Hungaryn, hiszen a magyar bajnoki értékelés szombat este lezárult, így végül többek között Turán Frigyesék sem álltak rajthoz a folytatásban. Ott volt viszont Herczig Norbert, aki a dobogóért szállt ringbe és az első, erdőbényei pályán egy remek időt autózott – igaz, a jóval hátrébb rajtoló Csomós Miklós a legjobb magyar…

Bővebben