Népszerű márkakupában indul idén itthon Vogel Adri

szöveg: Kőváry Anett A Peugeot 208 Rally Cup Hungary versenyein áll rajthoz idén itthon Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett. A 2020-ban az MNASZ Év női autóversenyzője címmel kitüntetett ralipilóta izgatottan várja a szezonrajtot. “Szeretjük a márkakupák hangulatát, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hazai versenyeinken a Peugeot Kupában állunk rajthoz. Egy teszten már kipróbálhattuk az új Peugeot 208 Rally4-es versenyautót, de sajnos nem tudom összehasonlítani a régi 208-al, az viszont biztos, hogy nagyon jó kis autó, erősnek tűnik. Keveset mentem csak vele a teszten, de a mozgása nagyon tetszett…

Bővebben

Hipersebesség: McLaren Sabre

Az F1-ben újabban ismét jeleskedő sportautógyártó meglépte, amit egy vérbeli brit istállónak kötelező teljesítenie: piacra dobta saját hipersportkocsiját. A millió dolláros hiperautókkal mára szinte már Dunát lehet rekeszteni, de a McLaren által bejelentett különlegességre mégis érdemes odafigyelni. A rengeteg teljesen elektromos, vagy minimum hibrid modell közepette egy tisztán benzines – kizárólag belső égésű motorral szerelt – sportautóra nem felhívni a figyelmet már-már bűncselekmény. A Sabre-t a McLaren Special Operations szárnya építette, kizárólag az amerikai piacra, ami azzal az előnnyel járt, hogy a globális homologizációs szabályoknál szabadabban tervezhettek a mérnökök. A…

Bővebben

Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

szerző: Kőváry Anett A Ford raliautóinak fejlesztéséért és gyártásáért felelős M-Sport hivatalos tesztjén vehetett részt Vogel Adrienn. Ez már a második alkalom, hogy meghívták a tavaly az MNASZ által az Év női autóversenyzőjének választott magyar pilótát: tavaly az akkori legújabb fejlesztésú rally4-es Ford Fiestát próbálhatta ki a bemutatás előtt, most a Ford Fiesta rally3-at vezethette. A FIA ERC ERC3-as kategóriáját 2020-ban hetedik helyen záró Vogel Adri értékes tapasztalatokat szerzett a lengyelországi hivatalos teszten, melyen a 2020-as WRC junior bajnok Tom Kristensson navigált a magyar versenyzőnek, aki a próba után azt…

Bővebben

Turánék elfogadják a Sporttanács döntését

A Turán Motorsport közleménye: Tegnap volt a Sporttanács meghallgatása a Magyar Országos Rallye Bajnokság 2020-as évi végeredményével kapcsolatban. Ugyan a hivatalos döntés még nem született meg, de kijelenthetjük, hogy bármi is lesz a Sporttanács végleges határozata, mi azt maximálisan tiszteletben tartjuk és elfogadjuk. Amennyiben Hadik Andrisékat hozzák ki összetett győztesnek, természetesen gratulálni fogunk nekik. A csapattal mi alapvetően lezártuk a tavalyi évet és emocionálisan is pontot tettünk a 2020-as rallye idényre. Boldogok vagyunk, hogy a kategóriát megnyertük és büszkén tekintünk vissza az év sikereire, akkor is, ha az összetett második…

Bővebben

Turán mindenről tudott, mindennel tisztában volt: elutasították a kérelmét

1/2021 Rally Szakági Bizottsági határozat. 2021.01.04 A Rally Szakági Bizottság a MNASZ Főtitkárának felhívására megvizsgálta a Turán Motorsport Egyesület nevében, Turán Frigyes által benyújtott, 2020. 12. 11. keltezésű, MNASZ Elnökségnek címzett kérelmet, amelyben Turán Frigyes kérte, hogy az MNASZ honlapján megjelentetett Magyar Országos Rally1 Bajnokság 2020. évi eredményét a közzétett formában az Elnökség ne fogadja el. A Rally Szakági Bizottság megállapította, hogy • ezt a határozatot a bizottság az utolsó bajnoki futam előtt a négy, még a bajnokság megnyerésére esélyes versenyző páros „védelmében” hozta azzal a szándékkal, hogy olyan versenyző…

Bővebben

Salgóval indul, Nyíregyházán zárul a 2021-es Rali1-es szezon

Az RSB közzétette a 2021-es naptár-tervezetet, íme a Rali1-es idény állomásai: Március 27-28. Salgó Rali Április 16-18. Miskolc-Kassa Rali Május 28-30. Ózd-Eger Rali Június 24-27. Mecsek Rali Július 17-18. Székesfehérvár-Veszprém Rali Augusztus ?. Vértes Rali Október 22-24. Nyíregyháza Rali Plusz decemberben a Mikulás Ralit hivatalosan tartalékként jelölték meg a Rali1-es bajnokság számára, ha valamelyik futamot nem sikerül megrendezni.

Bővebben

Új év, új technika – Škoda Fabia R5 teszttel kezdte a szezont Vogel Adri

Szöveg forrása: Roger Racing Team Képek: Sári Péter A rali-Eb-t az ERC3-as kategória összetett 7. helyén záró magyar versenyző a Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán. Alig másfél hónappal a FIA ERC Kanári-szigeteki szezonzárója után január elején máris versenyautóba ült Vogel Adri. A Dani Fischer Team Škoda Fabia R5-ösét tesztelte Kiskunlacházán, azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy az új technika lesz-e a társa az idei versenyszezonban. “Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mit is érzek. Fantasztikus az autó, jó a mozgása a pályán. Egyértelműen érzem, hogy az R2-es…

Bővebben

A turbós 208-asokkal folytatódik a Peugeot Kupa

Harmadik szezonját élte meg 2020-ban a Peugeot 208 Rally Cup Hungary kupasorozat. Az idei évben, a nehéz, bizonytalan helyzet ellenére is szép számban jelentkeztek indulók a sorozatba. Tagai Tamás, a Tagai Racing Technology vezetője beszélt arról, hogy mi változik jövőre. Talán előzetesen elmondhatjuk: a versenyautón kívül semmi! Az idén debütált, részben a TRT műhelyében készült Peugeot 208 Rally4 autók nem csak egymás között vívhatnak hatalmas csatákat jövőre, hanem a 2WD kategóriában is esélyesként szerepelhet az, aki ilyen autó mellett dönt. Komoly, az utolsó futamig tartó küzdelemben dőlt el a Peugeot…

Bővebben

Mégsem lesz Szilveszter Rali – hivatalos

Mégsem rendezik meg az idei hazai autósport-szezon utolsó megmérettetését, a hagyományos Szilveszter Ralit. A Hungaroringen kialakított pályákra tervezett futam már évek óta megszokott “bulifutam” a versenynaptár végén, 2020-ban azonban nem kerülhet rá sor. “Szilveszter Rallye törölve! Nehéz döntést hozott meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, a Hungaroring Sport Zrt. és a versenyrendező Gáz2000 Kft. Áttekintve a jelenleg fennálló járványügyi helyzetet, valamint az előre nem látható országos intézkedéseket az érintett szervezetek úgy határoztak, hogy az idén lemondanak a Szilveszter Rallye megrendezéséről. A felek ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a hagyományos évzáró verseny…

Bővebben