Mads Östberg után újabb WRC2-es világbajnok áll rajthoz a 2021-es magyar bajnokságban: a Topp-Cars bejelentette, hogy a cseh ralisport egyik legnagyobb alakja, Jan Kopecky is teljes évet fut és megcélozza a bajnoki címet. A cseh klasszis a szentlőrinciek egyik EVO Fabiájával veszi fel a kesztyűt a TRT és Östberg, illetve természetesen a magyar mezőny ellen. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez lesz mindenidők legerősebb magyar bajnoksága…
BővebbenKategória: Hazai
Hadik-Turán csata Orfűn? Itt a nevezési lista
Megvan a jövő hétvégi orfűi futam rajtszámos nevezési listája – a Rali2-ben 27, a Rali3-ban 54, a Historicban 19, a licenszesek között pedig 30 autót találunk. Utóbbi mezőnyben olyan nevek állnak rajthoz, mint a bajnoki címvédő Hadik András, az ezüstérmes Turán Frigyes, de ott lesz Klausz Kristóf, Bodolai László, Grzegorz Grzyb, Puskádi János, Kovács Antal, Roman Odlozilik, Osváth Péter, Cseh Vilmos, Tóth Tibor (mind R5-össel), László Martin, ifj. Ranga László, Bacsa Tamás, Matics Mihály, vagy éppen Maricsek Miklós. A nevezési listák itt elérhetők!
BővebbenKunmadarason tesztelt az Inter Europe Team
Szép számmal képviseltette magát az InterCars Art sprinten az Inter Europe Team csapata, jó pár autót megmozgattak az év eleji teszten – készülnek a szezonra, amely során ismét több bajnokságban láthatjuk őket. Az Inter Europe Team párosai is elkezdték a felkészülést az idei évre, a már hagyományos helyszínnek számító Kunmadarason tesztelték autóikat a csapat tagjai. A bemelegítő gyakorláson ott volt a csapatvezető László István, Simon György, Bihari Péter, Fekete Gyula, Szőllősi Roland és Hlavács Péter is. „Az Intercars ART-sprint edzésen vettünk részt, mondhatjuk, hogy már hagyomány a csapat életében, hogy…
BővebbenAlakváltó sportkocsi: Lotus E-R9
Az Evija elektromos hajtásláncának továbbfejlesztett változata hajtja a Lotus legújabb versenyautó-tanulmányát. A gyár mérnökei biztosak abban, hogy 2030-ban ilyen szerkezetek fognak indulni a hosszútávú autóversenyeken. A fekete-arany tanulmány a nevével állítólag a Lotus gazdag múltjának egy jelentős állomására utal: arra az MkIX versenyautóra, amellyel a márka először állt rajthoz. A márka tradicionális versenyszíneibe, feketébe és aranyba öltöztetett Lotus E-R9 tényleg számos formai megoldását örökölte a repüléstől, a középre rendezett pilótafülkétől kezdve a deltaszárnyú kialakításig. A jármű kanyarodási képességeit függőleges, adaptív vezérsíkok javítják, konkrétan ráfordítva a karosszériát az ívre. A karosszériapanelek…
BővebbenHadik nem tudta hova tenni, hogy Turán mit akart
A háromszoros magyar bajnok a Sportperceknek nyilatkozott az év végéről és az idei tervekről.
BővebbenEgy klasszikus Legacy és egy klasszikus Galant a Rabócsiringen
A Proformance Rally Classic “bemutatózott:
BővebbenMegvan a Boldogkő Rali versenykiírása
Miskolc helyett Boldogkő Rali néven rendezik meg a hazai első osztály szezonnyitóját április 18-án, vasárnap. A programban három pálya szerepel három-három alkalommal, a 11,2 kilométeres Viszló-Bódvalenke, a szintén 11,2 kilométer hosszú Meszes-Rakaca, illetve a 19,2 kilométeres Kányi elág-Hernádvécse – így összesen 125 kilométer gyorsaságit kell majd teljesítenie a mezőnynek. A versenykiírás itt megtekinthető!
BővebbenÍgy készülnek Tagaiéknál a Rally4-es Peugeot-k
Kevesen tudják, de mindössze két műhely van a világon, ahol a Peugeot Sport Rally4-es versenyautói épülnek. Az egyik Portugáliában, a másik Magyarországon, Budakeszin. Ez utóbbi vezetője, Tagai Tamás közel másfél évtizede dolgozik együtt a márkával; nála jobban aligha ismeri bárki is az autót és a Peugeot ügyfél-versenyprogramját. A 2021-es Peugeot kupa tavaszi nyitóversenye különleges jelentőséggel bír a negyedik éve megrendezésre kerülő márkabajnokság történetében: ez lesz az első futam, ahol már a vadonatúj Peugeot 208 Rally4 versenyautókkal állnak rajthoz a versenyzők. Ezek az autók ugyanúgy a Tagai Racing Technology (TRT) budakeszi…
BővebbenMiskolc helyett Boldogkő Ralival indul a hazai élvonal szezonja
Az MNASZ kiadta a frissített versenynaptárat, amelyben megint módosult egy-két dolog – a Miskolc Rali nem marad el, csak átnevezték Boldogkő Ralira, aztán május 16-án, Egerben rendezik majd a hazai élvonal második futamát. Az orfűi verseny nem módosult, továbbra is április 10-ére tervezik. A versenynaptár itt megtekinthető! fotó: baloghjani.hu
BővebbenHadik, Csomós és Klausz is nevezett Orfűre
Megjelent az elhalasztott orfűi futam versenykiírása, illetve elérhető az előnevezési listája is, amely alapján a Rali1-es tesztelők, a Rali2-esek, a Rali3-asok és a Historic-autók mezőnye is egészen komolynak ígérkezik. A Rali1-esek között a bajnoki címvédő Hadik András mellett olyanok is neveztek, mint Csomós Miklós, Klausz Kristóf, Grzegorz Grzyb, Osváth Péter, vagy éppen Ollé Sasa, de a sort még folytathatnánk. A nevezési listák itt elérhetők! A versenykiírás itt megtekinthető!
Bővebben