Szörnyű hírről kell beszámolnunk: a Miskolc Rali mályinkai szakaszán balesetet szenvedett a Dudás Gergő – Tóth Zsolt páros, melynek következtében mentőt kellett hívni a navigátorhoz. A Formula.hu a verseny sajtófőnökétől megtudta, hogy a baleset tragikus kimenetelű volt: a rutinos, több mint harminc éve navigáló Tóth Zsolt életét vesztette. Részvétünk a családnak, hozzátartozóknak, barátoknak, sporttársaknak! Az MNASZ hivatalos közleménye: A szombati Miskolc Rally második szakaszán (Bánkúti elágazás-Mályinka) a Rally1 kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, és a sérülések következtében a navigátor tragikus módon életét veszítette. Zsolt régóta tagja…
BővebbenSzerző: rallyonline
Gryazin volt a leggyorsabb a Liepaja Rali bemelegítésén
A visszatérő Nikolay Gryazin produkálta a legjobb időt a Liepaja Rali kvalifikációján – a Hyundai i20-assal támadó pilóta minimálisan, de végül legyőzte riválisait a rövid pályán, ezzel rögtön letette a névjegyét. A második helyre a lengyel bajnok Miko Marczyk hozta be az EVO Skodát, a harmadik legjobb időt pedig Oliver Solberg futotta a Polo GTI-vel – elég színes volt a mezőny. A negyedik-ötödik helyet két finn skodás, Mikko Heikkila és Eerik Pietarinen szerezte meg, majd hatodik lett a WRC2-es bajnokság nagy esélyese, Mads Ostberg a Citroennel – Craig Breen a…
BővebbenNem lesz Rali3 Egerben
Közleményt adott ki az RSB: A közlemény itt olvasható!
BővebbenMegvan az Eger Rali versenykiírása
Kétnapos futam lesz Egerben szeptember első hétvégéjén – ide kattintva elérhető a versenykiírás!
BővebbenLovász Pál: A borsodi pályák bűvöletében
szerző: Sári Péter Felkészülve várja a 26. HELL Miskolc Rallye-t az LPWMSport párosa, a Lovász Pál – Kürti Tamás egység, akik kicsit több mint egy évvel korábban itt érték el legjobb Országos Rallye Bajnoki eredményüket, egy abszolút hatodik helyezést. A páros szerdán egy teszttel készült, ahol újra a versenyre hangolódás, a beállítások és a gumik tesztelése volt a céljuk. „Készülünk a Miskolc Rallye-ra, bár az üzleti elfoglaltságok nagyon leterhelik a hétköznapjaimat, de a versenyzés is fontos számomra. Ilyenkor tudok kicsit kibillenni a sűrű munkás időszakból. Mindig hihetetlen légkör indítja el…
BővebbenBelső felvétel Grzyb hétvégi lengyel futamáról
A Topp-Cars autójával lett egy hajszállal második Lengyelországban Grzegorz Gzryb, épphogy kapott ki a finn Hyundai-reménységtől, Jari Huttunentől. Íme az első gyorsaságija belülről:
BővebbenÖrömautózást terveznek Miskolcon
szöveg: Sári Péter A célba érést tűzte ki a 26. Hell Miskolc Rallye-ra a Gulf Racing Hungary párosa, a Strider Zoltán – Apkó András duó. Ez a versenyzőknek a korábbi években ez egyszer sem sikerült, Miskolc mumus számukra. A verseny előtti szerdára terveznek egy tesztet, ahol a szeretnének visszarázódni a versenyzésbe. Sikerült egy olyan pályát találniuk, ami nagyon hasonlít az egyik miskolci helyszínre. „Az egész csapat ott lesz a szerdai teszten és már nagyon várjuk, hogy újra versenyautóba üljünk” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán, majd hozzátette. „Az elmúlt években…
BővebbenÚjra Hondában
szöveg: Sári Péter Egy évvel balesete után a Speed Technika színeiben újra Hondával versenyez Neukirchner András. A pilóta és a csapat a korábbi években többször találkozott már, jó a kapcsolatuk, legutóbb tavaly a Székesfehérvár Rallye nyerték meg a Rallye2-es értékelést. 2019-ben a Veszprém Rallye-n szenvedett hatalmas balesetet a Neukirchner András – Pardi Kata páros. A gyógyulás szakaszában András a Mecsek Rallye-n próbálta ki magát újra versenyautóban, akkor Molnár Zolival az oldalán a Rallye2 abszolút tízedik helyén zártak. „Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy 2020-ban újra a mi csapatunkban versenyez Bandi. Jó…
BővebbenA vírus miatt nem indulnak a Liepaja Ralin Herczigék
Az MRTH közleménye: Hiába várták a MOL Racing Team versenyzői a Liepaja Ralit, a COVID-19 járvány újra felülírta a terveket. A Lettországban érvényes előírások és a szervező járványügyi intézkedései miatt gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy elinduljanak az ERC idei második futamán. Július utolsó napján hozták meg az utolsó intézkedéseket a Liepaja Rali szervezői. Ezek közül a legfontosabb, hogy a lett kormány a legfrissebb járványügyi statisztikák alapján különféle zónákba sorolta az országokat. A listán a vörös zónába került Csehország, Ausztriát pedig a sárga zónába tartozó országok közé sorolták, így a BRR csapat…
BővebbenMegvannak a rajtszámos nevezési listák a Miskolc Ralira
A Rali1-es, Rali2-es és Historic rajtszámos nevezési listák a hétvégi Miskolc Ralira ezen a linken megtekinthetők!
Bővebben