De Villiers és Baragwanath villant meg a maratoni verseny ötödik napján. Az újoncként remeklő Lategan Dakarja balesettel ért véget, a motorosoknál pedig úgy nyert Benavides, hogy elesett és megsérült az orra. A Dakar Rali csütörtöki, szaúdi fővárosból, Rijádból kiinduló 457 kilométeres speciálját a kéthetes verseny legnehezebb szakaszaként emlegették, amelyen fokozottan fennáll az eltévedés, a vezetői hibák és defektek veszélye. Ezt tükrözték a nap történései és eredményei is. Carlos Sainz és Sebastien Loeb egyaránt eltévedt, a korábban dobogós helyen álló Mathieu Serradori reményei pedig újabb érvágást szenvedtek műszaki hibával. A többször…
BővebbenSzerző: rallyonline
Dakar: Al-Attiyah szárnyalt, Gyenes tarolt
Sorozatban harmadik autós szakaszgyőzelmét szerezte Al-Attiyah, ám az összetettet még mindig Peterhansel vezeti. A motorosok között Barreda duplázott, Soultrait pedig az élre ugrott. Gyenes Emánuel kategóriagyőzelmet szerzett. Szerdán a 2021-es Dakar Rali leghosszabb, 813 kilométeres szakasza várt a mezőnyre Szaúd-Arábiában. A keddi állás szerint Stephane Peterhansel kicsivel több, mint öt perces előnyt élvezett az összetett tabellán, ami a szerdai menet végére sem változott meg drámaian. A Mini pilótája a mai szakaszon 11 másodperces hátránnyal végzett a második helyen legnagyobb toyotás riválisa, Nasser Al-Attiyah mögött, így nagyságrendileg megőrizte előnyét. A kedden…
BővebbenLappi nincs, megvannak az M-Sport WRC-csapatának pilótái
Véglegessé vált az M-Sport gyári WRC-csapatának pilótafelállása, amelyben nem kapott szerepet az anyagi támogatást magával nem hozó Esapekka Lappi, aki így autó nélkül maradt 2021-re. Teemu Suninen végül bent maradt a csapatban annak ellenére, hogy ő sem tudja kifizetni a teljes szezont, mellette pedig két fiatal, Gus Greensmith, illetve a Rally2-es autóval már bizonyító francia Adrien Fourmaux kap lehetőséget ebben a szezonban – utóbbi viszont nem WRC-ben, hanem továbbra is csak a Rally2-es Fiestával.
BővebbenDakar: Al-Attiyah újra nyert, Sainz eltévedt, meglepő motoros éllovas
Még mindig Peterhansel vezet az autós mezőnyben Szaúd-Arábiában, de előnye öt percre olvadt Al-Attiyah-hoz képest. A motorok között újra teljes a kavarodás, Gyenes Emánuel is időveszteséget szedett össze, így már nem ő vezeti a szervizcsapat nélküli kategóriát. Három versenyző kezdett kiemelkedni a többiek közül a Dakar autós divíziójában az első két napon, a verseny három veteránja: az első szakaszt megnyerő Carlos Sainz, a másodikat behúzó Nasser Al-Attiyah, valamint Stephane Peterhansel, aki vezette az összetettet hétfőn a Wadi Ad-Dawasir-i célban. A városból kiinduló és ugyanide visszatérő 403 kilométeres keddi körszakaszon lemorzsolódott…
BővebbenDakar: Al-Attiyah levadászta a két Minit
A háromszoros Dakar-győztes szakaszt nyert, az összetettben pedig felzárkózott az új éllovas Peterhansel és Sainz mögé. A motorosok között a Hondák dominálták a második napot a homokdűnék között. A szaúdi homoksivatagban, a Bisha és Wadi Ad-Dawasir közti szakasszal folytatódott a Dakar Rali, amelynek első napján Carlos Sainz volt leggyorsabb a Minivel. A második felvonásban csapattársa, Stephane Peterhansel jobban kezdett nála, végül azonban a toyotás Nasser Al-Attiyah levadászta mindkét Minit, és két perccel Peterhansel, valamint kilenccel Sainz előtt zárt az első helyen. Az összetettet azonban nem ő vezeti, hanem Peterhansel állt…
BővebbenDakar: Sainz szakaszt nyert, Loeb sok időt veszített
A motorosoknál Toby Price, az autósoknál Carlos Sainz nyerte a Dakar Rali első igazi versenynapját, míg Sebastian Loeb máris rengeteg időt veszített. Az egyik új kategória női győztessel kezdett. Az előző napi prológ után Dzsiddából dél-kelet felé, Bisába tartott a mezőny egy 623 kilométeres szakaszon, amelyből 277 kilométer volt a versenybe beleszámító táv. A legnagyobb figyelemmel kísért autós kategóriában a tavalyi győztes, idősebb Carlos Sainz húzta be az első napot, de a hosszú táv ellenére csak hajszálnyi előnnyel Stephane Peterhansellel szemben, aki most nyolc másodperccel követi őt – a tabella…
BővebbenDakar: Al-Attiyahé és Brabecé a prológ
Az autósoknál a háromszoros győztes katari, míg a motorosoknál a címvédő tette meg a leggyorsabban a 2021-es Dakar Rali „nulladik” szakaszát. Sainz 11 km-en szedett össze 36 másodperc hátrányt. Egy mindössze 11 kilométeres, Dzsidda körüli szelektív szakaszt tartalmazó prológgal és az ünnepélyes rajtceremóniával már az új év második napján, szombaton kezdetét vette a Dakar Rali 43. kiírása, s egyúttal a második, amelyet Szaúd-Arábiában bonyolítanak le. A „nulladik” etap során értelemszerűen a legtöbb esetben minimális különbségek alakultak ki, viszont egyúttal ez szolgált a vasárnapi első tényleges szakasz rajtsorrendjéül is. Az autósoknál…
BővebbenAz új gumik feladhatják a leckét a WRC-csapatoknak
A hamarosan sorra kerülő Monte-Carlo Ralin fogják először élesben használni a Pirelli abroncsait a WRC-csapatok, hiszen a Michelint hosszú idő után leváltja a kizárólagos gumiszállítói posztról az olasz gyártó. A Montére szöges, szög nélküli téli, lágy aszfalt és szuperlágy aszfalt gumikat visz magával a Pirelli, ezekről pedig már előzetesen rengeteg adatot megosztott a csapatokkal – akik viszont a gyakorlatban még nem nagyon tudták ezeket kipróbálni. A Toyotánál például arra panaszkodnak, hogy hiába teszteltek már kétszer is a francia hegyekben, mindkétszer túl sok volt a hó, az aszfalt gumikat gyakorlatilag fel…
BővebbenTeljes WRC- és ERC-szezon a Skodával: Mikkelsen 2021-es éve
Nagy bejelentést tett ma az idei Rally Hungaryt megnyerő, a versenyezéshez közel egy év szünet után visszatérő Andreas Mikkelsen. A korábbi WRC-futamgyőztes és év végi dobogós norvég pilóta egyelőre nem tud visszaülni egy gyári WRC-be, de egy nagyon komoly programról egyezett meg a Skoda gyári csapatával: teljes WRC2-es szezont teljesíthet a Fabia Rally2 Evóval, ezzel párhuzamosan szintén teljes szezont teljesíthet az ERC-ben (vagyis jó eséllyel ismét láthatjuk őt Magyarországon), sőt, ő irányítja a gyártó 2022-re tervezett új Rally2-es autójának fejlesztését. Mikkelsen azt is elmondta, hogy a célja természetesen a vb-n…
BővebbenEzek voltak a WRC-szezon legemlékezetesebb pillanatai
Egy tízes listát állított össze a DirtFish: Sebastien Loeb hibája és “billegése” Monte-Carlóban Gus Greensmith jeges becsúszása ugyanitt Kalle Rovanpera első szakaszgyőzelem a Svéd Rali power stage-én Sean Johnstonék kigyulladása Elfyn Evans első toyotás győzelme Svédországban Teemu Suninen döbbenetes autózással megnyert első szakasza Szardínián Evans vb-címről döntő hibája a Monza Rali havas hegyi részén Gus Greensmith méretes esése ugyanitt Esapekka Lappi elégő Ford Fiestája És természetesen Ott Tanak brutális bukása Monte-Carlóban
Bővebben