Kétnapos Salgó Rali péntek-szombaton

Megvan a Rali1-es szezonnyitó Salgó Rali versenykiírása, amit péntek-szombatra terveztek be március utolsó hétvégéjére. Pénteken egy darab 11 kilométeres Bátonyterenye-Szuha, illetve egy két kilométeres Acélgyár került be a programba, a verseny többi része szombaton zajlik – Mátrakeresztes, Szorospatak és Cered szerepel a tervben három-három alkalommal. Összesen 126 versenykilométer – nézők viszont jelen állás szerint nem mehetnek… A kiírás itt megtekinthető!

Bővebben

Tanak a mezőny felett az elképesztő finn WRC-futamon

Szenzációs körülmények között indult az Arctic Rali, a WRC-szezon második futama – először látogatott ide, Lappföldre a mezőny, ahol az elképesztően gyors, dobálós, mégis jó minőségű, havas/jeves pályák fogadták a résztvevőket. Pénteken egy 31 kilométeres gyorsaságit kellett teljesíteni kétszer, másodjára már sötétben, ami egészen félelmetes szakaszt eredményezett – a folyamatosan keresztben álló autók lámpája leginkább a hófalat világította csak, ráadásul a bukkanók miatt sokszor a teljes sötétségbe kellett befordulni mondjuk 150-es tempóval… A nap mestere Ott Tanak lett, aki úgy tudott mindenkinél gyorsabban menni, hogy közben a gumijait is megóvta…

Bővebben

Szenzációs: Mads Östberg indul a magyar bajnokságban

szerző: DuEn Harmadik szezonját kezdi meg a Citroën Rally Team Hungary és ebben az évben igazán nagy neveket, egy világbajnok párost sikerült megnyernie a csapatnak! A WRC2 tavalyi bajnoka, Mads Ostberg és navigátora, Torstein Eriksen indul idén a Tagai Racing Technology által felkészített, legújabb fejlesztésű Citroën C3 Rally2 versenyautóval a hazai, nyílt ralibajnokságban. A Citroën versenyautói rengeteg sikert hoztak már a ralisportban a márkának. A hazai vezérképviselet, valamint a Tagai Racing Technology és a PIRELLI sokat dolgozott azért, hogy a 2021-es szezonban a hazai közönségnek is megmutathassák, mire is képes…

Bővebben

Besegít a Red Bull, Fourmaux is WRC-be ülhet

Az M-Sport hivatalos közleményben jelentette be, hogy ismét egyesíti erejét a Red Bull-lal, az energiaitalt gyártó cég besegít és támogatást nyújt Adrien Fourmaux-nak. A pályafutását alig négy éve kezdő, de már ERC-futamot nyerő és Rally2-es autóval WRC-dobogókat szerző francia fiatal Fiestájára így felkerülnek a Red Bull-matricák, de ennél is nagyobb dolog, hogy a következő szintre léphet: a Horvát Ralin beülhet az M-Sport egyik Fiesta WRC-jébe, így debütálhat a királykategóriában. Fourmaux a hétvégén még a Rally2-es Fiestával indul az Arctic Ralin, de már ott is a Red Bull támogatottjaként vehet részt,…

Bővebben

Herczig Norbert a Topp-Cars Skodájával teljesít teljes ERC-szezont

Hétfőn délelőtt nagy bejelentést tett a Skoda Magyarország: az utóbbi két év volkswagenes szereplése után újra egy Skoda Fabiával áll rajthoz a rali-Európa-bajnokságon Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A négyszeres magyar bajnok pilóta korábban hosszú éveket versenyzett Skodával, a Felicián és az Octavia WRC-n át az S2000-es, majd az R5-ös Fabiáig, ezúttal pedig a gyártó legfrissebb fegyverébe ülhet bele: a 2021-re jelentős fejlesztéseket kapó Rally2-es Fabia EVÓ-ba. Legalább ekkora változás az is, hogy Herczig hosszú évek után szakított az osztrák BRR-rel és magyar csapattól bérli az autót: a Topp-Cars Rally…

Bővebben

Túlélőcsomagot visznek a WRC-párosok a havas finn szakaszokra

Speciális körülmények között rendezik meg az Arctic Ralit Finnországban, hiszen egyrészt hatalmas hóban és -20, -30 Celsius-fok közötti hőmérsékletben kell versenyezni, másrészt olyan vidéken, ahol emberrel nem nagyon találkozni, főleg úgy, hogy nézők nem mehetnek a futamra. Emiatt minden résztvevő páros autójában ott kell lennie egy túlélőkészletnek arra az esetre, ha valami történne (felborulnak, megáll az autó, stb.) és ott maradnak valahol az erdőben, vagy a havas pusztában egyedül addig, amíg valaki be nem megy értük. A csomagban a meleg sapkákon kívül kesztyűket, kabátokat, overallokat, nadrágokat és meleg, erre alkalmas…

Bővebben

Nyerhet Rovanpera Finnországban? Ő is érzi a nyomást

Elképesztő ütemben tör magának utat a WRC legjobbjai közé Kalle Rovanpera, aki tavaly már újoncként is megmutatta, hogy neki fekvő pályán fel tudja venni a harcot a szupersztárokkal – Svédországban szakaszt nyert és legyőzte Sebastien Ogier-t már a második versenyén, Észtországban is remek volt a tempója, idén pedig Monte-Carlóban is kiemelkedő részeredményeket produkált. A hóban való versenyzéshez mindig különleges érzékek kellenek, Rovanperának pedig itt nagyobb tapasztalata van, mint egy-két kollégájának – ráadásul éppen az Arctic Ralit nyerte meg tavaly tesztversenyként a Yarisszal, úgyhogy a pályák egy részét is ismeri, míg…

Bővebben

Mikkelsen és navigátora fogyóversenybe kezdett

Ugyan domináns teljesítménnyel nyerte a WRC2 szezonnyitóját Andreas Mikkelsen és Ola Floene, de a páros mégis úgy érezte a mérlegelésnél, hogy a súlyuk nem az igazi – különösen Floene-nek nem tetszett, amennyit a mérleg mutatott, úgyhogy már ott eldöntötték, hogy mindketten diétáznak a következő futamig. Ezt nem csak úgy belemondták a levegőbe, azóta tényleg csinálják… Mikkelsen azt mondta erről a DirtFish-nek, hogy nem érzi magát kövérnek, de ő és navigátora is felszedett néhány kilót, amit le kell adni és hogy meglegyen a motiváció, versenyt hirdettek maguk között: vajon ki tud…

Bővebben