Három R5-ös autó ért célba a horvátországi Winter Ralin, Kovács Antal és Istovics Gergő pedig a harmadik helyen dobogóra állhatott. Az 52 kilométeres versenyen hat szakaszt kellett teljesíteni, Kovácsék végül másfél percet kaptak a győztes Barut Prosenctől.
BővebbenSzerző: rallyonline
Carlos Sainz negyedszer is megnyerte a Dakart
Az Audi harmadik próbálkozásra révbe ért és sikerre vitte az elektromos projektet, a Toyota újonca és Loeb fért még fel a dobogóra. Egy 175 kilométeres, a többi szakaszhoz képest „sprint” szelektívvel zárult a 46. Dakar Rali. A szakasztól nagy fordulatokat nem várhattunk, és végül nem is kaptunk: a lényeg maradt úgy, ahogy tegnap este állt. Brabec másodszor nyert a motorosoknál A motorosoknál a tavalyi futamgyőztes Kevin Benavides zárta a legjobb szakaszeredménnyel az idei Dakart, egy percet adott KTM-es csapattársának, Toby Price-nak, de a lényeg az volt, hogy hibázik-e a versenyt…
BővebbenVideó: így tesztelt a Toyota, a Hyundai és a Ford a Monte előtt
Mindhárom megtartotta a felkészülését a francia hegyekben, íme egy összefoglaló videó ezekről:
BővebbenVideóval leplezte le 2024-es dizájnját a Hyundai
Kicsit átalakított színezéssel vág neki a 2024-es szezonnak a Hyundai Motorsport Rally1-es csapata. Thierry Neuville, Ott Tanak, Esapekka Lappi, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo autója:
Bővebben„Nem akarok többet beleülni” – Al-Attiyah felhúzta magát és hazament a Dakarról
Az előző két Dakart megnyerő Nasszer Al-Attiyah rendkívül feldúlt az új autója technikai gondjai miatt, úgyhogy megköszönte a lehetőséget és hazament. Komoly feszültséggel ért véget az idei Dakar Rali Nasszer Al-Attiyah számára. A katari versenyző az utóbbi tíz Dakarból négyet megnyert, négyszer lett második, egyszer harmadik, és csak egyszer, még az első toyotás évében, 2017-ben esett ki, az előző két versenyt megnyerte, az útjára induló tereprali-bajnokság első két szezonját is ő húzta be, mondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban a szakág egyértelműen legjobb versenyzőjeként tarthattuk őt számon. Al-Attiyah azonban úgy döntött…
BővebbenElhunyt a Dakar elején balesetet szenvedett motoros
Egy héttel súlyos sérülésekkel járó bukása után belehalt sérüléseibe Carles Falcón, a második Dakar Raliján szereplő spanyol motoros. Mint arról mi is beszámoltunk, még múlt vasárnap, a 2024-es Dakar Rali második szakaszának utolsó kilométerein szenvedett komoly balesetet Carles Falcón. A jelentések szerint a spanyol motoros olyan súlyos bukást szenvedett, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították. A kórházban súlyos sérüléseket találtak Falcónnál: a C2-es csigolyatörése miatt agyi ödéma alakult ki nála, emellett öt bordája, a bal csuklója és a kulcscsontja is eltört a baleset következtében. Csapata, a TwinTrail…
BővebbenPiros-fehér-fekete színt villantott a Citroen
Yohan Rossel és Nikolay Gryazin vezeti majd 2024-ben a Citroen C3 Rally2-ket, a francia gyártó pedig új dizájnt is készített erre a szezonra.
BővebbenKizárták a Dakar egyik sztárját, közleményben támad a csapata
A Dakar Rali szombati szünnapján egy technikai ellenőrzést követően kizárták a Challenger kategóriát az első hetet követően uraló Eryk Goczalt, valamint nagybátyját, Michal Goczalt. A szervezők közleménye szerint a versenygépek kuplungjánál találtak szabálytalanságot. A diszkvalifikáció után Goczalék csapata, az Energylandia Rally Team közleményben reagált a történtekre. Mint írják: nem értenek egyet a döntéssel, amelyet helytelennek találnak, s amely kapcsán elhintették, hogy egy rivális alakulat kérhette a technikai ellenőrzést „azzal a céllal, hogy eltávolítsák a verseny egyik főszereplőjét”. Az Energylandia megerősíti azt is, hogy a kuplungban használt karbonelemeket jelölték meg a…
BővebbenA 9. helyen zárta az Africa Eco Race-t a Varga, Toma páros
Egy apró technikai malőr okozott zavart a Varga Racing Teamnek a 2024-es Africa Eco Race tizenegyedik szelektív szakaszán, amelyet ennek ellenére sikeresen teljesített a Varga, Toma páros. A viadal eredményébe beszámító utolsó menetet a 9. helyen fejezte be a magyar egység – ugyanebben a pozícióban zárják az autós kategória összesítését is. Hagyomány az Africa Eco Race-en, hogy a viadal értékelése az utolsó mauritániai szakasszal zárul, a szenegáli, óceánparti zárómenet a kezdetek óta csak demonstrációs célokat szolgál. Éppen emiatt az utolsó mauritániai penzum mindig izgalmasabb a szokásosnál: van, akinek azért, mert…
BővebbenBemutatta új, fehér festését az M-Sport
Adrien Fourmaux és Gregoire Munster kap majd lehetőséget 2024-ben a Ford Rally1-es csapatában, a Puma dizájnja pedig meg is újul erre az évre: fehérbe borultak az autók, erről posztolt az M-Sport.
Bővebben